Ashyktaypak mélyföld: közelebb a sarkvidékhez, melegebb a trópusoknál (1/3)

Intro: forró levegő, hideg tenger

A néha tengerként is említett Kaszpi valójában egy hatalmas tó, konkrétan messze földünk legnagyobbika. Noha majdnem minden oldalról száraz éghajlatú vidék veszi körül, a zárt medence sótartalma nagyrészt elég alacsony, kiváltképpen az északi felében ahol a bő hozamú Volga folyó vize hígítja fel. Felszíne 29 méterrel fekszik a világóceán szintje alatt és ezt egy Kaszpi-mélyföldnek nevezett, főként északi irányba terjedő síkvidék övezi. Ezen atipikus geomorfológiai struktúra egyes félreesőbb szegletei még ennél is alacsonyabbra süllyednek, -134 méteres topográfiai minimumot érve el a Karagiye-mélyföldön, mely földünk ötödik és Kazahsztán legalacsonyabb pontja.

*A Kaszpi-part a hőmérséklet-kontraszt okozta vékony ködrétegen kialakult „glória” optikai jelenséggel*

Aktau városa a tó észak-keleti szektorának partján fekszik és nyugat-Kazahsztán Mangystau tartományának székhelye. A szerényebb kulturális hátterű, pragmatikusabb exisztenciájú település tipikus, kőolaj és földgáz exportra szakosodott poszt-szovjet ipari aglomeráció, mely ágazat amúgy az egész tartomány fő bevételi forrása. Ennek ellenére (vagy épp ezért) egyértelműen van egy sajátos kisugárzása, melyet valahová a mérsékelten rideg és a szürreális közé lehetne sorolni, itt-ott némi modernitással meghintve. A lakosság nagy része kazah, de oroszosabb arcokat is látni szép számmal. A turizmus fejlődésben van, egyelőre főként belföldi maradt.

A gyorsan gyarapodó, középméretű (300.000 körüli lakosság) kikötőváros éghajlata hideg félsivatagi, mediterrán-szerű meleg és száraz nyarakkal, valamint szintén nagyrészt csapadékhiányos, tipikusan egy-két átmeneti havazással járó, mérsékelten hideg telekkel. Nyáron egyik jellegzetes helyi jelenség a forró sivatagi levegő és az ennél jelentősen hidegebb víz közti gyakran sokkolóan nagy, a 20 fokot is meghaladó hőmérséklet-különbség. Matekra fordítva: jóval 30 fok fölé emelkedő léghőmérséklet, valamint akár 10 fok alá is lehűlő tengervíz. Utóbbira a legvalószínűbb magyarázat a szél okozta hideg feláramlás.

A célpont kiválasztása

Mindig is elbűvöltek a szárazföld tenger szintjénél mélyebben fekvő területei, elsősorban az „invertált hegy” topológiai anomália okán. Emellett régóta – nem meglepő módon – az extrém sivatagi hőséggel asszociáltam ezeket a helyeket, még korai intellektuális bolyongásaim folyamán találkozva a Holt-tengerrel, Halál-völgyével, Danakil és Turfáni-mélyföldekkel. Miközben az említett vonzalom általános, ennek a már eleve periférikus kategóriának a legkevésbé ismert képviselői mozgatják meg a fantáziámat leginkább. És megérkeztünk a jelenbe: ezúttal egy olyan félreeső zárt medencét választottam, mely csak részletes szovjet topográfiai térképeken van feltüntetve, természetesen cirill betűkkel.

A kiválasztott hely (piros pont) Közép-Ázsiában

Az Ashyktaypak névre keresztelt süllyedék a Kaszpi és Aral tavak között helyezkedik el az Ustyurt-fennsík északi letörése alatt, minden irányban jó messze a civilizációtol. A medence fenekén található sósmocsár 62 méterrel fekszik a tenger szintje alatt. Topográfiailag és kialakulás szempontjából egyaránt a nála sokkal terjedelmesebb Kaszpi-mélyföld nyúlványaként tekinthetünk rá, mégha egy alacsony küszöb el is választja ettől.

A legközelebbi jelentősebb méretű település Beyneu, egy másik, puszta létét a kőolajnak köszönhető, gyorsan növekedő város. Akarom mondani falu, mivel bár lakossága már jóval meghaladta az 50.000 főt (egyesek szerint 80.000 körüli), hivatalosan még nem kapta meg a városi címet. Technikailag Kazahsztán legnagyobb falva, de a világranglistán is valószínűleg élenjáró lehet. Míg a puszta földrajzi izoláltság valós, úgy a vasúti, mint a közúti összekötettés jól kiépített, rendszeres napi járatokkal Aktau-ba (470 km).

*Az Ashyktaypak mélyföld (centrum) a szovjet topográfiai térképen, Beyneu települést alul találjuk*

Beyneu maga is csak kevéssel a tenger szintje felett helyezkedik el az előbb említett, a Kaszpi és Aral tavak közti lapos háton. Az alacsony szint és a mérséklő tengerektől való hatalmas távolság együttes következményeként – a relatív magas szélességi fokot meghazudtolva – nyáron meglepően forró a vidék éghajlata. Konkrétan, itt már kicsivel a 45-ös északi szélesség fölött járunk, avagy már közelebb az Északi-sarkhoz, mint az Egyenlítőhöz.

És ez a központi oka, hogy miért épp ezt a lokációt választottam az idei kutatás helyszínéül: nagy valószínűséggel a legforróbb nyarakat szolgáltatja az összes olyan terület közül, mely közelebb fekszik a sarkvidékhez, mint a trópusokhoz. Északi hőség? Olyasféle.

Konkrét számokra lefordítva, Beyneu átlagos júliusi maximum-hőmérséklete az elérhető források szerint 35 fok körül van, ami egy komoly alap még Európa legforróbb tájain is, mint Andalúzia vagy a Peloponnészosz, annak ellenére, hogy ezek a vidékek jóval délebbre, a 40-es szélesség alatt helyezkednek el.

*Az amfiteátrum-szerű struktúra (centrum) légifelvétele*

Abszolút rekordja (46.6 fok) szintén a mediterrán klíma maximum-potenciálját tükrözi és hasonló földrajzi szélességre számítva a világ legnagyobb részét is lekörözi, néhány kivétellel mint a kanadai Lytton vagy az észak-dakotai Steele (mindkettő 49 fok fölötti rekordokkal). Azonban, amíg az utóbb említettek esetében az extrém hőség sokkal ritkább vendég (27-30 fokos júliusi átlagmaxok), Beyneu tipikus nyári hangulata egyértelműen a trópusi térfelen található.

A finom-hangolás részletkérdéseinek tekintetében a lefolyástalan medencén belül egy nyugati tájolású, félig zárt topográfiai struktúrát választottam abból a megfontolásból, hogy a visszavert sugárzás tovább fokozza a nappali felhevülést. Gyakorlatilag az Ustyurt-fennsík lábánál található, mely egy hajdanán a Tethys és Parathetys tengerek által borított sivatagos terület.

A kutatás rövid összegzése

Az isztambuli váltást követően, a repülőm július 6-án éjjel szállt le Aktauba. Egy a Saura oázisra meg a Golubaya öbölre kiélezett bemelegítő túra után, pár nap múlva Beyneu-ba utaztam vonattal, ahová 10-én reggel érkeztem meg. Követve az eredeti tervet – már előre felkészülve – folytattam is az utat tovább helyi mikrobusszal Sarga faluba, mely a célpontomhoz legközelebb eső település. Innen kezdődött a gyaloglás.

Jó 10 km után (kb 2.5 óra) – először a lapos, gyér fűvel borított sztyeppén, majd a kissé süppedős, de alapjában véve veszélytelen sósmocsaran keresztül – megérkeztem a kiválasztott helyre és hamarosan felszereltem a műszereket a háromlábú állványra. Az adatrögzítő 10:46-kor kezdte el a regisztrálást, 33.4 Celsius fokos kezdőértékkel.

*Ereszkedőben a sósmocsár felé az Ustyurt fennsíkkal a háttérban*

Az ég teljesen derült volt és így is fog maradni egész nap. Szokásomhoz híven, a felszerelés közelében tartózkodtam, időnként ellenőrizve a kijelző által mutatott értéket. A legmagasabb hőmérséklet 38.8 fok volt és délután 5 körül állt be.

Másnap visszatértem Beyneu-ba, ahonnan 13-án indultam a következő terepmunkára. A táborba érkezve látom, hogy előző nap a hőmérséklet elérte a 42.4 fokot, ami az egész kutatás legmagasabb értéke fog maradni. Látogatásom idejében 41.3 fok volt a napi max (délután 3-4 óra közt), miközben az ég részlegesen felhőssé vált 2 óra után.

*A meteo-állomás a lefolyástalan medencében*

A harmadik és egyben utolsó kiszállás július 17-én történt, aminek folyamán, délután 6 óra körül 42 Celsius fokot regisztráltam, ami az idei expedíció legmagasabb élőben tapasztalt hőmérséklete. Egészen déli 1 óra tájáig háborítatlan napsütés uralkodott, majd rohamosan megnövekedett a felhőzet, s délutánra jó ideig teljesen borulttá vált az ég. Ennek ellenére a hőmérséklet meglepően magas és stabil maradt, kis változásokkal egészen estig.

Általában véve forró időjárás dominált a kutatás időszakának jelentős részében, jellemzően még estefele is testhőmérséklet feletti értékeket olvastam le a műszerekről. Nyolcból öt napon emelkedett 40 fok fölé a hőmérséklet, ebből kettőn 42 fok fölé is, míg a leghűvösebb reggel 24.7 fokkal próbálta ezt – kevés sikerrel – ellensúlyozni. Az ég változóan felhős volt, jellemzően derültebb délelőtt és felhősebb délután (konvekció). A szél a gyenge és a mérsékelt között oszcillált.

*A kutatás legmagasabb hőmérséklete 42.4 Celsius fok volt*

A mélyföld maga mindig mentes volt bármiféle emberi jelenlétre utaló jelektől a látogatásaim időszakában és valószínűleg ez általánosság a forró, száraz nyári időszakban. Tevék és lovak legeltek a medence nyugati oldalán, míg szarvasmarhák és juhok a faluhoz valamivel közelebb. Néhány kis és középméretű madár, pár rovarfaj (főként szöcskék) meg egy döglött teknős kivételével más vadállatot nem sikerült megpillantanom a környéken.

A terepen használt műszerek

-Egy LogTag UTRED 30-16 adatrögzítő, -40, +99 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.5 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással

-Egy Greisinger G1710 digitális hőmérő, -70, +250 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.1 fokos pontossággal és felbontással, pillanatnyi kézi mérésekre

-Egy műszertartó szerepet szolgáló fényképezőgép állvány

-Egy spirális árnyékoló a Barani Design Technologies-tól: https://www.baranidesign.com/

*A spirális árnyékoló pillanatnyilag pihenő üzemmódban*

folytatjuk…

Ugrás a fényképalbumhoz (angol nyelv)

Ashyktaypak mélyföld: közelebb a sarkvidékhez, melegebb a trópusoknál (3/3)

*A 8 napos kutatás hőmérsékleti görbéje*

A legmagasabb hőmérséklet 42.4 fok volt július 12-én délután 16 óra 11 perckor. A grafikon részletes kiértékelését az angol nyelvű verziónál, itt találod.

Általános következtetések

Az ég változóan felhős, általában derültebb délelőtt, míg a nappali felmelegedés gomoly-, néha zivatarfelhők kialakulását segíti elő, többé-kevésbé
A szél általában a gyenge és a mérsékelt között oszcillál, jellemzően a délután folyamán erősödik meg
Úgy a maximumok, mint a minimumok nagyon magasak a szélességi fok függvényében, ami egy ritka magas nyári átlaghőmérsékletben fogalmazódik meg. Emezért az alacsony fekvés (tengerszint alatt), valamint a relatív magas szélességi fok (rövidebb éjszakák nyáron) egyaránt felelősek. Az első egy takaróként funkcionáló vastagabb légréteggel szigeteli a felszínt, mely még felhők nélkül is elég hatékony, miközben az utóbbi korlátozza az éjjeli kisugárzás időtartamát, amikor a hővesztés végbemehetne.
Még felhősebb ég esetében is egész magas marad a hőmérséklet, megleően kis valós különbségekkel a háborítatlan napsütés és a borult állapot között (homogenizáló faktor).
A hőmérsékleti görbe általánosan véve normálisnak nevezhető, noha a maximumok néha kicsit eltolódnak a késő-délutáni időszakra (6 óra tájára vagy utánra), amikor az előző konvektív periódus után napsütéses ablakok jelentkeznek. Az esti lehülés későn áll be és lassú lefolyású, gyakran szél által is korlátozott
Napközben számos kis léptékű, meredek emelkedések és süllyedések alkotta hőmérsékleti anomáliák jelennek meg, fűrészszerű kinézetet kölcsönözve a grafikonnak. A tipikusan 1-1.5 fokos pár perc alatt végbemenő fluktuációkat valószínűleg a különböző módon felhevült közeli felszínek szél általi keverése okozza
Az eső bár ritka, de nem teljesen kizárt, általában nagyon gyenge és erősen lokalizált a fejlettebb konvektív felhők (cumulonimbus) alatt.
A levegő nagyon száraz, ami a hőséggel kombinálva az izzadtság azonnali elpárolgását okozza, főleg szelesebb körülmények között
A látási viszonyok elég jók, bár kiválónak épp nem nevezhető a levegőben lebegő finom porszemcsék jelenléte miatt, néha úgy nevezett „por-ördögök” keletkeznek az egyenlőtlen felszíni felmelegedés során

A loggerem által rögzített értékek összehasonlítása a helyi hivatalos időjárás-állomásokon, valamint más, mérsékelt klímában fekvő forró vidékeken észlelt hőmérsékletekkel

Miután befejeztem a kutatást, megpróbáltam felvenni a kapcsolatot Beyneu hivatalos meteorológiai állomásával, hogy megszerezzem a szakszerű összehasonlításhoz szükséges adatokat. Mivel nem jártam sikerrel a településen, Aktau regionális központban terveztem megoldani a problémát. Tévesen feltételezve, hogy emez a repülőtér térségében található és a hétvégi munkaszünetet is kifogva, másodszor is elszalasztottam a lehetőséget.

