Ashyktaypak mélyföld: közelebb a sarkvidékhez, melegebb a trópusoknál (1/3)

Intro: forró levegő, hideg tenger

A néha tengerként is említett Kaszpi valójában egy hatalmas tó, konkrétan messze földünk legnagyobbika. Noha majdnem minden oldalról száraz éghajlatú vidék veszi körül, a zárt medence sótartalma nagyrészt elég alacsony, kiváltképpen az északi felében ahol a bő hozamú Volga folyó vize hígítja fel. Felszíne 29 méterrel fekszik a világóceán szintje alatt és ezt egy Kaszpi-mélyföldnek nevezett, főként északi irányba terjedő síkvidék övezi. Ezen atipikus geomorfológiai struktúra egyes félreesőbb szegletei még ennél is alacsonyabbra süllyednek, -134 méteres topográfiai minimumot érve el a Karagiye-mélyföldön, mely földünk ötödik és Kazahsztán legalacsonyabb pontja.

Aktau városa a tó észak-keleti szektorának partján fekszik és nyugat-Kazahsztán Mangystau tartományának székhelye. A szerényebb kulturális hátterű, pragmatikusabb exisztenciájú település tipikus, kőolaj és földgáz exportra szakosodott poszt-szovjet ipari aglomeráció, mely ágazat amúgy az egész tartomány fő bevételi forrása. Ennek ellenére (vagy épp ezért) egyértelműen van egy sajátos kisugárzása, melyet valahová a mérsékelten rideg és a szürreális közé lehetne sorolni, itt-ott némi modernitással meghintve. A lakosság nagy része kazah, de oroszosabb arcokat is látni szép számmal. A turizmus fejlődésben van, egyelőre főként belföldi maradt.

A gyorsan gyarapodó, középméretű (300.000 körüli lakosság) kikötőváros éghajlata hideg félsivatagi, mediterrán-szerű meleg és száraz nyarakkal, valamint szintén nagyrészt csapadékhiányos, tipikusan egy-két átmeneti havazással járó, mérsékelten hideg telekkel. Nyáron egyik jellegzetes helyi jelenség a forró sivatagi levegő és az ennél jelentősen hidegebb víz közti gyakran sokkolóan nagy, a 20 fokot is meghaladó hőmérséklet-különbség. Matekra fordítva: jóval 30 fok fölé emelkedő léghőmérséklet, valamint akár 10 fok alá is lehűlő tengervíz. Utóbbira a legvalószínűbb magyarázat a szél okozta hideg feláramlás.

A célpont kiválasztása

Mindig is elbűvöltek a szárazföld tenger szintjénél mélyebben fekvő területei, elsősorban az „invertált hegy” topológiai anomália okán. Emellett régóta – nem meglepő módon – az extrém sivatagi hőséggel asszociáltam ezeket a helyeket, még korai intellektuális bolyongásaim folyamán találkozva a Holt-tengerrel, Halál-völgyével, Danakil és Turfáni-mélyföldekkel. Miközben az említett vonzalom általános, ennek a már eleve periférikus kategóriának a legkevésbé ismert képviselői mozgatják meg a fantáziámat leginkább. És megérkeztünk a jelenbe: ezúttal egy olyan félreeső zárt medencét választottam, mely csak részletes szovjet topográfiai térképeken van feltüntetve, természetesen cirill betűkkel.

Az Ashyktaypak névre keresztelt süllyedék a Kaszpi és Aral tavak között helyezkedik el az Ustyurt-fennsík északi letörése alatt, minden irányban jó messze a civilizációtol. A medence fenekén található sósmocsár 62 méterrel fekszik a tenger szintje alatt. Topográfiailag és kialakulás szempontjából egyaránt a nála sokkal terjedelmesebb Kaszpi-mélyföld nyúlványaként tekinthetünk rá, mégha egy alacsony küszöb el is választja ettől.

A legközelebbi jelentősebb méretű település Beyneu, egy másik, puszta létét a kőolajnak köszönhető, gyorsan növekedő város. Akarom mondani falu, mivel bár lakossága már jóval meghaladta az 50.000 főt (egyesek szerint 80.000 körüli), hivatalosan még nem kapta meg a városi címet. Technikailag Kazahsztán legnagyobb falva, de a világranglistán is valószínűleg élenjáró lehet. Míg a puszta földrajzi izoláltság valós, úgy a vasúti, mint a közúti összekötettés jól kiépített, rendszeres napi járatokkal Aktau-ba (470 km).

Beyneu maga is csak kevéssel a tenger szintje felett helyezkedik el az előbb említett, a Kaszpi és Aral tavak közti lapos háton. Az alacsony szint és a mérséklő tengerektől való hatalmas távolság együttes következményeként – a relatív magas szélességi fokot meghazudtolva – nyáron meglepően forró a vidék éghajlata. Konkrétan, itt már kicsivel a 45-ös északi szélesség fölött járunk, avagy már közelebb az Északi-sarkhoz, mint az Egyenlítőhöz.

