Következtetések a sós tavakat illetően
Hazatérésem után összevetettem az új felfedezéseimet a sós lapályon történt korábbi megfigyeléseimmel. Egy ideje már voltak bizonyos feltételezéseim, de csak most tisztult ki számomra a kép teljesen. Elemezzük ki részenként:
Első eset:
Mikor előszőr látogattam meg a területet 2011 januárjában, megtaláltam egy jókora méretű tócsát, melyet előzetesen beazonosítottam/ kiválasztottam egy részletes műholdfelvétel segítségével. A felvétel 2010 május 27-én készült, tehát kevesebb, mint 1 éves volt ottlétem idejében. A kör alakú, több mint 10 méter átmérőjű tó mélységét (csak részlegesen vol befagyva) 2 méter fölöttinek saccoltam. A felső réteg hőmérséklete mínusz 21 fokos volt. Kb 10 nap múlva visszatértem ide és egy partközeli piciny részt leszámítva, a tócsát befagyva találtam. A kis lékben mínusz 22 fokot mértem.
Következő télen, 2012 januárjában újra ellátogattam ide, ekkor vastag sós jégtakaróval fedve találtam az állóvizet. A jég olyan masszív volt, hogy biztonságosan járkálhattam a felszínén és néhány segédeszköz igénybevételével nyugodtan tanulmányozhattam az alatta elhelyezkedő víztömeget. A jég alatt -23 fokos volt a sós víz. Ez egy várható hőmérséklet volt, mivel az alant lévő folyadék még sűrűbbé vált, így fagyáspontja még lejjebb csúszott. Az viszont kicsit meglepett, hogy egyetlen helyet sem találtam, ahol a tócsa mélysége meghaladta volna a 130-140 cm-es mélységet. Úgy gondoltam, hogy ezt a fagyáspont-csökkenéssel/ besűrűsödéssel járó még több, tó alján kicsapódott só okozhatja.
Ezt a bizonyos tócsát nem látogattam meg az elkövetkező években, csak ezen a télen, 2019 februárjában tértem vissza ide. Nagy meglepetésemre nem találtam ott a tavat. Otthon leellenőriztem és újra összevetettem a koordinátákat a műholdfelvétellel, de az eredmény változatlan: ez a tócsa eltűnt.
Második eset:
2014 januárjában újra a sósivatagban voltam. Ezúttal teljesen véletlenszerűen felfedeztem egy új tavat, melyet ott helyben felismertem, mint a 2010-es műholdfelvétel egyik szembetűnőbb víztömegét. A 8 méter átmérőjű, kerekded tócsa befagyatlan volt és mínusz 23 fok Celsius alatti hőmérsékletet mértem a felszínközeli rétegekben. A partjai meredekek voltak, s nagy mélysége miatt (2 méter feletti lehetett) a tófenék nem volt látható.
2016 februárjában visszatértem, hogy megfigyeljem a tavat. Ez egy különosen hideg tél volt, január végén -46 fokig süllyedt a hőmérséklet Zavkhan meteo-állomáson. A tócsát most egy vastag sós latyakréteg fedte, viszont hőmérséklete érdekes módon az előbbi, befagyatlan állapotúnál néhány fokkal magasabb, mínusz 18 fokos volt. Lehet, hogy megváltozhatott a felső réteg összetétele? Vagy a február végi magasabb napállás lenne az oka? Nem tudom. Lemértem a tó mélységét a sátram rúdjai segítségével és kiderítettem, hogy a tófenék nagyon egyenetlen. Egyes helyeken másfél méter mély, míg másokon (néha csak egy picivel arrébb) 1 méternél is kevesebb. Viszont sehol sem közelítette meg a 2 métert.