Eme kudarc után megörvendtem, mikor otthon felfedeztem, hogy az Ogimet adatbázisában megtalálható Beyneu nyári statisztikája is, így helyben vagyunk. A kezdeti feltételezésem a kiválasztott helyszín enyhe előnyével kapcsolatosan megalapozottnak bizonyult: a 8 napos kutatás intervallumában a maximum hőmérsékletek közti átlagos különbség +0.8 fok Ashyktaypak javára. Az utolsó nap kivételével, amikor Beyneu meglepetésszerűen, hajszálnyi előnnyel nyert, a lefolyástalan medence mindig forróbb volt, néha több mint 1.5 fokkal is.

*Beyneu meteo-állomás július 11-12-re vonatkozó időjárási adatai (Ogimet)*

De még ez a kivétel is könnyen megmagyarázható: arról a napról van szó, amikor a mélyföldön délután több órán keresztül teljesen borult volt az ég és a napi csúcs 17:30 táján, egy rövid napsütéses ablakban jelentkezett. Nagyon valószínű, hogy Beyneu-t több direkt sugárzás érte a forróbb intervallumban (15-17 óra között) és a 42.2 fokos maximumot korábban regisztrálta, amikor a 20 km-vel távolabb fekvő medencében felhősebb volt az ég.

Ha ezen kivétel nélkül számoljuk a maximum hőmérsékletek közti eltérést, akkor kereken 1 fokot kapunk, aminek kb fele jöhet a szerény szintkülönbségből, valamint a másik fele a topográfiai előnyből (U-alakú, félig zárt térség visszavert sugárzás-többlettel).

Azonban az eltérés még nagyobbnak bizonyult a minimum hőmérsékletek esetében, Ashyktaypak átlagosan 1.5 fokkal lévén melegebb. Ez szintén nem igazán meglepő, mivel a település időjárás-állomása minden bizonnyal nyitottabb térségben található, több teret és potenciált nyújtva az éjjeli kisugárzásnak.

*Beyneu meteo-állomás és a tanulmányozott lefolyástalan medence hőmérsékleti értékeinek összehasonlítása (Celsius fokok)*

Ami az országos maximumokat illeti a július 10-17 intervallumban, Kazahsztán néhány hivatalos meteorológiai állomásán a hőmérséklet meghaladta a Beyneu-ban mért 42.2 Celsius fokot. Az Ogimet szerint a legmagasabb értéket, 43.7 fokot, a hajdani Aral tótól keletre fekvő Kaukey településen észlelték, mely érdekes módon szintén picivel a 45 fokos szélességi kör felett helyezkedik el. Még a közvetlenül a Kaszpi-tó partján fekvő Aktau-ban is 41 fokig hevült a levegő július 13-án. Noha nem Beyneu térségében, de közvetlenül a kutatásom befejezését követő délutánon 46 fokig emelkedett a hőmérséklet Dzhusaly-ban (nem túl messze Baikonur-tól), mely úgyszintén kevéssel a 45-ös északi szélesség felett helyezkedik el.

Érdekes tény: Saját országomban, ráadásul pontosan hazatérésem napján (július 27) délen a hőmérsékletek rekordközeliek voltak, 43.4 fokig emelkedve Calafat-on, mely általában is Románia hőségpólusa. Hajszálnyival a 44 fokos szélességi kör alatti elhelyezkedésével nem is volt túl messze, hogy beszálljon a versenybe, melyre az idei kutatásom elképzelése alapult.

*Dzhusaly meteo-állomás július 17-18-ra vonatkozó időjárási adatai (Ogimet)*

Az Ashyktaypak mélyföld-e a legforróbb olyan hely, mely az Egyenlítőtől távolabb fekszik, mint az Északi-sarktól?

Általánosan véve, nagy valószínűséggel igen. Az 1 teljes fok fölénye Beyneu-hoz képest döntő lehet más, esetleges versenyképes vidékek viszonylatában is. A legjobb képességű vetélytársak az Aral-tó környéke, a szomszédos Syr-Darya alsó folyása, valamint a dzsungáriai Ebi-tó (Aibi Hu) medencéje Nyugat-Kínában lehetnek, mindegyikük 35 fok közeli júliusi átlagmaximummal.

Külön említést érdemel a Turfáni-mélyföld (154 méterrel a tenger szintje alatt), mely bár a 45-ös szélességi fok alatt található (42-43 Ész.), a Beyneu régiót határozottan felülmúló rendkívűli nyári hősége függvényében (40-42 fokos júliusi átlagmaxok, 50 (!) fokos abszolut rekord) még mindig egész távol, jóval északabbra fekszik a hasonlóan extrém szintet megütő trópusi sivatagi vidékektől.

Az Észak-Amerikai kontinens hőségpólusaiként számontartott Lytton (Brit Columbia/ Kanada), valamint Steele (Észak Dakota/ USA) vonatkozásában megjegyzendő, hogy bár ezen helyek abszolút rekordok tekintetében (mindkettő meghaladta a 49 Celsius fokot) felülmúlják Beyneu-t (46.6 fokos helyi rekord), az átlagos nyári maximum-potenciáljuk az utóbbiénál jóval alacsonyabb. Az említett rekordok épp azért különlegesek, mert rendkívül ritkák, egészen szpecifikus időjárási faktor-konvergenciát igényelnek, miközben a 27-30 fokos átlagos maximumaik csupán közepes kelet-európai értékek lennének a 45-47-es északi szélességi fokok között.

Laguna Seca: ahol nyár és tél szomszédok (1/3)

Intro: oxigénhiány és sugárzástöbblet

Bolívia egészében trópusi övezetben fekszik, azonban az óriási magasságbeli különbségek következtében éghajlata változatos és komplex. Amíg a keleti fele esőerdők és szavannák által borított síkvidék, a nyugati szektor nagyrészt egy száraz magasföld, melyet spanyolul Altiplano-nak neveznek. A 3800 méter átlagos tengerszint feletti magasságú kopár plató területe Bolívia mellett három másik dél-amerikai ország (Peru, Chile és Argentína) között oszlik meg és Tibet után földünk második legmagasabb fennsíkja. Ebből kifolyólag a levegő oxigéntartalma csupán 60 százaléka a tengerszinten találhatóhoz képest.

A legszárazabb részt nyugati pereme teszi ki, mely fokozatosan a Csendes-óceán partján fekvő kietlen Atacama sivatagba ereszkedik le. Bolíviában ez az ország dél-nyugati szegletében található. A régió közepében egy kiterjedt, sókéreggel fedett lapos terület fekszik, melyet Salar de Uyuni-nak neveznek. Topográfiailag ez a sós-lapály képezi a felföld zárt fenekét, avagy a bele torkolló, nagyrészt időszakos folyóknak nincs kapcsolatuk a Világóceánnal. Vizük rövid idő alatt elpárolog a sekély, tányérszerű mélyedés ritka, száraz levegőjében.

*Több mint 10.000 négyzetkilométeres felületével a Salar de Uyuni (3660 m) földünk legnagyobb sós*ivataga

A fennsík éghajlata szélsőséges. Egyik legmeghatározóbb jelenség a nagy napi hőingás, mely a száraz időszakban – a déli félteke téli hónapjaiban (június-augusztus) – a 30 fokot is meghaladhatja. A markáns amplitúdó mellett másik két időjárási sajátossága az intenzív UV sugárzás, valamint a nemritkán viharos szintig fokozódó nyugati szél. Előbbi kapcsán, a valaha mért legmagasabb értéket – egy szinte hihetetlen 43.3!-at – a Bolívia és Chile határán fekvő Licancabur vulkán csúcsán (5916 m) mérték. Képzeld csak el mit jelenthet ez, mikor már a 11-es érték „extrém magasként” van elkönyvelve, melyet a legtöbb európai ország a nyári csúcsok idejében sem ér el.

A célpont kiválasztása

Miközben már eleve tudtam, hogy nagy valószínűleggel az Altiplano biztosítja a legjobb feltételeket a nagy hőingások viszonylatában, természetesen érdekelt voltam a „finom részletekben”, avagy ezen alap-potenciál maximalizálásában. Az időzítés tekintetében arra a következtetésre jutottam, hogy a leggyümölcsözőbb periódus valahol a napéjegyenlőség körül lehet, mikor a felmelegedésnek és a kihűlésnek nagyjából azonos megnyilvánulási esélye van. Mivel úgy a nagyon rövid éjszakák (gondolj a sarkvidéki nyarakra) mint a nagyon rövid nappalok (gondolj a sarkvidéki telekre) esetében a hőmérséklet napi ingadozása csekély (folyamatosan hűvös, illetve folyamatosan fagyos) a legnagyobb fluktuációkat nyújtó periódus egyenlően távol kell legyen mindkettőtől.

*A kutatási terület (fekete pont) elhelyezkedése az Altiplano-n (szürke árnyalatok)*

Ezzel egyidejűleg sokkal jobb, ha egy meredek nap-pályánk van, ahol zenitkor a besugárzás a lehető legnagyobb szögben éri a felszínt (avagy trópusi szélességi fokok). Ez természetesen más tényezők által is befolyásolva van, mint pl a légnedvesség (felhők és csapadék) eloszlása az évszakok függvényében.

A neten hozzáférhető klíma-statisztikák fényében (Bolíviában Uyuni, Chilében Calama és San Pedro de Atacama), mindent figyelembe véve a szeptemberi hónapot találtam kiemelkedőnek. Ekkor az Altiplano dél-nyugati szeglete még hasonlóan száraz mint a téli időszakban, így szinte semmi csapadékot nem kap. Most térjünk át a domborzati aspektusokra.

*Az Alota – Villamar Mallcu burkolatlan úttól keletre található névtelen medencét (jobb-alsó negyed) ábrázoló topográfiai térkép*

A ritka levegő gyengébb hőmegörző kapacitása okán a „minél fennebb, annál jobb” a követendő általános irányvonal célom tekintetében. Az egyszerűsített verzióban a korlátot a lehető legmagasabban fekvő zárt medencék jelentik, ahol a hideg levegő a gravitáció nyomán megülepedhet. Léteznek azonban más befolyásoló tényezők is, mint pl a széljárás, melynek intenzitása viszont épp fordítottan arányos a hőingási potenciállal, így jóval bonyolultabbá téve az összképet. Legjobb lenne (kiváltképpen az enyémhez hasonló rövidebb megfigyelések esetében) egy bölcs kompromisszumot kötni, avagy egyféle „arany középutat” találni a magasság és a stabilitás között.

Emígy, arra a következtetésre jutottam, hogy a 4000 méter körüli magasság egy pragmatikus döntés lenne: kellőképpen magas, hogy komoly előnye legyen a síkvidékekhez képest, viszont jóval kevésbé szeles, mint a kimagasló csúcsok és gerincek.

*A lefolyástalan medence látképe műhold-felvételen a 30, 20, 10 és 5 méteres, piros színnel megjelenített szintvonalakkal (Google Earth)*

Alaposan átfésűlve a térképet rájöttem, hogy a bolíviai magasföldön csak néhány megfelelő mélységgel rendelkező olyan zárt medence létezik, melynek alján nincsenek tavak, s természetesen épp ezek nyújthatják a legalkalmasabb feltételeket a tervemhez. Végül egy Villa Alota településtől délre fekvő mélyedés mellett tettem le a voksot, melynek feneke kb 4030 méteren, míg kifolyási pontja úgy 30 méterrel magasabban található. Az alja teljesen száraznak tűnik, még az időszakos, sekély állóvizekre jellemző hófehér sókéreg is hiányzik.

