Címke: legmagasabb hőmérséklet mérsékelt övezetben

Ashyktaypak mélyföld: közelebb a sarkvidékhez, melegebb a trópusoknál (1/3)

Intro: forró levegő, hideg tenger

A néha tengerként is említett Kaszpi valójában egy hatalmas tó, konkrétan messze földünk legnagyobbika. Noha majdnem minden oldalról száraz éghajlatú vidék veszi körül, a zárt medence sótartalma nagyrészt elég alacsony, kiváltképpen az északi felében ahol a bő hozamú Volga folyó vize hígítja fel. Felszíne 29 méterrel fekszik a világóceán szintje alatt és ezt egy Kaszpi-mélyföldnek nevezett, főként északi irányba terjedő síkvidék övezi. Ezen atipikus geomorfológiai struktúra egyes félreesőbb szegletei még ennél is alacsonyabbra süllyednek, -134 méteres topográfiai minimumot érve el a Karagiye-mélyföldön, mely földünk ötödik és Kazahsztán legalacsonyabb pontja.

A Kaszpi-part a hőmérséklet-kontraszt okozta vékony ködrétegen kialakult „glória” optikai jelenséggel

Aktau városa a tó észak-keleti szektorának partján fekszik és nyugat-Kazahsztán Mangystau tartományának székhelye. A szerényebb kulturális hátterű, pragmatikusabb exisztenciájú település tipikus, kőolaj és földgáz exportra szakosodott poszt-szovjet ipari aglomeráció, mely ágazat amúgy az egész tartomány fő bevételi forrása. Ennek ellenére (vagy épp ezért) egyértelműen van egy sajátos kisugárzása, melyet valahová a mérsékelten rideg és a szürreális közé lehetne sorolni, itt-ott némi modernitással meghintve. A lakosság nagy része kazah, de oroszosabb arcokat is látni szép számmal. A turizmus fejlődésben van, egyelőre főként belföldi maradt.

A gyorsan gyarapodó, középméretű (300.000 körüli lakosság) kikötőváros éghajlata hideg félsivatagi, mediterrán-szerű meleg és száraz nyarakkal, valamint szintén nagyrészt csapadékhiányos, tipikusan egy-két átmeneti havazással járó, mérsékelten hideg telekkel. Nyáron egyik jellegzetes helyi jelenség a forró sivatagi levegő és az ennél jelentősen hidegebb víz közti gyakran sokkolóan nagy, a 20 fokot is meghaladó hőmérséklet-különbség. Matekra fordítva: jóval 30 fok fölé emelkedő léghőmérséklet, valamint akár 10 fok alá is lehűlő tengervíz. Utóbbira a legvalószínűbb magyarázat a szél okozta hideg feláramlás.

A célpont kiválasztása

Mindig is elbűvöltek a szárazföld tenger szintjénél mélyebben fekvő területei, elsősorban az „invertált hegy” topológiai anomália okán. Emellett régóta – nem meglepő módon – az extrém sivatagi hőséggel asszociáltam ezeket a helyeket, még korai intellektuális bolyongásaim folyamán találkozva a Holt-tengerrel, Halál-völgyével, Danakil és Turfáni-mélyföldekkel. Miközben az említett vonzalom általános, ennek a már eleve periférikus kategóriának a legkevésbé ismert képviselői mozgatják meg a fantáziámat leginkább. És megérkeztünk a jelenbe: ezúttal egy olyan félreeső zárt medencét választottam, mely csak részletes szovjet topográfiai térképeken van feltüntetve, természetesen cirill betűkkel.

A kiválasztott hely (piros pont) Közép-Ázsiában

Az Ashyktaypak névre keresztelt süllyedék a Kaszpi és Aral tavak között helyezkedik el az Ustyurt-fennsík északi letörése alatt, minden irányban jó messze a civilizációtol. A medence fenekén található sósmocsár 62 méterrel fekszik a tenger szintje alatt. Topográfiailag és kialakulás szempontjából egyaránt a nála sokkal terjedelmesebb Kaszpi-mélyföld nyúlványaként tekinthetünk rá, mégha egy alacsony küszöb el is választja ettől.

