A legmagasabb hőmérséklet 42.4 fok volt július 12-én délután 16 óra 11 perckor. A grafikon részletes kiértékelését az angol nyelvű verziónál, itt találod.

Általános következtetések

• Az ég változóan felhős, általában derültebb délelőtt, míg a nappali felmelegedés gomoly-, néha zivatarfelhők kialakulását segíti elő, többé-kevésbé
• A szél általában a gyenge és a mérsékelt között oszcillál, jellemzően a délután folyamán erősödik meg
• Úgy a maximumok, mint a minimumok nagyon magasak a szélességi fok függvényében, ami egy ritka magas nyári átlaghőmérsékletben fogalmazódik meg. Emezért az alacsony fekvés (tengerszint alatt), valamint a relatív magas szélességi fok (rövidebb éjszakák nyáron) egyaránt felelősek. Az első egy takaróként funkcionáló vastagabb légréteggel szigeteli a felszínt, mely még felhők nélkül is elég hatékony, miközben az utóbbi korlátozza az éjjeli kisugárzás időtartamát, amikor a hővesztés végbemehetne.
• Még felhősebb ég esetében is egész magas marad a hőmérséklet, megleően kis valós különbségekkel a háborítatlan napsütés és a borult állapot között (homogenizáló faktor).
• A hőmérsékleti görbe általánosan véve normálisnak nevezhető, noha a maximumok néha kicsit eltolódnak a késő-délutáni időszakra (6 óra tájára vagy utánra), amikor az előző konvektív periódus után napsütéses ablakok jelentkeznek. Az esti lehülés későn áll be és lassú lefolyású, gyakran szél által is korlátozott
• Napközben számos kis léptékű, meredek emelkedések és süllyedések alkotta hőmérsékleti anomáliák jelennek meg, fűrészszerű kinézetet kölcsönözve a grafikonnak. A tipikusan 1-1.5 fokos pár perc alatt végbemenő fluktuációkat valószínűleg a különböző módon felhevült közeli felszínek szél általi keverése okozza
• Az eső bár ritka, de nem teljesen kizárt, általában nagyon gyenge és erősen lokalizált a fejlettebb konvektív felhők (cumulonimbus) alatt.
• A levegő nagyon száraz, ami a hőséggel kombinálva az izzadtság azonnali elpárolgását okozza, főleg szelesebb körülmények között
• A látási viszonyok elég jók, bár kiválónak épp nem nevezhető a levegőben lebegő finom porszemcsék jelenléte miatt, néha úgy nevezett „por-ördögök” keletkeznek az egyenlőtlen felszíni felmelegedés során

A loggerem által rögzített értékek összehasonlítása a helyi hivatalos időjárás-állomásokon, valamint más, mérsékelt klímában fekvő forró vidékeken észlelt hőmérsékletekkel

Miután befejeztem a kutatást, megpróbáltam felvenni a kapcsolatot Beyneu hivatalos meteorológiai állomásával, hogy megszerezzem a szakszerű összehasonlításhoz szükséges adatokat. Mivel nem jártam sikerrel a településen, Aktau regionális központban terveztem megoldani a problémát. Tévesen feltételezve, hogy emez a repülőtér térségében található és a hétvégi munkaszünetet is kifogva, másodszor is elszalasztottam a lehetőséget.

Eme kudarc után megörvendtem, mikor otthon felfedeztem, hogy az Ogimet adatbázisában megtalálható Beyneu nyári statisztikája is, így helyben vagyunk. A kezdeti feltételezésem a kiválasztott helyszín enyhe előnyével kapcsolatosan megalapozottnak bizonyult: a 8 napos kutatás intervallumában a maximum hőmérsékletek közti átlagos különbség +0.8 fok Ashyktaypak javára. Az utolsó nap kivételével, amikor Beyneu meglepetésszerűen, hajszálnyi előnnyel nyert, a lefolyástalan medence mindig forróbb volt, néha több mint 1.5 fokkal is.