A kutatás rövid összegzése

Bolíviai utazásom Santa Cruz-ban kezdődött, a repülőm szeptember 13-án landolt az ország gazdasági központjában és egyben legnagyobb városában. Folytatva a légi közlekedést a belföldi pályán Sucre-ba, másnap néhány emelettel magasabbra jutottam. További két nap aklimatizálódás után, Potosí érintésével, 16-án este megérkeztem Uyuni-ba. Hogy minél hamarabb el tudjam kezdeni a kutatást, másnap magánsofőr vitt terepjáróval Alota faluba, ahonnan a Villamar Mallcu felé vezető burkolatlan úton kicsit továbbhaladva még jobban meg tudtuk közelíteni a kiválasztott helyet. A gyalogtúrát déli 1 óra körül kezdtem el.

*Kilátás a Laguna Seca irányába nyugatról*

Kb másfél óra után értem le a lefolyástalan medence aljára, ahol hamarosan felszereltem a műszert a háromlábú állványra, amit utólag egy hozzá rögzített zsákba tett kövekkel stabilizáltam is. A mérőhely koordinátái: 21.498 D, 67.547 NY, a magasság kb 4030 m, az érzékelő távolsága a talajtól pedig 170-180 cm. A meteo-állomás délután 14:56-kor lépett működésbe. Első leolvasás: 14.4 Celsius fok.

Nem sokáig maradtam itt, másnap azonban visszatértem Alota-ból, hogy a következő két éjszakát a mérőfelszerelés közelében töltsem. Mindhárom éjszakán -15 fok alá csökkent a hőmérséklet, leghidegebb a harmadik reggel volt, mikor elérte a -16.5 Celsius fokos minimumot. Az ég nagyvonalakban derült volt, altocumulus átvonulásokkal a második este, illetve éjjel folyamán. A széljárás egy elég stabil sablont követett: késő estétől délelőttig gyengébb vagy teljes szélcsend, míg délutánonként néha viharos szintig is felfokozódott, tipikusan a nyugati irányt tartva. A kutatási területet 20-a reggelén hagytam el, a következő napokat Uyuniban és környékén töltöttem.

Hat nap múlva visszatértem a lefolyástalan medencébe egy utolsó éjszakára, ami után a felszerelést összeszedtem. Ezen a reggelen (27-én) rögzült az egész kutatási intervallum legalacsonyabb hőmérséklete: -19.0 Celsius fok 6:23-kor és ugyanebben a periódusban volt a legnagyobb 24 órán belüli hőingás is – 38.1 fok – a rendkívűli zuhanást az előző nap 19.1 fokos maximumáról indítva.

Tízből hat napon az amplitúdó meghaladta a 30 fokot (egyúttal mindig -10 fok alá süllyedve) egy nagyon valószínű hetedikkel (utolsó előtti) megtoldva, mikor a viharos délutáni szél ellensúlyostól felborította a háromlábút, megszakítva az érzékelő kapcsolódását. Fagyok és hőingás tekintetében a köztes napok valamivel enyhébbek voltak, ekkor néha részlegesen borult eget figyeltem meg Uyuni vidékén.

*A kutatás leghidegebb reggele az utolsó volt*

A magányos túráim alatt elég sok lámával találkoztam a külső lejtőkön, ahol a helyiek már nekikezdtek a tavaszi munkáknak a quinoa földeken, ellenben a medence belsejében csak néhány vikunyát láttam. Emellett néhány sast és egy viscacha-t (macskanyúl) is megpillantottam, a homokban meg Darwin-nandu (suri) nyomokat azonosítottam. A táborom közelében – mely kicsit magasabban, az északi lejtő egy lankásabb kiszögellésén volt – a sziklába vájt aknaszerű mélyedések kisléptékű bányász tevékenységről árulkodnak. A túristákat szállító terepjárókat leszámítva, melyek a viszonylag forgalmas földúton közlekedtek, a környéken alig volt emberi jelenlét, konkrétan egyetlen alkalommal találkoztam két lámapásztorral a medence peremvidékén.

A terepen használt műszerek

-Egy LogTag UTRED 30-16 adatrögzítő, -40, +99 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.5 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással

-Egy Greisinger G1710 digitális hőmérő, -70, +250 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.1 fokos pontossággal és felbontással, pillanatnyi kézi mérésekre

-Egy műszertartó szerepet szolgáló fényképezőgép állvány

-Egy spirális árnyékoló a Barani Design Technologies-tól: https://www.baranidesign.com/

*A Barani Pro árnyékoló magas UV sugárzásban is állja a sarat*

Folytatjuk…

Ugrás a fényképalbumhoz (angol nyelv)

Laguna Seca: ahol nyár és tél szomszédok (3/3)

*A 10 napos kutatás hőmérsékleti görbéje*

A legnagyobb 24 órán belüli hőingás 38.1 fok volt 26-a délutánja (19.1 fok) és 27-e reggele (-19.0 fok) között. A grafikon részletes kiértékelését az angol nyelvű verziónál, itt találod.

Általános következtetések

Az idő általában véve derült úgy napközben, mint éjjel, az altocumulus lenticularis lévén a legjellegzetesebb felhőtípus
A széljárás egy tipikus mintát követ: míg éjjel és reggel csak gyenge szellő vagy teljes szélcsend, délutánra jól felerősödik, a nyugati irány dominálva
A napi hőingás óriási, rendszeresen meghaladja a 30 fokot, valószínűleg földünk egyik legnagyobb átlagos amplitúdóját hozva létre
A napkeltét követő felmelegedés jóval erőteljesebb, mint a napnyugta utáni kihűlés, rendszeresen elérve vagy meghaladva az egy órán belüli 10 fokot
A finomabb részleteket tekintve, érdekes módon, a hőmérsékleti görbe rövid intervallumokban jelentkező oszcillációi mindig nagyobbak este, de még éjjel is, mint késő délutánonként, mikor a süllyedés háborítatlanabb, viszont úgy tűnik, hogy ez nem függ össze a szélsebességgel
Több mint egy fokos fluktuációk jelentkezhetnek perceken belül még a leghidegebb, szélmentes reggeleken is
Szembetűnő formai különbséget találunk a hőmérsékleti görbe hullámtarajai (maximumokhoz kötődő) illetve hullámvölgyei (minimumokhoz kötődő) között, míg az előbbi mindig lekerekített, az utóbbi rendszerint szögletes. Ez a természetben azt jelenti, hogy a lehűlés reggelig folyamatos, intenzitásából semmit sem veszít, avagy nem közelít egy egyensúlyi állapothoz (nagyon alacsony légnedvesség), így napkelte előtt gyakran 15, de néha még 20 fokkal is hidegebb van, mint éjféltájt.
A nagy magasságnak és trópusi elhelyezkedésének köszönhetően az UV sugárzás rendkívűl magas
Feltűnő különbség van az árnyékos és napos részek között, utóbbit tekintve szélcsendben ugyanaz a hőmérséklet sokkal melegebbnek tűnik mint a tenger szintje közelében

A loggerem által rögzített értékek összehasonlítása a helyi meteo-állomások hivatalos adataival

Miután befejeztem a kutatást, a szállodai személyzet segítőkészségének köszönhetően sikerült értékes információk birtokába jutnom Uyuni repülőterének meteo-állomásán. Az alábbi táblázatban a kérdéses intervallumot lefedő maximumok, minimumok, illetve napi hőingások láthatóak:

*Párhuzam a tanulmányozott lefolyástalan medence és Uyuni meteo-állomás között (Celsius fokok)*

A legfeltűnőbb a minimum hőmérsékletek közti eltérés, a Laguna Seca átlagosan 6 fokkal lévén hidegebb. Ez 8-10 fokra ugrik meg a hidegebb éjszakákon, míg az enyhébb, kevésbé stabil napokon egész közel állnak egymáshoz. Egyértelmű, hogy ezt a zárt medencében létrejövő jóval erősebb hőmérsékleti inverzió okozza, mely csak a csendesebb időszakokban nyilvánul meg igazán. Mégha Uyuni maga is egy medence alján fekszik, a sokkal nagyobb felületű lapos terület nem teszi lehetővé ennyire jól kontúrált hideg légtavak kialakulását.

Másfelől, a legmagasabb hőmérsékletek átlagban nagyon hasonlóak, a lefolyástalan medence picivel még melegebb lévén a magasságbeli fölény ellenére, mely normális körülmények között 2-2.5 fokos hátrányt jelentene. Ezt valószínűleg az erősebb föhn hatás okozhatja az Alota régióban, mivel a nyugati magashegyek, (avagy az Andok főgerince) itt sokkal közelebb vannak, a domináns szél pedig épp irányukból fúj.

Bolívia hivatalos állomásainak időjárás adatai (Ogimet)
*Uyuni nem szerepel ebben a táblázatban

A részben hiányos Ogimet adatok azt mutatják, hogy az Altiplano keleti felében, Uyuni-nál kb 250 méterrel magasabban fekvő Potosí meteo-állomás 19-22 fokos maximumokat mért ebben az időszakban – ami szintén föhn hatás következménye lehet – az éjszakák itt viszont jóval enyhébbek (-3, 2 fok), minden bizonnyal kevésbé védett, légmozgásnak jobban kitett elhelyezkedésének köszönhetően.

A hőingásokat tekintve, a minimumok frontján létrejött jókora előny következtében Laguna Seca 6 fokkal előzi meg Uyuni-t, de ez az eltérés néha 10 foknál is nagyobb lehet. Miközben Uyuni 24 órán belüli legnagyobb hőmérséklet-különbsége a kutatásom idejében 28.6 fok volt (19.4-ről -9.4-re), a zárt medencében ez elérte a 38.1 fokot (19.1-ről -19.0-ra). Semmi kétség, hogy ez a konkavitás meghaladhatja a 40 fokot a legjobb feltételek mellett. Figyelembe véve, hogy az általam ismert neten fellelhető összes meteo-állomás közül épp Uyuni-ban van az egyik legnagyobb átlagos amplitúdó, egy olyan hely, mely ezt rendszeresen 5-10 fokkal múlja felül, mindenképpen hosszabb távú tanulmányozást érdemelne. A jövő nyitva áll mint mindig, meglátjuk.

Evrotasz-szoros: egy új európai hőségpólus keresésében (1/3)

Intro: Ősi és harcedzett

Lakónia a Peloponnészoszi-félsziget legdélibb vidéke, mely jómaga is Görögország déli részén található. A köztudatban leginkább a harcos spártai államhoz (régi nevén Lakedaimón) kötődő régió azonos szélességi fokon fekszik a spanyolországi Andalúziával, mely Európa legforróbb területeként ismert. Mindkettejük jócskán lenyúlik a 37-es északi szélesség alá, ezzel még az afrikai kontinens egy kis szegmensét is meghaladják. A 36.28-as északi szélességen fekvő Ténaro-fok az európai kontinens második legdélibb pontja, közvetlenül a Gibraltári-szorosbeli Tarifa-fok után.

*Tipikus táj a Mani-félszigeten, Gerolimenas közelében*

Az Evrotasz völgye ezen ókori civilizáció szívében helyezkedett el, mely az i.e. 8-5. századok között a Földközi-tenger medencéjének egyik nagyhatalma volt. Bár léteznek olajfákkal és citrusültetvényekkel borított termékenyebb földterületek is, a nyári nap hevétől perzselt táj sok helyen a hajdani lakosok marcona vonásaira és mostoha életvitelére emlékeztető. Általánosan, ahogy dél felé haladsz, mindinkább kietlenebbé és járhatatlanabbá válik a terep, a Mani-félszigetet már-már félsivatagos állapotok jellemzik. Nem meglepő módon, ezen távoli szeglet jelenkori lakosai az ókori spártaiak büszke leszármazottjainak tartják magukat.

A célpont kiválasztása

Történelmi jelentősége mellett, a mai görögök számára az Evrotasz völgye egyben a tikkasztó nyári melegéről is jól ismert. A déli tájolás, valamint a környező hegyek (nyugaton a Tajgetosz, keleten a Parnon) által okozott föhn-hatás a felelős ezért a sajátosságért, következésképpen gyakran az ország legforróbb területe. Nyáron a szelek (helyi nevén meltemi) jellemzően észak felől fújnak, sok napig, néha akár hetekig napos, meleg és száraz időt hozva.

*A Peloponnészosz domborzati térképe a kiválasztott hellyel (piros pont)*

Spárta városa a völgy középső szakaszán fekszik kb 200 méteres tengerszint feletti magasságon, jó messze (kb 30 km) a tenger mérséklő hatásától. Forrástól és mérési periódustól függően a júliusi átlagmaximuma 35-36 Celsius-fok, a legmagasabb Görögországban, ugyanakkor megközelíti Andalúzia legforróbb vidékeinek átlagait, mint pl Córdoba vagy Sevilla.