A legközelebbi jelentősebb méretű település Beyneu, egy másik, puszta létét a kőolajnak köszönhető, gyorsan növekedő város. Akarom mondani falu, mivel bár lakossága már jóval meghaladta az 50.000 főt (egyesek szerint 80.000 körüli), hivatalosan még nem kapta meg a városi címet. Technikailag Kazahsztán legnagyobb falva, de a világranglistán is valószínűleg élenjáró lehet. Míg a puszta földrajzi izoláltság valós, úgy a vasúti, mint a közúti összekötettés jól kiépített, rendszeres napi járatokkal Aktau-ba (470 km).

Az Ashyktaypak mélyföld (centrum) a szovjet topográfiai térképen, Beyneu települést alul találjuk

Beyneu maga is csak kevéssel a tenger szintje felett helyezkedik el az előbb említett, a Kaszpi és Aral tavak közti lapos háton. Az alacsony szint és a mérséklő tengerektől való hatalmas távolság együttes következményeként – a relatív magas szélességi fokot meghazudtolva – nyáron meglepően forró a vidék éghajlata. Konkrétan, itt már kicsivel a 45-ös északi szélesség fölött járunk, avagy már közelebb az Északi-sarkhoz, mint az Egyenlítőhöz.

És ez a központi oka, hogy miért épp ezt a lokációt választottam az idei kutatás helyszínéül: nagy valószínűséggel a legforróbb nyarakat szolgáltatja az összes olyan terület közül, mely közelebb fekszik a sarkvidékhez, mint a trópusokhoz. Északi hőség? Olyasféle.

Konkrét számokra lefordítva, Beyneu átlagos júliusi maximum-hőmérséklete az elérhető források szerint 35 fok körül van, ami egy komoly alap még Európa legforróbb tájain is, mint Andalúzia vagy a Peloponnészosz, annak ellenére, hogy ezek a vidékek jóval délebbre, a 40-es szélesség alatt helyezkednek el.

Az amfiteátrum-szerű struktúra (centrum) légifelvétele

Abszolút rekordja (46.6 fok) szintén a mediterrán klíma maximum-potenciálját tükrözi és hasonló földrajzi szélességre számítva a világ legnagyobb részét is lekörözi, néhány kivétellel mint a kanadai Lytton vagy az észak-dakotai Steele (mindkettő 49 fok fölötti rekordokkal). Azonban, amíg az utóbb említettek esetében az extrém hőség sokkal ritkább vendég (27-30 fokos júliusi átlagmaxok), Beyneu tipikus nyári hangulata egyértelműen a trópusi térfelen található.

A finom-hangolás részletkérdéseinek tekintetében a lefolyástalan medencén belül egy nyugati tájolású, félig zárt topográfiai struktúrát választottam abból a megfontolásból, hogy a visszavert sugárzás tovább fokozza a nappali felhevülést. Gyakorlatilag az Ustyurt-fennsík lábánál található, mely egy hajdanán a Tethys és Parathetys tengerek által borított sivatagos terület.

A kutatás rövid összegzése

Az isztambuli váltást követően, a repülőm július 6-án éjjel szállt le Aktauba. Egy a Saura oázisra meg a Golubaya öbölre kiélezett bemelegítő túra után, pár nap múlva Beyneu-ba utaztam vonattal, ahová 10-én reggel érkeztem meg. Követve az eredeti tervet – már előre felkészülve – folytattam is az utat tovább helyi mikrobusszal Sarga faluba, mely a célpontomhoz legközelebb eső település. Innen kezdődött a gyaloglás.

Jó 10 km után (kb 2.5 óra) – először a lapos, gyér fűvel borított sztyeppén, majd a kissé süppedős, de alapjában véve veszélytelen sósmocsaran keresztül – megérkeztem a kiválasztott helyre és hamarosan felszereltem a műszereket a háromlábú állványra. Az adatrögzítő 10:46-kor kezdte el a regisztrálást, 33.4 Celsius fokos kezdőértékkel.