De még ez a kivétel is könnyen megmagyarázható: arról a napról van szó, amikor a mélyföldön délután több órán keresztül teljesen borult volt az ég és a napi csúcs 17:30 táján, egy rövid napsütéses ablakban jelentkezett. Nagyon valószínű, hogy Beyneu-t több direkt sugárzás érte a forróbb intervallumban (15-17 óra között) és a 42.2 fokos maximumot korábban regisztrálta, amikor a 20 km-vel távolabb fekvő medencében felhősebb volt az ég.

Ha ezen kivétel nélkül számoljuk a maximum hőmérsékletek közti eltérést, akkor kereken 1 fokot kapunk, aminek kb fele jöhet a szerény szintkülönbségből, valamint a másik fele a topográfiai előnyből (U-alakú, félig zárt térség visszavert sugárzás-többlettel).

Azonban az eltérés még nagyobbnak bizonyult a minimum hőmérsékletek esetében, Ashyktaypak átlagosan 1.5 fokkal lévén melegebb. Ez szintén nem igazán meglepő, mivel a település időjárás-állomása minden bizonnyal nyitottabb térségben található, több teret és potenciált nyújtva az éjjeli kisugárzásnak.

Ami az országos maximumokat illeti a július 10-17 intervallumban, Kazahsztán néhány hivatalos meteorológiai állomásán a hőmérséklet meghaladta a Beyneu-ban mért 42.2 Celsius fokot. Az Ogimet szerint a legmagasabb értéket, 43.7 fokot, a hajdani Aral tótól keletre fekvő Kaukey településen észlelték, mely érdekes módon szintén picivel a 45 fokos szélességi kör felett helyezkedik el. Még a közvetlenül a Kaszpi-tó partján fekvő Aktau-ban is 41 fokig hevült a levegő július 13-án. Noha nem Beyneu térségében, de közvetlenül a kutatásom befejezését követő délutánon 46 fokig emelkedett a hőmérséklet Dzhusaly-ban (nem túl messze Baikonur-tól), mely úgyszintén kevéssel a 45-ös északi szélesség felett helyezkedik el.

Érdekes tény: Saját országomban, ráadásul pontosan hazatérésem napján (július 27) délen a hőmérsékletek rekordközeliek voltak, 43.4 fokig emelkedve Calafat-on, mely általában is Románia hőségpólusa. Hajszálnyival a 44 fokos szélességi kör alatti elhelyezkedésével nem is volt túl messze, hogy beszálljon a versenybe, melyre az idei kutatásom elképzelése alapult.

Az Ashyktaypak mélyföld-e a legforróbb olyan hely, mely az Egyenlítőtől távolabb fekszik, mint az Északi-sarktól?

Általánosan véve, nagy valószínűséggel igen. Az 1 teljes fok fölénye Beyneu-hoz képest döntő lehet más, esetleges versenyképes vidékek viszonylatában is. A legjobb képességű vetélytársak az Aral-tó környéke, a szomszédos Syr-Darya alsó folyása, valamint a dzsungáriai Ebi-tó (Aibi Hu) medencéje Nyugat-Kínában lehetnek, mindegyikük 35 fok közeli júliusi átlagmaximummal.

Külön említést érdemel a Turfáni-mélyföld (154 méterrel a tenger szintje alatt), mely bár a 45-ös szélességi fok alatt található (42-43 Ész.), a Beyneu régiót határozottan felülmúló rendkívűli nyári hősége függvényében (40-42 fokos júliusi átlagmaxok, 50 (!) fokos abszolut rekord) még mindig egész távol, jóval északabbra fekszik a hasonlóan extrém szintet megütő trópusi sivatagi vidékektől.

Az Észak-Amerikai kontinens hőségpólusaiként számontartott Lytton (Brit Columbia/ Kanada), valamint Steele (Észak Dakota/ USA) vonatkozásában megjegyzendő, hogy bár ezen helyek abszolút rekordok tekintetében (mindkettő meghaladta a 49 Celsius fokot) felülmúlják Beyneu-t (46.6 fokos helyi rekord), az átlagos nyári maximum-potenciáljuk az utóbbiénál jóval alacsonyabb. Az említett rekordok épp azért különlegesek, mert rendkívül ritkák, egészen szpecifikus időjárási faktor-konvergenciát igényelnek, miközben a 27-30 fokos átlagos maximumaik csupán közepes kelet-európai értékek lennének a 45-47-es északi szélességi fokok között.