Harmadik eset:
2014 januárjában a szilárd halmazállapotú, teljesen megfagyott sóoldatokat kerestem, így ezúttal a nagyon sekély tócsák kötötték le a figyelmem. Ennek ellenére furcsálltam, hogy nem találtam rá egy mélyebb állóvízre is, mivel határozottan emlékeztem, hogy a 2010-es felvételen volt errefele egy olyan is. Habár láttam itt pár tócsát, ezek mélysége távol maradt az általam várttól (fél méter alattiak mind).
Ezen a télen, 2019 februárjában felfedeztem ezt az új, 2 méter mélységű hipersós tavat (ahol végrehajtottam a merülést), s azt hittem, hogy biztos az lehet, amelyiket 2014-ben nem találtam meg. Hazatértemkor, a koordináták pontos kielemzése és a műholdfelvétellel való alapos összevetés után kiderítettem, hogy az új tócsa nincs épp azon a helyen, ahol a felvételen a mélyebb állóvíz látszik. S a formájuk is más. A légifelvételen megjelenő tó meg már nincs is ott a valóságban. Ennek az új tónak mínusz 22 Celsius fok körüli a „latyak-hőmérséklete”, alján pedig meglepően „meleg”: +2 fokos. Mivel ez a 3 méteres kábellel rendelkező érzékelő egy új szerzeményem, nincs információm a korábbi kutatási évekből más állóvizek fenék-hőmérsékleteiről. Azért gyanítom, hogy a mélyebb tócsák esetében hasonló lehet a rétegződés.
Negyedik eset:
Ezen a télen, 2019 februárjában felfedeztem egy kb 4 méter átmérőjű, részlegesen befagyott tócsát, melynek felszínközeli hőmérséklete mínusz 24 fok volt. Hazatértem után megbizonyosodtam affelől, hogy ezeken a koordinátákon a 2010-es felvételen nem jelenik meg semmiféle állóvíz, még egy kisméretű sem. Pedig 0.5 méteres felbontása lehetővé teszi, hogy még ennél kisebb formák (pl lovak, tevék) is beazonosíthatóak legyenek. Semmi kétség: abban az időben ez a tó nem létezett.
Figyelembe véve a fentebb említett tényeket, geomorfológiai/ hidrológiai szempontból a fő következtetésem az, hogy ezeknek az állóvizeknek az élettartama meglehetősen rövid (általában kevesebb, mint egy évtized), folyamatosan jönnek létre a sókéreg alatti források tevékenysége által (földalatti erózió/ oldás) és tűnnek el a tófenéken végbemenő új sólerakódások következményeként (evaporitokkal való feltöltődés).
A vízhőmérsékletet illetően, megfigyeléseim szerint a felszíni réteg általában mínusz 20 és mínusz 25 Celsius fok között éri el a latyakos állagot, leggyakrabban mínusz 21 és 22 között. Léteznek kissebb méretű tócsák, ahol még mínusz 29-hez közeli értéket is észleltem. Mivel az állóvizek nincsenek messze egymástól (gyakran csak néhány méter van köztük), úgy vélem, hogy az oldatot alkotó komponensek közti arány (majdnem) azonos kell legyen és a fagyáspontok közti lényegesebb különbségért az abszolút koncentráció és nem a különböző részelemek közötti viszony változása felelős.
Egy másik dolog, amit megemlítenék, hogy mikor a felszíni réteg eléri a latyakosodási állapotot, a mélyebb részek fagyáspontja még alacsonyabb kell legyen, mivel sós vizek esetében a sűrűség folyamatosan nő a hőmérséklet csökkenésével. Tehát, ha a mélyebben lévő, befagyatlan rétegek még így is nehezebbek mint a felső, akkor ezek fagyáspontja még alacsonyabb kell legyen. Emellett még azt is jelenti, hogy a felső, latyakosodó réteg soha nem érheti el az illető oldat maximális sűrűségét.
Megjegyzés: Miután megkapom a vízminta elemzésének eredményeit Budapestről (remélhetően hamarosan), frissíteni fogom ezt a részt.