A település rekord-hőmérsékletét 2021 augusztusában rögzítették, ez 45.7 Celsius-fok, azonban a Wikipedia szerint létezik egy új mérőállomás a közelben, ahol ekkor a maximum meghaladta a 47 fokot. Ugyanabban az évben és hónapban a szicíliai Siracusa (Olaszország) 48.8 Celsius-fokot mért, ezzel megdöntve az Elefsina (Görögország) által 1977 óta tartott európai csúcsot. Van itt némi megosztottság az értékek kapcsán, mivel egyes meteorológiai állomások passzív, míg mások ventilátoros árnyékolókat használnak. Ezt bővebben a 3. részben fogjuk kielemezni.

*Műholdfelvétel a kutatás helyszínével (piros pont) az Evrotasz-szoros belsejében (Google Earth)*

Közelebb az Evrotasz folyó torkolatához található a Vrontamas-szoros néven ismert domborzati elem, ahol – ahogy a neve elárulja – a völgy az eddigi laposabból hirtelen jóval szabdaltabb tereppé válik. Ezt a szűkületet választottam jelenlegi kutatásom színhelyéűl abból a megfontolásból, hogy a meredek, kopár oldalak visszasugárzása talán egy kicsit hozzáadhat az eleve is forró általános alaphoz, míg a szoros kanyargós formája késleltetheti egy esetleges tengeri szellő bejutását.

A kutatás rövid összegzése

Eredetileg ez a kiszállás nem volt az extrém klíma-kutatás sorozat részeként tervezve, azonban a bíztató előrejelzések hatására végül úgy döntöttem, hogy a meteo felszerelésemet is bepakolom.

A gépem július 15.-én este landolt Athénban, ahonnan a következő nap folyamán Spártába utaztam busszal. Krokees települést taxival elérve, 17.-én a kiválasztott helyre gyalogoltam először az út mentén, majd az Evrotasz egyik mellékfolyójának medrét követve. Ezutóbbi szakasz nehezebb volt, mint vártam, a haladásom helyenként komoly akadályokba ütközött a kaotikus terep (kőtömb-labirintus) és a sűrű növényzet „összefogása” következtében.

A gyalogtúrát reggel 9 előtt kezdtem el és déli 11:30 körül érkeztem meg a kutatás színhelyére (kb 10 km összben, ebből 6 km a vadonban). Az ég teljesen derült volt, a levegő már a délelőtti órákban meglehetősen forró, meghaladva a testhőmérsékletet még jóval a zenit beállta előtt. Egy sziklavájatban megbúvó kis tócsát leszámítva semmi víz nem volt a völgyben.

Egy megfelelő védett helyet találva a kelet felől meredek falakkal határolt kiszáradt meder alján (enyhén még endoreikus is), az adatrögzítőt felszereltem a háromlábú állványra, majd egy kis zsákba helyezett kövekkel stabilizáltam a struktúrát, hogy az esetleges szelesebb időket is biztosan túlvészelje. A pontos koordináták: 36.89839 É, 22.62521 K, a tengerszint feletti magasság 29 méter. Kevéssel déli 12 óra után a mérő-állomás működésbe lépett. Első érték: 37.7 Celsius-fok.

Fák és cserjék árnyékában pihenve, a berendezés közelében vártam, hogy élőben követhessem a hőmérséklet alakulását a legforróbb napszakban. Délután 15:13-kor állt be a maximum, mikor a levegő 41.1 Celsius-fokig melegedett.

Délután 5 óra előtt hagytam el a tanulmányozott területet és négy nap múlva tértem ide vissza, hogy összeszedjem a felszerelést. Ebben a köztes időszakban főként a Peloponnészosz legdélibb szegletében, a Mani-félszigeten tartózkodtam, ahol folyamatos napsütéses, tikkasztó időt tapasztaltam minden nap, csak a Tajgetosz főgerince felett pillantva meg néhány gomolyfelhőt.

*A maximum délután 15:13-kor jelentkezett*

Skala település felől, déli irányból, a kevésbé viszontagságos út mentén érkezve, július 21-én délután a loggert működőképesen, a helyén találtam, a készülék memóriája sikeresen rögzítette az adatokat. Az abszolút maximum július 18.-án elérte a 42.2 Celsius-fokot, 1.1 fokkal meghaladva az előbbi nap csúcsértékét. Ötből négy napon emelkedett 41 fok fölé a hőmérséklet, míg az utolsó nap ennél jóval kevésbé volt forró, ekkor 36 fok alatt maradt. A legalacsonyabb érték az utolsó éjszaka folyamán rögzült, mikor 21.7 fokig hűlt le a levegő a völgyben. Ma is csak a Tajgetosz magas csúcsai fölött észleltem felhősödést, ezúttal már zivatarfelhőket.

Néhány madarat és kis gyíkokat leszámítva, a gyalogtúráim folyamán nem láttam semmilyen állatot a szorosban, csak a településhez jóval közelebb futottam össze néhány kecskével, valamint láttam néhány helybélit kocsival közlekedve a narancsültetvények mentén.

A terepen használt műszerek

-Egy LogTag UTRED 30-16 adatrögzítő, -40, +99 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.5 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással

-Egy Greisinger G1710 digitális hőmérő, -70, +250 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.1 fokos pontossággal és felbontással, pillanatnyi kézi mérésekre

-Egy műszertartó szerepet szolgáló fényképezőgép állvány

-Egy spirális árnyékoló a Barani Design Technologies-tól: https://www.baranidesign.com/

*A Barani spirális árnyékoló hatékonyan védi az érzékelőt a sugárzástól*

Folytatjuk…

Ugrás a fényképalbumhoz (angol nyelv)

Evrotasz-szoros: egy új európai hőségpólus keresésében (3/3)

*Az 5 nap/ 4 éjszakás kutatás hőmérsékleti görbéje*

A legmagasabb hőmérsékletet, 42.2 Celsius fokot július 18.-án 15:13-kor rögzítette a logger. A grafikon részletes kiértékelését az angol nyelvű verziónál, itt találod.

Általános következtetések

Az ég általában véve derült úgy nappal, mint éjjel, gomolyfelhők leginkább csak a magasabb hegyek fölött alakulhatnak ki.
A nappali hőmérséklet-emelkedés aránylag szabályos, tipikusan 14-15 óra körül érve el a csúcsértéket, néha ez a tengeri szellő által befolyásolt, ami korábban leállíthatja a melegedést.
A késő esti és éjjeli periódus gyakran kaotikus lefolyású, mikor rövid időn belül jelentős hőmérséklet-ingadozások jelentkezhetnek a lokális föhn szél aktivizálódása következtében, mely könnyen felborítja a völgy normális kihűlési mechanizmusát.
Szuptrópusi száraz klímában való elhelyezkedése okán a napi hőingás jellemzően elég magas (14-20 fok), ezt azonban nemritkán korlátozza a fentebb említett föhn szél.
A rövid időn belül jelentkező hőingások sokkal nagyobbak a sötét intervallumban, elérve a 20 percen belüli 8 fokos amplitúdót.

Összehasonlítás Görögország és Európa legforróbb vidékeivel

Az Ogimet statisztikája szerint két görög település meghaladta az Evrotasz szurdokba kihelyezett műszerem által rögzített maximumot. Ezek Serrai (Serres), valamint Kalamata meteo-állomások. Az első az ország északi részében található és kontinentálisabb elhelyezkedése miatt valóban gyakran nagyon forró a nyári időszakban, akárcsak Demir Kapija és Gevgelija a szomszédos Észak-Macedóniában vagy Sandanski dél-nyugat Bulgáriában.

Ezen nyári hőhullám különösen intenzív volt a közép és észak-Balkánon, élőhelyemet, Romániát is beleértve. Ezeken a vidékeken a hőmérsékleti anomália elérte, sőt néha meghaladta a 10 fokot, így az általában jóval forróbb Peloponnészosznak nehéz dolga volt tartani a szintet a közvetlenül a hőkupola centruma alatt izzó északi szomszédaival. Romániában több mérőállomás – beleértve a fővárost, Bukarestet is – elérte a 40-41 Celsius fokot, míg Észak-Macedónia a 42-t is meghaladta. Albánia, Szerbia, Moldávia és Ukrajna is 40 fölé ment, megdöntve vagy megközelítve a korábbi rekordokat.

*Az Európában július 18.-án mért maximum hőmérsékletek (a képen megjelenő dátum az előbbi 24 órára vonatkozik)*

Az olajbogyókról híres Kalamata a Peloponnészoszi félsziget déli részének egy védett öblében fekszik és nagy valószínűséggel az észak-keleti föhn szelek időszakában tapasztalhatja a legnagyobb forróságokat, mikor a szél a Tajgetosz gerincén átkelve éri el a települést, visszaszorítva a tengeri szellőt. Az Ogimet statisztikák igazolják a feltételezésemet (lásd az alábbi táblázatot), mivel aznap, a melegebb periódusban valóban az említett hegység irányából érkezett a szél.

*Kalamata HNMS mérőállomásának július 18.-ára vonatkozó statisztikája* *(Ogimet)*

Megemlítendő, hogy Görögországban két különböző meteorológiai hálózat operál: egyik a HNMS (Hellén Nemzeti Meteorológiai Szolgálat), mely passzív árnyékolókkal van ellátva, a másik meg a NOA (Athén Nemzeti Obszervatóriuma), mely viszont ventilátoros árnyékolókat használ. Az Ogimet statisztikákban megjelenő értékek a HNMS mérőhelyeiről érkeznek, avagy ezek klasszikus tányéros, passzív árnyékolókkal felszerelt műszerek által regisztrált hőmérsékletek.

Jelen pillanatban már jól dokumentált, hogy a gyenge légmozgással párosuló erős napsugárzás esetében a passzív árnyékolók nem védik ugyanolyan hatékonysággal a hőmérők érzékelőjét, mint az újabb, ventilátoros verziók, ugyanakkor az általam használt spirálos Barani árnyékoló is felülmúlja őket teljesítményben. Mitöbb, egy helyi szakértő konkrétan Serres várost hozta fel „extrém példaként” erre vonatkozóan, ahol a HNMS és NOA közti eltérés a nyári maximumok esetében 2 teljes fokot (!) ér el – természetesen a passzív árnyékoló „javára” – aládúcolva az ösztönös szkepticizmusomat az idevágó „kilógó” Ogimet statisztikák vonatkozásában.

Megjegyzés: Ez a rész nyitva marad a frissítésekre arra az esetre, ha lényeges információk birtokába jutnék a két hellén időjárási hálózat méréseinek kapcsán. Különösen kíváncsi vagyok a NOA legforróbb mérőhelyeinek a július 17-21 periódust felölelő statisztikáira. Eddig egyetlen lényeges adatra bukkantam, mégpedig, hogy a Kalamatától északra fekvő, messiniai Skala település mérte ebben az időszakban a legmagasab hőmérsékletet, 43.1 Celsius fokot. Ez érdekes, mivel megkérdőjelezi Serres város picivel magasabb értékének hitelességét. Várjuk a tisztázásokat.

*Szeptember 5.-i frissítés:

Teljes havi adatsorokhoz jutottam egy helyi szpecialista jóvoltából, melyek saját méréseim függvényében több mint érdekesek (lásd az alábbi táblázatokat a vörös keretben kiemelt kapcsolódó maximumokkal):

És itt vannak az általam mért szélső értékek:

Mire következtethetünk ezekből?

Dióhéjban: Vissza kell vonnom a korábbi, kevésbé optimista kijelentésemet a kisléptékű topográfia szerepe viszonylatában (lásd az utolsó fejezetet), mivel úgy tűnik, hogy az általam választott helyszín több mint 1 fokkal melegebb úgy Spárta mint lakóniai Skala településeknél (melyek amúgy egész közel állnak egymáshoz). Kivételt az utolsó nap (július 21) képez, mikor a tengeri szellő megenyhítette az Evrotas alsó folyásának klímáját, míg a parttól távolabb eső Spárta városát nem érte el.

Konkrétabban: Július 18-án (mérőhelyem legforróbb napja) az előny 1.8 fok volt Skala NOA-hoz képest, 1.6 fok Spárta NOA-hoz képest, míg Spárta HNMS mérőállomást 2 teljes fokkal körözte le. Az átlagos előny a négy forróbb napon 1.4 fok úgy Skala mint Spárta NOA viszonylatában, Spárta HNMS-hez képest pedig 1.5 fok. Figyelembe véve a relatív kis távolságokat egyazon medencén belüli elhelyezkedés esetében, valamint azt a tényt, hogy a kutatási területem a két település között helyezkedik el, bátran feltételezhetjük, hogy az egyértelmű pozitív anomália nem lehet véletlenszerű.

-frissítés vége-

Az Evrotasz-szoros Görögország legforróbb területe?