Ereszkedőben a sósmocsár felé az Ustyurt fennsíkkal a háttérban

Az ég teljesen derült volt és így is fog maradni egész nap. Szokásomhoz híven, a felszerelés közelében tartózkodtam, időnként ellenőrizve a kijelző által mutatott értéket. A legmagasabb hőmérséklet 38.8 fok volt és délután 5 körül állt be.

Másnap visszatértem Beyneu-ba, ahonnan 13-án indultam a következő terepmunkára. A táborba érkezve látom, hogy előző nap a hőmérséklet elérte a 42.4 fokot, ami az egész kutatás legmagasabb értéke fog maradni. Látogatásom idejében 41.3 fok volt a napi max (délután 3-4 óra közt), miközben az ég részlegesen felhőssé vált 2 óra után.

A meteo-állomás a lefolyástalan medencében

A harmadik és egyben utolsó kiszállás július 17-én történt, aminek folyamán, délután 6 óra körül 42 Celsius fokot regisztráltam, ami az idei expedíció legmagasabb élőben tapasztalt hőmérséklete. Egészen déli 1 óra tájáig háborítatlan napsütés uralkodott, majd rohamosan megnövekedett a felhőzet, s délutánra jó ideig teljesen borulttá vált az ég. Ennek ellenére a hőmérséklet meglepően magas és stabil maradt, kis változásokkal egészen estig.

Általában véve forró időjárás dominált a kutatás időszakának jelentős részében, jellemzően még estefele is testhőmérséklet feletti értékeket olvastam le a műszerekről. Nyolcból öt napon emelkedett 40 fok fölé a hőmérséklet, ebből kettőn 42 fok fölé is, míg a leghűvösebb reggel 24.7 fokkal próbálta ezt – kevés sikerrel – ellensúlyozni. Az ég változóan felhős volt, jellemzően derültebb délelőtt és felhősebb délután (konvekció). A szél a gyenge és a mérsékelt között oszcillált.

A kutatás legmagasabb hőmérséklete 42.4 Celsius fok volt

A mélyföld maga mindig mentes volt bármiféle emberi jelenlétre utaló jelektől a látogatásaim időszakában és valószínűleg ez általánosság a forró, száraz nyári időszakban. Tevék és lovak legeltek a medence nyugati oldalán, míg szarvasmarhák és juhok a faluhoz valamivel közelebb. Néhány kis és középméretű madár, pár rovarfaj (főként szöcskék) meg egy döglött teknős kivételével más vadállatot nem sikerült megpillantanom a környéken.

A terepen használt műszerek

-Egy LogTag UTRED 30-16 adatrögzítő, -40, +99 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.5 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással

-Egy Greisinger G1710 digitális hőmérő, -70, +250 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.1 fokos pontossággal és felbontással, pillanatnyi kézi mérésekre

-Egy műszertartó szerepet szolgáló fényképezőgép állvány

-Egy spirális árnyékoló a Barani Design Technologies-tól: https://www.baranidesign.com/

A spirális árnyékoló pillanatnyilag pihenő üzemmódban

folytatjuk…

Ugrás a fényképalbumhoz (angol nyelv)

Ashyktaypak mélyföld: közelebb a sarkvidékhez, melegebb a trópusoknál (3/3)

A 8 napos kutatás hőmérsékleti görbéje

A legmagasabb hőmérséklet 42.4 fok volt július 12-én délután 16 óra 11 perckor. A grafikon részletes kiértékelését az angol nyelvű verziónál, itt találod.

Általános következtetések

  • Az ég változóan felhős, általában derültebb délelőtt, míg a nappali felmelegedés gomoly-, néha zivatarfelhők kialakulását segíti elő, többé-kevésbé
  • A szél általában a gyenge és a mérsékelt között oszcillál, jellemzően a délután folyamán erősödik meg
  • Úgy a maximumok, mint a minimumok nagyon magasak a szélességi fok függvényében, ami egy ritka magas nyári átlaghőmérsékletben fogalmazódik meg. Emezért az alacsony fekvés (tengerszint alatt), valamint a relatív magas szélességi fok (rövidebb éjszakák nyáron) egyaránt felelősek. Az első egy takaróként funkcionáló vastagabb légréteggel szigeteli a felszínt, mely még felhők nélkül is elég hatékony, miközben az utóbbi korlátozza az éjjeli kisugárzás időtartamát, amikor a hővesztés végbemehetne.
  • Még felhősebb ég esetében is egész magas marad a hőmérséklet, megleően kis valós különbségekkel a háborítatlan napsütés és a borult állapot között (homogenizáló faktor).
  • A hőmérsékleti görbe általánosan véve normálisnak nevezhető, noha a maximumok néha kicsit eltolódnak a késő-délutáni időszakra (6 óra tájára vagy utánra), amikor az előző konvektív periódus után napsütéses ablakok jelentkeznek. Az esti lehülés későn áll be és lassú lefolyású, gyakran szél által is korlátozott
  • Napközben számos kis léptékű, meredek emelkedések és süllyedések alkotta hőmérsékleti anomáliák jelennek meg, fűrészszerű kinézetet kölcsönözve a grafikonnak. A tipikusan 1-1.5 fokos pár perc alatt végbemenő fluktuációkat valószínűleg a különböző módon felhevült közeli felszínek szél általi keverése okozza
  • Az eső bár ritka, de nem teljesen kizárt, általában nagyon gyenge és erősen lokalizált a fejlettebb konvektív felhők (cumulonimbus) alatt.
  • A levegő nagyon száraz, ami a hőséggel kombinálva az izzadtság azonnali elpárolgását okozza, főleg szelesebb körülmények között
  • A látási viszonyok elég jók, bár kiválónak épp nem nevezhető a levegőben lebegő finom porszemcsék jelenléte miatt, néha úgy nevezett „por-ördögök” keletkeznek az egyenlőtlen felszíni felmelegedés során

A loggerem által rögzített értékek összehasonlítása a helyi hivatalos időjárás-állomásokon, valamint más, mérsékelt klímában fekvő forró vidékeken észlelt hőmérsékletekkel

Miután befejeztem a kutatást, megpróbáltam felvenni a kapcsolatot Beyneu hivatalos meteorológiai állomásával, hogy megszerezzem a szakszerű összehasonlításhoz szükséges adatokat. Mivel nem jártam sikerrel a településen, Aktau regionális központban terveztem megoldani a problémát. Tévesen feltételezve, hogy emez a repülőtér térségében található és a hétvégi munkaszünetet is kifogva, másodszor is elszalasztottam a lehetőséget.

Eme kudarc után megörvendtem, mikor otthon felfedeztem, hogy az Ogimet adatbázisában megtalálható Beyneu nyári statisztikája is, így helyben vagyunk. A kezdeti feltételezésem a kiválasztott helyszín enyhe előnyével kapcsolatosan megalapozottnak bizonyult: a 8 napos kutatás intervallumában a maximum hőmérsékletek közti átlagos különbség +0.8 fok Ashyktaypak javára. Az utolsó nap kivételével, amikor Beyneu meglepetésszerűen, hajszálnyi előnnyel nyert, a lefolyástalan medence mindig forróbb volt, néha több mint 1.5 fokkal is.

Beyneu meteo-állomás július 11-12-re vonatkozó időjárási adatai (Ogimet)

De még ez a kivétel is könnyen megmagyarázható: arról a napról van szó, amikor a mélyföldön délután több órán keresztül teljesen borult volt az ég és a napi csúcs 17:30 táján, egy rövid napsütéses ablakban jelentkezett. Nagyon valószínű, hogy Beyneu-t több direkt sugárzás érte a forróbb intervallumban (15-17 óra között) és a 42.2 fokos maximumot korábban regisztrálta, amikor a 20 km-vel távolabb fekvő medencében felhősebb volt az ég.