Úgy gondolom, hogy az erre a kérdésre adott helyes válasz a lehetséges, azzal a kiegészítéssel, hogy az általános elhelyezkedése (déli fekvés, alacsony szint, környező hegyek, valamint bizonyos távolság a tengertől) a főoka ennek, míg a kisebb léptékű topográfiai jellemzők (a szurdok meredek oldalai) szerepe nem számottevő.

Bár sokkal kevésbé látványos módon mint a hideg légtavak esetében, ahol a gravitáció szimpla törvénye egy kicsi zárt medence alja és pereme között óriási hőmérséklet-különbségeket okozhat, egy sajátos topográfia által létrehozott „hőcsapda” – melynek környezetéhez képest jelentkező termikus előnyei objektíven lemérhetőek – hipotézise szerintem megalapozott. Azonban abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a meleg levegő nem süllyed, hanem épp ellenkezőleg, emelkedik, egyértelműen sokkal nehezebb az „összetevők” közti viszonyokat megfelelően kalibrálni. Talán egy jövőbeli projekt.

Karagiye mélyföld: tengerszint alatt, testhőmérséklet fölött (1/3)

Intro: tenger vagy tó?

Neve ellenére, a Kaszpi-tenger valójában egy túlméretezett tó, ugyanis minden oldalról körülzárt, nincsen kapcsolata a világóceánnal. Hatalmas mérete mellett (371000 négyzetkilométeres felületével messze földünk legnagyobb tava) egy másik érdekes sajátossággal is bír: víztükre 28 méterrel a tengerszint alatt fekszik. Noha száraz klímában található, a nagy hozamú Volga folyónak köszönhetően tartalma mégis jóval kevésbé sós az átlagos tengervíznél (kb egyharmada). A tó körül, főként az északi felében egy szárazságtűrő cserjékkel és füvekkel borított, gyéren lakott, kiterjedt síkvidék, a „Kaszpi-mélyföld” található.

„Skal’naya tropa”, Aktau sziklás tengerparti sétánya

A „tenger” keleti partján fekszik az olajiparra épült Aktau, dél-nyugat Kazahsztán Mangystau tartományának fővárosa. Nyáron az itteni klíma mediterrán jellegű (meleg, illetve forró, kevés csapadékkal), így partvidékét előszeretettel látogatják a helyiek, az ország távolabbi tájairól is sokan érkeznek ide üdülni. A nemzetközi turizmus viszont még gyerekcipőben jár, ezért jó választás azon utazók számára, akik egy rendhagyó, kevésbé zsúfolt strandélményre vágynak. A jellegzetes „szovjet alap” (széles utak, négyszögletes struktúrák, hősi emlékművek) fölött a modern Aktau igyekszik lépést tartani a nyugati világgal, s ha pezsgőnek nem is nevezhető, de meglehetősen relaxált légkör uralkodik a városban.

A célpont kiválasztása

Az extrém klímakutatással összefüggő munkamorálom viszonylatában ez az utazás nem volt egy szokásosan jó előre megtervezett, hanem inkább az utolsó pillanatban hozott döntéshez állt közelebb. Kevesebb rendelkezésre álló szabadidővel ezúttal úgy fizikailag, mint anyagilag egy valamivel „könnyebb” célpontot néztem ki magamnak.

A legmélyebben fekvő szárazföldi területekhez való, régóta tartó, szoros kötődésem nyomán a dél-nyugat kazahsztáni Karagiye mélyföld tűnt a legjobb választásnak ebben a korlátozott kontextusban. A félsivatagos klímájú medence alja 132 méterrel süllyed a tenger szintje alá, ezzel Kazahsztán, valamint a volt Szovjetúnió legalacsonyabb pontja, világviszonylatban pedig az ötödik helyen áll a Holt-tenger (Izrael-Jordánia), Assal-tó (Dzsibuti), Turfáni mélyedés (Kína/ Hszincsiang-Ujgur) és a Qattara mélyföld (Egyiptom) után.

A Karagiye mélyföld (piros nyíl) a Kaszpi-mélyföldön belül (sötétzöld terület a kép felső részén)

Noha abszolút értelemben véve, a bolygó legforróbb helyeinek versenyében nem tekinthető „élvonalbeli” területnek, ha figyelembe vesszük a relatív magas szélességi fokát (43 É), nyáron egész komoly teljesítő potenciállal rendelkezik. Mivel a régió kontinentális éghajlatú, a partok közelsége (20-40 km) nemigen befolyásolja itt a nappali felhevülést, így a sivatagból fújó, száraz keleti szél gyakran teljesen kiküszöböli a tengeri szellőt.

A mélyföld egy szovjet topográfiai térképen (közép), Aktau-t akkoriban Shevchenko-nak hívták (bal-felső sarok)

A víztömeg által mérsékelt Aktau átlagos nyári maximuma 31-32 Celsius fok, a 44 fokos rekordhőmérsékletet augusztusban mérték (Wikipédia). Mangystau belsőbb területeinek időjárási statisztikáihoz nincsen hozzáférésem, de mégcsak biztos sem vagyok benne, hogy a regionális központ kivételével léteznek-e még valódi meteorológiai állomások a közelben.

A mélyföld egy sajátos topográfiai kompozíció tartozéka, szó szerint „depresszió a depresszióban”, mivel már a szomszédos Kaszpi-tó maga is a világóceán szintje alatt fekszik, a Karagiye meg nála is jó 100 méterrel mélyebbre süllyed.

Műholdfelvétel a mérőfelszerelés helyzetével (piros pont) a medence észak-keleti felében

A pontos lokáció tekintetében egy olyan helyet néztem ki, mely egyidejűleg a lehető legtávolabb van a partoktól (37-38 km), valamint a legalacsonyabb szinten (-132 m) fekszik. Ugyanakkor igyekszem a műszertartó háromlábút homokkal borított felületre helyezni, mely picit fokozza a nappali felhevülést a kompaktabb agyag, illetve az erősen reflektáló sókéreghez (fehéres folt a fenti képen) viszonyítva.

A mélypontot legkönnyebben az Aktau-Zhanaözen útról (új, török aszfalt) indulva lehet elérni, ahonnan kb 10 km-re, dél, dél-nyugati irányban, a meredek keleti perem lábánál található.

A kutatás rövid összegzése

A repülőm augusztus 11-én kora reggel, kevéssel napkelte előtt landolt Aktau-ban. Az optimista időjárás előrejelzés arra motivált, hogy mielőbb leérjek a Karagiye aljára és kihelyezzem oda a mérőfelszerelést. Minden remekül ment, a helyiek nyitottak és segítőkészek voltak, emígy, noha nagyjából semmit sem aludtam az utazás folyamán, a futtában történő bevásárlás elégségesnek bizonyult és 9 óra tájt már le is szálltam a Zhanaözen-be tartó kocsiról, közvelenül a mélyföldre néző kilátópontnál. A fennsík kopár, sziklás pereméről hamarosan elindultam a célpontom felé.

Tíz óra előtt már meglehetősen meleg volt, az ég teljesen derült és csak gyenge légmozgás. Miután átlavíroztam a letörés meredek és erősen szabdalt szakaszán, a medence lapos fenekén folytattam az utam. Néha szilárdabb agyagos, máskor porhanyósabb, sóval kevert, általában véve gyér növényzettel fedett üledék alkotja a felszínt. Egy kis homokbuckákkal borított övezetben, 12:30 táján felszereltem az adatrögzítőt a háromlábú állványra. A pontos koordináták: 43.490923 É, 51.838903 K, a magasság -130 méter. Az érzékelő távolsága a talajtól kb 170 cm. Déli 12:42-kor a mérő-állomás beindult, első leolvasás: 36.6 Celsius fok.

A felszerelés közelében vártam egészen délután 5-ig, hogy élőben kövessem a hőmérsékletemelkedést a legmelegebb napszakban. A 40.1 fokos maximum 16:48-kor jelentkezett, időközben 64.3 fokot mértem a talajon a nap legnagyobb beesési szögének idejében, 13:30 körül. Mielőtt elhagytam a helyet, egy az állványra akasztott, földdarabokkal megtöltött zsákkal stabilizáltam a struktúrát, hogy az esetleges szelesebb időket is biztosan túlvészelje.

Az éjszakát egy szúnyogsátorban töltöttem a mérőhelytől kevesebb mint 1 km-re, egy kompakt, nagyméretű homokbucka szomszédságában. A derült ég ellenére, részben a légmozgás miatt, a hajnali hőmérséklet csupán 28.9 Celsius fokig süllyedt. Már félhomályban elhagytam a tábort és négy nap múlva, augusztus 16-án délután tértem vissza, hogy összeszedjem a felszerelést. Ebben a köztes időszakban Aktau mellett a Mangyshlak félsziget más vidékeit (Shetpe település, Kaszpi-partvidék) is meglátogattam, ahol hasonlóan száraz, forró és nagyrészt derült légköri állapotokat tapasztaltam.

A csúcsérték (40.1 Celsius fok) 16:48-kor állt be

Augusztus 16-án átkeltem a Karagiye mélyföldön a túlsó irányból (Kuryk út) indulva, a mérőhelyet a lapály közepén elterülő sósivatagon keresztülhaladva értem el. Az idő nagyrészt napos, de valamivel enyhébb volt, mint az első napon, noha még jó messze a kellemestől. A loggert működőképesen, a helyén találtam, a készülék memóriája sikeresen rögzítette az adatokat. Az abszolút maximum (40.6 Celsius fok) fél fokkal haladta meg az első nap csúcsértékét (egyaránt 12 és 13-án), miközben a „leggyengébb” maximum (36.0 fok) 15-ére esett. A leghidegebb 16-án reggel volt, mikor a hőmérséklet 19.3 fokra csökkent, ami nagy előnnyel a legalacsonyabb mért érték.

A mélyföldön töltött idő alatt néhány gazellát, tevét és lovat, valamint – a növényekkel gazdagabban borított területeken – madarakat láttam. Kis gyíkok, néhány bogár és egy éjjeli pókfajta is jelen volt. Sötétedéskor a szúnyogok előjönnek, talán denevért is észleltem a hálón keresztül. Emberekkel egyáltalán nem találkoztam a Zhanaözen és Kuryk útak között.

A terepen használt műszerek

-Egy LogTag UTRED30-16 adatrögzítő, -40, +99 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.5 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással

-Egy Greisinger GMH 2710-T digitális precíziós hőmérő, -199.9, +200 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.1 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással

-Egy műszertartó szerepet szolgáló fényképezőgép állvány

-Egy spirális árnyékoló a Barani Design Technologies-tól: https://www.baranidesign.com/

Folytatjuk…

Karagiye mélyföld: tengerszint alatt, testhőmérséklet fölött (3/3)

Az adatrögzítő grafikonjának kiértékelése

*A 6 nap/ 5 éjszakás kutatási periódus hőmérsékleti görbéje (zúmolj a tisztább megtekintésért)*

Első nap (augusztus 11)

Ez az egyetlen nap, amikor jelentős időt töltöttem a mérőfelszerelés mellett. A mélyföld aljára tartó gyaloglásom folyamán az ég teljesen derült volt, a szél (keleti) gyenge vagy közepes és ezek a feltételek megmaradtak a nap későbbi szakaszában is. A logger 12:42-kor kezdte el a folyamatos méréseket, az első érték 36.6 Celsius fok volt. Mivel két perces, rövid időközre állítottam az adatrögzítést, a görbe a jellegzetes „fűrészes” aspektust mutatja, sok kis meredek fel-le mozgással az általános nagy hullámokon belül.

*Az első nap és az azt követő éjjel hőmérsékleti görbéje*

Általában véve a hőmérséklet folyamatosan emelkedett egészen 16:48-ig, mikor elérte a 40.1 Celsius fokos napi csúcsot. A helyszínen tartózkodtam és szélcsendet, illetve gyenge szellőt észleltem a délután legforróbb periódusában. A nyilvánvaló csökkenés 19:30 után kezdődött és 23:30-ig tartott, mikor a hőmérséklet elérte a 29.0 fokot. Ezután a görbe szabálytalanná vált, a minimumot (28.9 C) kevéssel éjfél előtt érte el, később visszaemelkedett 31.6 fokra. Mivel felhők nem voltak (a szúnyogsátor átlátszó falán keresztül folyamatosan csillagos eget láttam) a zavart bizonyára a légmozgás okozta. Az éjszaka végső szakaszában, közvetlenül indulás előtt újra leellenőriztem a műszert, melynek kijelzője 29.9 Celsius fokot mutatott 5:10-kor.

Második nap (augusztus 12)

Ezen nap oroszlánrészét Aktauban töltöttem, 11:30 körül érkezve a városba a Zhanaözen útról (a depressziótól észak-keletre) stoppolva. Folytatódott a háborítatlan napsütés, délután meglehetősen nagy hőség volt még a tengerparton is.