Ha ezen kivétel nélkül számoljuk a maximum hőmérsékletek közti eltérést, akkor kereken 1 fokot kapunk, aminek kb fele jöhet a szerény szintkülönbségből, valamint a másik fele a topográfiai előnyből (U-alakú, félig zárt térség visszavert sugárzás-többlettel).

Azonban az eltérés még nagyobbnak bizonyult a minimum hőmérsékletek esetében, Ashyktaypak átlagosan 1.5 fokkal lévén melegebb. Ez szintén nem igazán meglepő, mivel a település időjárás-állomása minden bizonnyal nyitottabb térségben található, több teret és potenciált nyújtva az éjjeli kisugárzásnak.

Beyneu meteo-állomás és a tanulmányozott lefolyástalan medence hőmérsékleti értékeinek összehasonlítása (Celsius fokok)

Ami az országos maximumokat illeti a július 10-17 intervallumban, Kazahsztán néhány hivatalos meteorológiai állomásán a hőmérséklet meghaladta a Beyneu-ban mért 42.2 Celsius fokot. Az Ogimet szerint a legmagasabb értéket, 43.7 fokot, a hajdani Aral tótól keletre fekvő Kaukey településen észlelték, mely érdekes módon szintén picivel a 45 fokos szélességi kör felett helyezkedik el. Még a közvetlenül a Kaszpi-tó partján fekvő Aktau-ban is 41 fokig hevült a levegő július 13-án. Noha nem Beyneu térségében, de közvetlenül a kutatásom befejezését követő délutánon 46 fokig emelkedett a hőmérséklet Dzhusaly-ban (nem túl messze Baikonur-tól), mely úgyszintén kevéssel a 45-ös északi szélesség felett helyezkedik el.

Érdekes tény: Saját országomban, ráadásul pontosan hazatérésem napján (július 27) délen a hőmérsékletek rekordközeliek voltak, 43.4 fokig emelkedve Calafat-on, mely általában is Románia hőségpólusa. Hajszálnyival a 44 fokos szélességi kör alatti elhelyezkedésével nem is volt túl messze, hogy beszálljon a versenybe, melyre az idei kutatásom elképzelése alapult.

Dzhusaly meteo-állomás július 17-18-ra vonatkozó időjárási adatai (Ogimet)

Az Ashyktaypak mélyföld-e a legforróbb olyan hely, mely az Egyenlítőtől távolabb fekszik, mint az Északi-sarktól?

Általánosan véve, nagy valószínűséggel igen. Az 1 teljes fok fölénye Beyneu-hoz képest döntő lehet más, esetleges versenyképes vidékek viszonylatában is. A legjobb képességű vetélytársak az Aral-tó környéke, a szomszédos Syr-Darya alsó folyása, valamint a dzsungáriai Ebi-tó (Aibi Hu) medencéje Nyugat-Kínában lehetnek, mindegyikük 35 fok közeli júliusi átlagmaximummal.

Külön említést érdemel a Turfáni-mélyföld (154 méterrel a tenger szintje alatt), mely bár a 45-ös szélességi fok alatt található (42-43 Ész.), a Beyneu régiót határozottan felülmúló rendkívűli nyári hősége függvényében (40-42 fokos júliusi átlagmaxok, 50 (!) fokos abszolut rekord) még mindig egész távol, jóval északabbra fekszik a hasonlóan extrém szintet megütő trópusi sivatagi vidékektől.

Az Észak-Amerikai kontinens hőségpólusaiként számontartott Lytton (Brit Columbia/ Kanada), valamint Steele (Észak Dakota/ USA) vonatkozásában megjegyzendő, hogy bár ezen helyek abszolút rekordok tekintetében (mindkettő meghaladta a 49 Celsius fokot) felülmúlják Beyneu-t (46.6 fokos helyi rekord), az átlagos nyári maximum-potenciáljuk az utóbbiénál jóval alacsonyabb. Az említett rekordok épp azért különlegesek, mert rendkívül ritkák, egészen szpecifikus időjárási faktor-konvergenciát igényelnek, miközben a 27-30 fokos átlagos maximumaik csupán közepes kelet-európai értékek lennének a 45-47-es északi szélességi fokok között.