A napi diagramm egész szabályosnak nevezhető, a hőmérséklet folyamatosan emelkedett míg 15:32-kor elérte a maximumot (40.6 Celsius fok), mely egyben az egész mérési időtartam legmagasabb hőmérséklete is. A kicsit korábban beálló csúcs oka az lehet, hogy a szél nem volt dominánsan keleti a délután folyamán, így a tengeri szellő picit korlátozhatta a további melegedést.

*A második nap és az azt követő éjjel hőmérsékleti görbéje*

A nyilvánvaló lefeleívelés újra 19:30 körül kezdődött és 23:10-ig tartott, mikor 28.7 fokig süllyedt a hőmérséklet. Ez az előbbihez nagyon hasonló nappal és éjszaka kombó, melyet az azt követő relatív szabálytalanság (bizonyára újra szél) egészít ki. A fő különbség, hogy ezúttal a minimum hajnalra (5:52) 24.5 fokig csökkent.

Harmadik nap (augusztus 13)

Ma elhagytam Aktaut és vonattal Shetbe településre utaztam, ahol ellátogattam az Ayrakty nevű tanúhegyhez. Délután 3 óra után érkeztem a térségbe, ahol egyáltalán nem láttam felhőket a nap folyamán. Instant méréssel (fejmagasságban forgatva a műszer kábelét) 38-39 fokot regisztráltam a legmelegebb napszakban 70-80 méter tengerszint feletti magasságon. A szél gyenge volt egészen estig (még a fennsíkon is), az éjszaka folyamán viszont jelentősen megélénkült. Az ég derült maradt.

*A harmadik nap és az azt követő éjjel hőmérsékleti görbéje*

Mivel a szél újra dél-keletire fordult, a maximum (másodjára 40.6 Celsius fok, kiegyenlítve az előző napi rekordot) 16:52-kor jelentkezett, nagyon hasonlóan az első nap esetéhez. A nyílvánvaló csökkenés ezúttal 20 óra körül kezdődött és egy 22-23 óra közti rövid zavargási intervallumot leszámítva relatív konstansan folytatódott reggelig (7:02), mikor elérte a 26.3 fokos minimumot.

Negyedik nap (augusztus 14)

Ez egy szeles (már éjjeltől) és hőmérsékletileg az előző háromnál – melyek nagyon hasonlóak – kicsit enyhébb nap volt. Shetpe környékén túráztam (Ayrakty és Sherkala), miközben szinte semmi felhőt nem észleltem. Kora-délután Aktauhoz közelebb kerültem („km 43” nevű tengerparti szakasz), ahol az ég részlegesen borult volt.

*A negyedik nap és az azt követő éjjel hőmérsékleti görbéje*

A diagramm nappali komponense újra egészen szabályos, a 38.1 Celsius fokos maximumot 15:50, illetve 15:58-kor érve el. Azonban a nyilvánvaló lefeleívelés ezúttal jóval hamarabb (tengeri szellő?), 17:45 körül kezdődött és 21:10-ig tartott, mikor elérte a 30.0 fokot. Innen szabálytalanabbá válik a görbe (újra szélre gyanakszom), de általában véve csökkent egészen reggelig, mikor 6:54-kor elérte a 24.5 fokos minimumot.

Ötödik nap (augusztus 15)

A parton sátorozva, másnap folytattam a túrázást a főút felé, ahonnan stoppal még délelőtt Aktauba jutottam. Nagyrészt napos idő volt, elszórtan altocumulus felhőkkel a városban, a hőmérséklet kicsit mérsékeltebb, mint korábban. A légmozgás jóval enyhébb volt, mint tegnap a Sherkala környékén.

*Az ötödik nap és az azt követő éjjel hőmérsékleti görbéje*

A nappali diagramm most is normális, a 36.0 fokos csúcs 15:54-kor jelentkezett, mely az egész mérési periódus „leggyengébb” maximuma. A nyilvánvaló lefeleívelés ezúttal 18:45 felé kezdődött és 22 óra tájáig tartott, mikor elérte a 28.0 fokot. Ezt követően már kevésbé szabályos a görbe, s noha az általános tendencia a csökkenés, néhány lépcsőszerű fel-le intervallum is beazonosítható. Az 5:52-kor jelentkező minimum jóval alacsonyabb, mint az előző napokéi: 19.3 Celsius fok.

Hatodik nap (augusztus 16)

Ma visszatértem, hogy összeszedjem a mérőfelszerelést, ezúttal a mélyföld túlsó oldaláról (Kuryk út/ dél-nyugat) kezdve a túrázást. Mielőtt a meteo-állomáshoz értem, a kora-délutáni órákban keresztirányban átszeltem a sósivatagot. Eközben elszórtan volt néhány felhő, de alapjában véve a napsütés dominált. A loggert 18:40-kor állítottam le, a kijelző ekkor 33.9 fokot mutatott. A délutánnak ebben a későbbi szakaszában konvektív esőfelhőket is észleltem délen, dél-keleten, melyek valószínűleg a tenger és a medence között fejlődtek ki.

*A hatodik nap és az azt követő éjjel hőmérsékleti görbéje*

Ennek a napnak is egész szabályos a diagrammja, azonban egy kis „sietés” azonosítható be, mivel a 36.4 fokos maximum a megszokottnál kicsit korábban (15:06) jelentkezett. Ez bizonyára újra a szélirány változásának (tengeri szellő hatása) tudható be, mely elkezdte ellensúlyozni a délutáni felmelegedést.

A hat napos mérési intervallum átlagos maximuma 38.6 C, az öt köztes éjszaka átlagos minimuma pedig 24.7 C, ami egy 13.9 fokos közepes hőingást jelent. Ez a kombó Európa legforróbb vidékeinek júliusi átlagai fölötti szintet jelent, közelebb állva a türkmenisztáni Karakum sivatag vagy dél-kelet Törökország szíriai határvidékéhez. Ezt azonban nem tekinthetjük általánosságnak, mivel ez a nyár összesítésben sok helyen jelentősen forróbb volt az átlagosnál, kiváltképpen a mediterrán övezetben.

Általános következtetések

Az ég túlnyomóan derült, éjszaka és nappal közötti eloszlás tekintetében lényeges különbségek nincsenek.

A nappali hőmérsékletemelkedés jellemzően konstans és szabályos, a maximum délután 15-17 óra között jelentkezik, korábban egy erősebb tengeri szellő behatással.

Az este, valamint az éjszaka első fele kevésbé szeles és egy meredekebb, folyamatosabb hőmérsékletcsökkenés jellemzi mint az éjfél utáni periódust, mikor a zavargások jellemzőbbek.

A napi hőingás közepes (11-17 fok) – akár kicsit kevés is száraz klímában, derült feltételek között – , ezt részben az alacsony magasság okozza, ahol a vastagabb levegőréteg több hőt tud lekötni az éjszaka folyamán.

A mélyföld klímája meglehetősen forró a relatív magas szélességi fokon való elhelyezkedéséhez képest (43 É), közelebb állva a szubtrópusi sivatagokéhoz.

Összehasonlítás Aktau meteorológiai állomással

Partközeli fekvése következményeként Aktaut nagyobb mérséklő hatás éri a Kaszpi-tó részéről, így napos időben a maximumok általában pár fokkal alacsonyabbak a szárazföld belsőbb területein tapasztaltakhoz képest. Ha összevetjük a Karagiye-i mérőhelyemmel (lásd az alábbi Ogimet táblázatot), a kettő közötti különbség 4.4 fok a mélyföld javára. A legnagyobb eltérés (5.7 fok) 16.-án, míg a legkisebb (2.1 fok) augusztus 13.-án volt.

Az utóbbi kis különbséget bizonyára a keleti vagy dél-keleti szél okozta, mely kiküszöbölte a tengeri szellőt még a partokon is, miközben más napokon a város légkörét a langyosabb tengeri áramlatok némileg mérsékelték. Mivel a depresszió alacsony fekvése kb 1 fokos „alapelőnyt” biztosít számára Aktau magasságához képest, a 38.5 fokos csúcsérték kb 39.5 fokot jelentene -130 méteren, ami csupán egyetlen fok távolságra van a mérőhelyemen regisztrált 40.6 Celsius foknál.

Aktau (Sevcenko) meteorológiai állomás statisztikája az augusztus 11-16 periódusra. Megjegyzés: egy nap pozitív eltolódást okoz az „elmúlt 24 órára” való utalás, így a 12. nap a 11.-et, míg a 17. nap a 16.-at jelenti (Ogimet)

Hozzáadva a 4.4 fokos előnyt Aktau átlagos júliusi, valamint augusztusi maximumaihoz (lásd a Wikipédia táblázatot) 36.3, illetve 35.3 Celsius fokos átlagot jelentene Karagiye-ban, míg a 2 fokos eltérés (keleti dominancia) hozzáadása a város 44 fokos abszolút maximumához egy 46 Celsius fok körüli hipotetikus melegrekordot jelentene a mélyföldön.

Kiegészítés: Korábban sikerült online hozzáférnem Aktau repülőterének (később már nem elérhető) időjárási statisztikáihoz a Wunderground oldal history részlegén ahol 37, 37, 39 Celsius fokos (kerekített értékek) maximumokat láttam az augusztus 11, 12, 13 napokra. Mivel kicsit távolabb van a parttól mint a város, a valamivel magasabb csúcsok érthetőek.

Összehasonlítás Európa legforróbb vidékeivel

Az extrém magas hőmérsékletek tekintetében, a megbízható meteorológiai mérések kezdetétől számítva az idei volt az egyik legdurvább nyár. A kiterjedt hőkupolák több, egymást követő sorozatban kebelezték be a mediterrán térséget úgy júliusban, mint augusztusban, rekord vagy rekordközeli szintig tolva a hőmérők higanyszálát számos helyen. A legérintettebb régiók az észak-afrikai part (Algéria, Tunézia), valamint Szardínia és dél-Spanyolország voltak, ahol a hőmérséklet időnként 45-49 Celsius fokig emelkedett.

Európa augusztus 12.-én mért maximum hőmérsékletei (Ogimet)

A hőségnek ezen mennyisége 10-15 fokkal az említett területek átlagos nyári maximumai fölött van, konkrétan a Halál-völgye, illetve az Irán-Irak-Kuweit hármashatár hírhedt régiója szintjét üti meg, melyek a bolygó legforróbb tájai. Ezt figyelembe véve, az általam tanulmányozott mélyföld és dél-Európa klímájának perdöntő összevetése a jelenlegi kontextusban nem lehetséges. A szélesebb értelemben vett nyári átlagok viszonylatában a Karagiye nagy valószínűséggel Andalúzia (így egész Európa) legmelegebb vidékeivel vetekszik, ahol 35-37 fok a júliusi és az augusztusi átlagmax, míg az abszolút rekordpotenciál valahol 46-48 Celsius fok között lehet, mely szintén nagyon hasonló.

Összesítésben, afféle „pót-tervként” beékelve, a kutatás egész sikeres volt, úgy a feltételek, mint az eredmények kielégítőnek tekinthetőek az adott kontextusban.

Jargalantyn Mukhar: a legszárazabb hideg (1/3)

A célpont kiválasztása

Kutatási terveim tekintetében összesítésben Mongólia nyújtja a legalkalmasabb feltételeket, így nem meglepő, hogy újra őt választottam. Ezen ország a nagyszerű természeti feltételek, valamint a jó utazási lehetőségek közötti ideális kombinációt jelenti számomra, méginkább mostanság, mikor néhány más, régóta a bakancslistámon szereplő másik nehezebb időkön megy keresztül.

Az erőteljes közép-ázsiai anticiklon a Földnek ezen a táján kialakuló nagy hidegek biztos alapja. Mivel észak-nyugat Mongólia ennek a domináns bárikus struktúrának a közvetlen közepét képezi, telente a felhőtlen égbolt és a stabil idő jellemzi, mely szorgalmazza a hatékony éjszakai kisugárzást és a hőmérsékleti inverziók kialakulását a völgyekben és medencékben.

This image has an empty alt attribute; its file name is ZhargMukh_topo-1-1024x469.jpg — *Mongólia domborzata (DEM) a célpont helyét jelző „szem-szerű” jellel*

Régóta létezik egy meghatározó vágyam a szélsőséges éghajlatokat illetően, konkrétan az a szpecifikus eset, mikor hiányzik a hótakaró, mégis rendkívüli a hideg. Mitöbb, azt mondanám, hogy az összes lehetséges meteorológiai paraméter-kombináció közül ez jelenti számomra a legérdekesebbet. A Marsra, illetve Holdra emlékeztető „földöntúli” hangulat az, ami a sajátos varázst adja neki.

Sok éve figyelemmel kísérem az időjárás elemeinek alakulását az ezzel a kontextussal kapcsolatos, legjobb potenciállal rendelkező helyeket illetően, várva az ideális konstelláció kialakulására. De ahogy az általában lenni szokott az életben, a legjobb dolgok nehezen állnak össze. Még akkor is, ha kész vagy megfizetni az árát. Viszont kétség nem fér hozzá, hogy ez a „belépő szint”. Tehát itt vagyok, megcélozva az extrém hideg és a csupasz felszín közötti kényes egyensúlyt.

This image has an empty alt attribute; its file name is ZhargMukh_Altai-1-1024x585.jpg — *A Mönkhkhairkhan főgerincétől keletre fekvő száraz fennsík (vöröses terület) a tanulmányozott hellyel (piros pont)*

Néhányan bizonyára felteszik a kérdést: de miért annyira nehezen megvalósítható ez? Nos, ennek két fő oka van:

Az első egyszerű fizikán alapul, a hótakaró nagymértékben elősegíti a fölötte lévő levegőréteg lehűlését, részben a paplant alkotó hópihék közötti levegőbuborékok szigetelőhatása nyomán, mely blokkolja a Föld belső hőjének kiáramlását, másfelől meg a ragyogó fehér felszín magas albedójának köszönhetően, mely visszaveri a napsugárzás jelentős részét. Dióhéjban: hó nélkül nem lehet annyira hideg.

A másik ok a természetben kialakuló időjárási mintákhoz kötődik, melyeknek saját korlátaik vannak az egyes helyzeteket jellemző hóhullás, valamint ennek olvadása/ szublimálódása közötti viszony vonatkozásában. Emígy, nagy hidegben akár az 1-2 cm-es frissen hullott hó is sokáig megmaradhat a fagyott felszínen. Mindezek együttesen komolyan leszűkítik a lehetőségek tárházát, hogy egy erre az elképzelésre igazán alkalmas körülményt találjak.

This image has an empty alt attribute; its file name is ZhargMukh_contours-1024x587.jpg — A kiválasztott magasan fekvő medence GoogleEarth-en bemért szintvonalai (5, 10, 20, 40, 60, 80 méter)

Részben konkrét időjárási és klíma-adatok, másfelől műholdfelvételek és topográgfiai anyagok alapos átfésülése után arra a következtetésre jutottam, hogy a legjobb esélyekkel nagy hideget hótakaró nélkül produkálni képes területek Nyugat-Mongóliában, valamint a Tibeti fennsík északi részén találhatóak. Ezek a régiók minimális csapadékot kapnak a téli időszakban, mindeközben szinte sarkvidéki szintre hűlnek le. Tibet a magasság, Mongólia a szélességi fok előnyével rendelkezik.

Esetleg a kettőt egyszerre megtalálni? Egy viszonylag nagy tengerszint feletti magasság, valamint egy elégségesen északi fekvésű hely közötti „kiegyezés” jelenthetné a legjobb választást. Keressünk erre rá.

Létezik néhány, a Mongol-Altaj hegylánc száraz, belső oldalán található terület ahol a magasság a 2500, néhol még a 3000 métert is meghaladja, ugyanakkor a szélességi fok már 46-47 közötti. Egy zárt medence jelenléte ebben a kontextusban bizonyára kivételes potenciálra utalna, így nagyon örültem, mikor rátaláltam néhány ígéretes negatív domborzati formára.

This image has an empty alt attribute; its file name is ZhargMukh_topo-1024x554.jpg — *Szovjet topográfiai térkép: a Jargalantyn Mukhar medence a kép felső-középső tartományában jelenik meg*

Legjobbnak a Khovd aimag középső részét képező, félsivatagos, vörös árnyalatú fennsíkon található Jargalantyn Mukhar nevű lefolyástalan medence tűnik. Ennek alja 2780 m tengerszint feletti magasságon, a legalacsonyabb hágótól számítva 75-80 méter mélyen fekszik és látszólag teljesen ki van száradva (csak sósmocsár, tó nincs). A második legmagasabb endoreikus struktúra egész Mongóliában, egy tőle jóval sekélyebb és kisebb szomszédja után.

Az Altaj mongol oldalán lévő meteorológiai állomások statisztikái alapján a téli hónapokban az átlagos csapadékmennyiség csupán 1 mm körüli, de Tonkhilban még a 0.5 mm -t sem haladja meg. Azt hiszem, hogy a célpontom környékén is hasonló lehet a helyzet. Minden bizonnyal esőárnyékos, illetve föhn-hatásos övezet, avagy a túlsó oldal nyeri el a csapadék oroszlánrészét.

Mivel az elmúlt két évtized téli műholdfelvételei gyakran teljes hómentességet jeleznek ebben a térségben, bizakodó lettem, hogy egy kis szerencsével ez a konkrét hely megadhatja, amit már régóta keresek.

A kutatás rövid összegzése

Ebben a projektben a bizonytalansági faktor jelentős volt, ezért készültem egy „B Tervvel” is arra az esetre, ha a kiválasztott helyen nem maradna meg a hómentes állapot. Ez kicsit bonyolultabb, mint első ránézésre tűnik, mivel az „A Terv” kizárólag fedetlen körülményekre van fenntartva, így egy lokális új havazás esetében a tevékenység egy egész más helyre költözne át. Ez amiatt, mivel a bizonyos „köztes állapot”, mikor egész vékony a hótakaró, semmilyen fajta kutatásra nem alkalmas, így akkor inkább olyan helyre mennék, ahol már előtte is volt hó, hogy jobb kilátásaim legyenek az alacsony hőmérsékletek kialakulására.

This image has an empty alt attribute; its file name is ZarghMukh_Eosdis-1-1024x669.jpg — *Január 14-én készült műholdfelvétel középen a hómentes Jargalantyn Mukhar medencével (piros ellipszis)*

Valójában volt némi esély egy kis havazásra közvetlenül a Mongóliába való érkezésem előtti napon, ezért nagyon megörvendtem mikor az isztambuli átszálláskor a legújabb műholdfelvételen megláttam, hogy a kiválasztott régióban továbbra is hómentes körülmények uralkodnak.

A gépem január 12. reggelén landolt Ulánbátorban. A rohamosan közelgő anticiklon miatt erősen sietnem kellett, hogy minél hamarabb érkezzek meg a célponthoz, így a következő éjszakát nem töltöttem Khovdban, hanem már aznap este elindultunk a terepjáróval a Möst járásban található magas fennsík felé. Kevés alvás, még kevesebb aklimatizálódás. Az út nagy részét az új, jó minőségű kínai aszfalt jelentette, csak a végső huszonegynéhány km-t kellett földúton haladnunk. Utóbbi kezdeténél a házigazda várt minket, hogy a jurta, illetve a célpontom irányába igazgasson minket az esti sötétségben. Az eredeti tervhez eltökélten ragaszkodva, miután felhúztam a sátram a közelben, 14. éjjelén sikerült megérkeznem a Jargalantyn Mukhar medence aljára.

This image has an empty alt attribute; its file name is ZarghMukh_pic1-1-1024x659.jpg — *A meteo-állomás kora reggel*

A pontos koordináták: 46.8586 É, 92.2189 K, a tengerszint feletti magasság 2780 m. A logger érzékelőjének talajtól számított távolsága 170 cm. Hajnali 2:26-kor a mini meteoállomás működésbe lépett, a műszer 5 percenként rögzíti az adatokat. Az első mérés -32.5 Celsius fok volt, míg kevéssel utána, távozásomkor -33.2 fokot láttam.

A telepítés után visszamentem a sátramhoz ahol kora reggelig pihentem, majd visszatértem a háromlábúhoz, hogy leellenőrizzem az éjszakai minimumot. A legalacsonyabb rögzített érték -34.1 Celsius fok volt, miközben az aktuális enyhe emelkedőben, annak ellenére, hogy felhők nem voltak és a medence alján tobábbra is teljes szélcsend honolt.

A kb 80 méterrel magasabban fekvő déli hágóban -26, -27 fok között mértem, kis szél kíséretében. Úgy tűnik, hogy az inverzió nem túl erős itt, a nagyon száraz levegő ellenére, mely megakadályozza a dér meg a zuzmara kialakulásást még -30 Celsius fok alatt is.

This image has an empty alt attribute; its file name is ZarghMukh_pic2-1024x659.jpg — *Leolvasás napkelte előtt*

Ezt a napot, valamint a következő éjszakát is a környéken töltöttem, reggel újra visszatérve, hogy leellenőrizzem a műszert. A minimum nem ment lennebb, de eléggé megközelítette az előző éjszakai értéket (-33.6), miközben a maximum elérte a -16.3 fokot. Az ég egészen derült maradt továbbra is, a szél viszont aktívabbá vált az éjszaka második felében.

Miután zsákba helyezett kövekkel stabilizáltam a háromlábút esetleges szelesebb időkre, január 15-én dél körül elhagytam a tanulmányozott területet és egy rövid Möst-i kocsis kiszállást leszámítva, a következő 4 napot a medencétől csupán néhány km távolságra töltöttem, jurtában aludva a helyiekkel. Ebben a periódusban az ég változóan felhős volt (időnként szeles), itt-ott gyenge hózáporokkal 16-án.

This image has an empty alt attribute; its file name is ZarghMukh_pic3-1024x627.jpg — *A medence látképe déli irányból*

Időközben felmentem néhány sziklás tetőre, valamint meglátogattam a Davst Nuur sós tavat, megfigyelve a nomád életvitelt (juhok, kecskék, lovak, jakok) és a vadállományt (szakállas keselyű, ibex, nyúl). Farkast nem láttam, de a helyiek azt mondják, hogy sok van belőlük a hegy túloldalán, ahonnan rendszeresen átjönnek és megtámadják a jószágokat.

Habár ottlétemkor a tanulmányozott medence üresnek tűnt, több nyájat, jurtát és motorkerékpárt is megpillantottam nem messze a sósmocsártól (2-3 km). Összesítésben, az elszigeteltség és a zord körülmények ellenére van némi emberi aktivitás az egész térségben, a legeltetés nyomai gyakran észrevehetőek.

This image has an empty alt attribute; its file name is ZarghMukh_pic4-1024x649.jpg — *A sátram a hágó közelében*

Január 19-én délelőtt tértem vissza, hogy összeszedjem a mérő-felszerelést. Mindent a helyén találtam, a műszer érintetlen és funkcionális, az adatok sikeresen rögzítve. A legalacsonyabb hőmérséklet megmaradt a 14.-ei, miközben a maximum elérte a -10.9 fokot január 17-én.

Egy eredményes kutatás, borítékolva.

A terepen használt műszerek

-Egy LogTag UTRED30-16 adatrögzítő, -40, +99 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.5 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással

-Egy Greisinger GMH 2710-T digitális precíziós hőmérő, -199.9, +200 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.1 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással

-Egy műszertartó szerepet szolgáló fényképezőgép állvány

-Egy spirális árnyékoló a Barani Design Technologies-tól: https://www.baranidesign.com/

This image has an empty alt attribute; its file name is ZarghMukh_pic5-1024x628.jpg — *A logger teszi a dolgát az éjszakában*

Folytatjuk…

Jargalantyn Mukhar: a legszárazabb hideg (3/3)

Az adatrögzítő grafikonjának kiértékelése

This image has an empty alt attribute; its file name is JargMukh_Graph-1024x465.jpg — *A 6 éjszaka/ 5 napos kutatási periódus hőmérsékleti görbéje (zúmolj a tisztább megtekintésért)*

Első éjszaka (január 14)

A mérő-felszerelést derült és szélcsendes körülmények között, az éjszaka második felében telepítettem a lefolyástalan medence fenekén. Az 5 perces intervallumokra beállított loggert hajnali 2:26-kor indítottam be, az első mérés -32.5 Celsius fok volt. A következő érték -33.2, mely az elkövetkező 20 percben stabilizálódott, ezért lehetséges, hogy valójában a kezdőhőmérséklet is ugyanez lehetett. Kb 2:40 körül hagytam el a háromlábút, majd visszatértem ide kora reggel. A 2.5 km-re lévő sátramtól való gyaloglásom közben -26, -27 fok között mértem a hágóban a kézi Greisinger műszerrel, némi szelet is tapasztalva ott. Az éjjeli égbolt teljesen felhőtlen maradt, a mélyponton ugyanaz a szélcsend várt, mint telepítéskor.

This image has an empty alt attribute; its file name is JargMukh_Graph1-1-1024x469.jpg — Az első (fél) éjszaka és az azt követő nappal hőmérsékleti görbéje

Ennek ellenére a hőmérséklet nem volt alacsonyabb pirkadatkor mint előtte, a műszer -32.5 fokot mutatva első leolvasáskor. Az 5:31, illetve 5:36-kor rögzített minimum -34.1 Celsius fok volt. Egy elég konstant éjjeli görbe. Azonban van két ennél jóval érdekesebb aspektus, egyik a kontextushoz mérten gyenge hőmérsékleti inverzió, mely 6, esetleg 7 fokos a hágóhoz viszonyítva, másik a dér, illetve zuzmara teljes hiánya a kitett felületekről, mely rendkívűl alacsony légnedvességre utal. Napkelte után elhagytam a medencét. Egész nap felhőtlen maradt az égbolt és még a gerinceken is csak gyengén fújt a szél. A maximum, melyet másnap reggeli lejövetelemkor láttam meg, elérte a -16.3 Celsius fokot kora délután 14:56-kor. Ez egy elég nagy amplitúdót (17.8 fok) jelent, mely várható is volt egy magasan fekvő medence esetében.

Második éjszaka (január 14-15)

A sötét periódus újból teljesen csillagos volt, de a szél megélénkült az éjszaka második felében. Az instabilitás előtt még -27 fokot is mértem a sátramban, ebből kiindulva egy még alacsonyabb minimumra számítottam az endoreikus medence alján. Mégsem így volt, az 5:21, illetve 5:26-kor rögzített érték csupán -33.6 fok volt, tehát fél fokkal enyhébb mint a tegnapi. Mivel ez az első két éjszaka jellegzetes anticiklonos állapotokat képvisel, úgy gondolom, hogy az általánosítás, mi szerint e hely hómentes kontextusban viszonylag gyenge termikus inverziót produkál eléggé megalapozott.

This image has an empty alt attribute; its file name is JargMukh_Graph2-1024x468.jpg — A második éjszaka és az azt követő nappal hőmérsékleti görbéje

Ottlétemkor, napkelte előtt megjelentek az első, nyugat felől érkező cirrus felhők. Hamarosan elhagytam a medencét, dél körül a táboromat is. A nap általában véve szép volt, időszakosan szelesebb, az eget részlegesen fedték a cirrus és cirrostratus felhők, némi vastagodással a késő délutáni időszakban. A kutatás helyszínétől kb 10 km-re délre tartózkodtam, jurtában a helyiekkel. Ezen a napon kora délután 14:06-kor a maximum elérte a -13.1 fokot, mely a hajnali minimummal párosítva egy 20.5 fokos hőmérséklet-ingadozást jelent.

Harmadik éjszaka (január 15-16)

Mostantól egészen az utolsó napig, mikor majd visszatérek, hogy összeszedjem a mérő-felszerelést, többet nem fogom meglátogatni a tanulmányozott területet, viszont ennek közvetlen szomszédságában maradok (15 km-en belül) az idő legnagyobb részében. Reggel -20.7 fokot mértem a kézi hőmérővel a jurta mellett. Az ég nagyrészt felhős volt (borús vagy részlegesen fedett), megélénkülő széllel a kora délutáni időszakban, mikor elszórtan gyenge hózáporok is kialakultak, itt-ott néhány milliméter vastagságú (inkább „vékonyságú”) friss lepellel borítva be a felszínt. A nap vége felé kitisztult az ég.

This image has an empty alt attribute; its file name is JargMukh_Graph3-1024x466.jpg — *A harmadik éjszaka és az azt követő nappal hőmérsékleti görbéje*

A diagram alátámasztja az instabil állapotot, emígy a görbe kevésbé szabályos, valamint kisebb hőingást mutat. A -25.6 fokos minimum reggel 9:25-kor következett be, a -18.2 fokos maximum pedig déli 13:36-kor, ezutóbbi valójában hidegebb lévén, mint az előző nap késő esti órái. A 7.4 fokos amplitúdó a leggyengébb az egész kutatási periódusban.

Negyedik éjszaka (január 16-17)

Habár első felében még derült volt, az ég befelhősödött az éjszaka folyamán. A görbe jól tükrözi ezt, emígy a -31.5 Celsius fokos minimum már este 23:16-kor el lett érve. Reggel -20.8 fokot mértem a jurtánál, felhős égbolt alatt. A nagyrészt borús állapot fennállt a nap folyamán is az egész régióban, beleértve Ulaantolgoy települést, ahova tettünk egy rövid kocsis kirándulást. Általában véve mérsékelten szeles idő volt.

This image has an empty alt attribute; its file name is JargMukh_Graph4-1024x470.jpg — *A negyedik éjszaka és az azt követő nappal hőmérsékleti görbéje*

A 13:56-kor bekövetkezett maximum elérte a -10.9 Celsius fokot, mely az egész kutatás legmagasabb hőmérséklete is egyben. Emellett, a napi hőingás is ma volt a legnagyobb, a 20.6 fok picivel a 14.-ei értéket is meghaladta. Azonban, az első két stabilabb nappal ellentétben ez nem tekinthető igazi endogén produkciónak, mivel a felhősödés időváltozással, emígy légtömegcserével függ össze.

Ötödik éjszaka (január 17-18)

Ez volt a legszelesebb éjszaka, pontosabban a második fele, mikor egy bizonyos időben a jurta tetőszerkezetének hangjelei is éreztették a kinti eseményeket. Reggel az ég derült volt, azonban az instabilitás miatt a hőmérséklet még az előbbi két felhős naphoz képest is kicsit enyhébb lett: -19.4 fok. A -27.5 fokos minimum ezúttal is a sötét periódus első felében, 23:21-kor lett elérve, mikor még stabilabb állapot uralkodott, míg ezután a hőmérséklet kerek 10 fokot emelkedett az éjszaka második felében, mikor a szél dominánssá vált.

This image has an empty alt attribute; its file name is JargMukh_Graph5-1024x465.jpg — *Az ötödik éjszaka és az azt követő nappal hőmérsékleti görbéje*

A maximum kora délután 14:16-kor következett be, ekkor a hőmérséklet -12.2 fokra emelkedett, ez lévén a kutatás második legmelegebb napja. Ragyogóan tiszta volt az égbolt (még a teljesen felhőtlen 14.-inél is transzparensebb), csupán néhány izolált orográfiai felhővel a távolabbi magas csúcsok felett. Eközben mérsékelten szeles maradt az idő, a 15.3 fokos hőingás közepesnek tekinthető.

Hatodik (utolsó) nap (január 18-19)

Ez volt messze a leghidegebb éjszaka a jurtánál. Az ég csillagos maradt és kizárólag gyenge légmozgást tapasztaltam. Reggel -26.8 fokot mértem. Ezúttal dér is képződött a kitett felületeken, tehát a légnedvesség magasabb lehetett, mint az előző napokon. Újra alacsonyabb minimum hőmérsékletre számítottam a lefolyástalan medencében (legalább -33, hogy konkrét legyek), azonban meglepő módon nem süllyedt -31 Celsius fok alá, tovább erősítve a korábbi következtetésem létjogosultságát ezen régió sajátos kontextushoz kötődő (nagy magasság + hómentesség) gyenge inverziójával kapcsolatosan.

This image has an empty alt attribute; its file name is JargMukh_Graph6-1024x467.jpg — *A hatodik (utolsó) éjszaka hőmérsékleti görbéje*

A legalacsonyabb hőmérséklet pirkadatkor 7:21, illetve 7:26-kor jelentkezett egy viszonylag szabályos éjszakai görbe után, egy kis instabilitással hajnali 1 és 4 óra között. Elhagyva a jurtát, a Khovd felé tartó visszaút elején lementem és összeszedtem a sósmocsár peremén álló mérő-felszerelést. Az adatrögzítőt délelőtti 10:18-kor állítottam le, ekkor a képernyő -25.4 Celsius fokot mutatott. Ebben a periódusban a cirrus és cirrostratus felhők részlegesen fedték be az eget.

A 6 éjszaka/ 5 napos kutatási intervallum középhőmérséklete -22.5 Celsius fok volt, -30.6 fokos átlagminimummal, valamint -14.1 fokos átlagmaximummal. A közepes napi hőingás 16.3 fokos.

Általános következtetések

A Mongol-Altáj hátoldalán elhelyezekedő magas medencék éghajlatát nagyon száraz telek jellemzik, ekkor elenyésző csapadékmennyiséget kap, nemritkán teljesen hómentesen maradva a hideg szezon java részében. Az felfödre jellemző erősebb napsugárzás és az alacsonyabb területekhez képest aktívabb szél hatására a kiszáradás csak fokozódik, szublimálva az így is vékonyka fehér lepelt. Ez párosulva a szezonálisan domináns anticiklonos körülményekkel a régiót különösen alkalmassá teszi, hogy hómentes körülmények között rendkívül alacsony hőmérsékleteket produkáljon.
A medencék alján kialakuló hőmérsékleti inverzió nem igazán erős, az őket határoló gerincek és oldalak is majdnem annyira lehűlnek éjjelente. Ennek oka inkább a hótakaró hiánya és nem a tengerszint feletti magasság lehet, valamint esetleg az, hogy a fennsík egészében is részben az inverziós rétegben található.
Alacsonyabban elhelyezkedő hasonló topográfiai körülményekhez viszonyítva a napi maximumok magasabbak (az inverzió teljesen felbomlik), miközben a minimumok közel állnak egymáshoz.
A levegő nagyon száraz a felföldön, néha még éjszaka is, megakadályozva a dér és a zuzmara kialakulását még az extrém fagyok esetében is.
Télen a szél általában nem erős.

This image has an empty alt attribute; its file name is JargMukh_Eosdis2-1024x531.jpg — A 2023 január 14-én készült műholdfelvételen nyilvánvaló hóborítottság-asszimetria figyelhető meg a Mongol-Altaj külső és belső oldalai között. A Jargalantyn Mukhar medence a piros ellipszisen belül található.

Összehasonlítás a szintén hómentes területeken található, hivatalos helyi mérőhelyek minimumjaival

Ott-tartózkodásomkor meglátogattam Möst, Mönkhkhairkhan, valamint Khovd meteorológiai állomásokat, ahol érdeklődtem ezen hidegebb periódus paraméterei felől. Khovd (Khovd aimag/ 1406 m) és Önmögobi (Uvs aimag/ 1590 m) -28.7 fokot mért 14-én, utóbbi -31.2 fokot előző napon, miközben Nogoonnuur (Bayan Ölgiy aimag/ 1480 m) -26.2 fokot, valamint -30.8 fokot 13-án. Möst (Khovd aimag/ 2020 m) -30.1 fokot ért el 14-én, valamint ennél kicsit kevesebbet 13-án és 15-én, miközben Mönkhkhairkhan -30.3 fokot 13-án és csak -28-at 14-én.

A leghidegebb település, mely ezidőben nem jelentett hóborítottságot, a lefolyástalan medencében fekvő Tsetsegnuur (Khovd aimag/ 1715 m) volt, itt -34.4 Celsius fokra süllyedt a hőmérséklet január 14-én. Ez még az általam rögzített értéknél is alacsonyabb egy kicsivel. Azonban megvizsgálva a műholdfelvételt megállapítottam, hogy aznap a Tsetseg medence jelentős részét hólepel fedte. Ez nem jelenti azt, hogy hibás adatot közvetítettek, mivel a megfigyelők kötelesek a meteo-platformon található vonalzók körüli hótakaró paramétereit közölni. A hó gyakran hamarabb eltűnik ott, míg a környező területeken még megmaradhat egy darabig.

Ulánbátorban, az országos időjárásközpontban megkérkeztem, hogy van-e nyilvántartásuk a hómentes körülmények között mért legalacsonyabb hőmérsékletekről. Nemleges választ kaptam, de ezt követően együtt rákerestünk konkrétan Tsetsegnuur állomás statisztikájára és találtunk egy bizonyos -36 fokot 2012 január 23-án. Otthon ennek a napnak a műholfelvételét is górcső alá vettem és az eredmény hasonló volt: a medence felszíne nem volt teljesen hómentes (lásd az alábbi képen).

This image has an empty alt attribute; its file name is Tsetseg_Eosdis-1024x675.jpg — A hóborítottság állapotát megjelenítő, 2012 január 23-án készült műholdfelvétel, Tsetsegnuur falu pontos helyével (piros pont)

Általános következtetésként azt mondanám, hogy Mongólia meteorológiai állomásai közül valóban Tsetsegnuur-nak lehetnek a legjobb esélyei, hogy a legalacsonyabb hőmérsékleteket mérje hótakaró nélkül. Ennek oka egyrészt a jó topográfia (magas és zárt), másfelől a nedves légtömegeket visszatartó Mongol-Altai főgerince által kialakított esőárnyékos hátoldalon való elhelyezkedése. Ugyanaz, mint a Jargalantyn Mukhar esetében.

Végső kérdés: Mekkora hideg lehet hómentes övezetben és pontosan hol van a Földön a legnagyobb esély ennek a kialakulására? Véleményem szerint Mongólia, valamint a Tibeti Fennsík északi felének egyes fagyzugaiban a hőmérséklet kevéssel -40 fok alá is lesüllyedhet a legjobb feltételek között. Mivel számításomban áll tovább kutatni ezt a kevéssé tanulmányozott doméniumot, a jövő bizonyára sok érdekességet tartogat még számomra.

This image has an empty alt attribute; its file name is JargMukh_Last-2-1024x538.jpg