És ez a központi oka, hogy miért épp ezt a lokációt választottam az idei kutatás helyszínéül: nagy valószínűséggel a legforróbb nyarakat szolgáltatja az összes olyan terület közül, mely közelebb fekszik a sarkvidékhez, mint a trópusokhoz. Északi hőség? Olyasféle.

Konkrét számokra lefordítva, Beyneu átlagos júliusi maximum-hőmérséklete az elérhető források szerint 35 fok körül van, ami egy komoly alap még Európa legforróbb tájain is, mint Andalúzia vagy a Peloponnészosz, annak ellenére, hogy ezek a vidékek jóval délebbre, a 40-es szélesség alatt helyezkednek el.

Abszolút rekordja (46.6 fok) szintén a mediterrán klíma maximum-potenciálját tükrözi és hasonló földrajzi szélességre számítva a világ legnagyobb részét is lekörözi, néhány kivétellel mint a kanadai Lytton vagy az észak-dakotai Steele (mindkettő 49 fok fölötti rekordokkal). Azonban, amíg az utóbb említettek esetében az extrém hőség sokkal ritkább vendég (27-30 fokos júliusi átlagmaxok), Beyneu tipikus nyári hangulata egyértelműen a trópusi térfelen található.

A finom-hangolás részletkérdéseinek tekintetében a lefolyástalan medencén belül egy nyugati tájolású, félig zárt topográfiai struktúrát választottam abból a megfontolásból, hogy a visszavert sugárzás tovább fokozza a nappali felhevülést. Gyakorlatilag az Ustyurt-fennsík lábánál található, mely egy hajdanán a Tethys és Parathetys tengerek által borított sivatagos terület.

A kutatás rövid összegzése

Az isztambuli váltást követően, a repülőm július 6-án éjjel szállt le Aktauba. Egy a Saura oázisra meg a Golubaya öbölre kiélezett bemelegítő túra után, pár nap múlva Beyneu-ba utaztam vonattal, ahová 10-én reggel érkeztem meg. Követve az eredeti tervet – már előre felkészülve – folytattam is az utat tovább helyi mikrobusszal Sarga faluba, mely a célpontomhoz legközelebb eső település. Innen kezdődött a gyaloglás.

Jó 10 km után (kb 2.5 óra) – először a lapos, gyér fűvel borított sztyeppén, majd a kissé süppedős, de alapjában véve veszélytelen sósmocsaran keresztül – megérkeztem a kiválasztott helyre és hamarosan felszereltem a műszereket a háromlábú állványra. Az adatrögzítő 10:46-kor kezdte el a regisztrálást, 33.4 Celsius fokos kezdőértékkel.

Az ég teljesen derült volt és így is fog maradni egész nap. Szokásomhoz híven, a felszerelés közelében tartózkodtam, időnként ellenőrizve a kijelző által mutatott értéket. A legmagasabb hőmérséklet 38.8 fok volt és délután 5 körül állt be.

Másnap visszatértem Beyneu-ba, ahonnan 13-án indultam a következő terepmunkára. A táborba érkezve látom, hogy előző nap a hőmérséklet elérte a 42.4 fokot, ami az egész kutatás legmagasabb értéke fog maradni. Látogatásom idejében 41.3 fok volt a napi max (délután 3-4 óra közt), miközben az ég részlegesen felhőssé vált 2 óra után.

A harmadik és egyben utolsó kiszállás július 17-én történt, aminek folyamán, délután 6 óra körül 42 Celsius fokot regisztráltam, ami az idei expedíció legmagasabb élőben tapasztalt hőmérséklete. Egészen déli 1 óra tájáig háborítatlan napsütés uralkodott, majd rohamosan megnövekedett a felhőzet, s délutánra jó ideig teljesen borulttá vált az ég. Ennek ellenére a hőmérséklet meglepően magas és stabil maradt, kis változásokkal egészen estig.

Általában véve forró időjárás dominált a kutatás időszakának jelentős részében, jellemzően még estefele is testhőmérséklet feletti értékeket olvastam le a műszerekről. Nyolcból öt napon emelkedett 40 fok fölé a hőmérséklet, ebből kettőn 42 fok fölé is, míg a leghűvösebb reggel 24.7 fokkal próbálta ezt – kevés sikerrel – ellensúlyozni. Az ég változóan felhős volt, jellemzően derültebb délelőtt és felhősebb délután (konvekció). A szél a gyenge és a mérsékelt között oszcillált.

A mélyföld maga mindig mentes volt bármiféle emberi jelenlétre utaló jelektől a látogatásaim időszakában és valószínűleg ez általánosság a forró, száraz nyári időszakban. Tevék és lovak legeltek a medence nyugati oldalán, míg szarvasmarhák és juhok a faluhoz valamivel közelebb. Néhány kis és középméretű madár, pár rovarfaj (főként szöcskék) meg egy döglött teknős kivételével más vadállatot nem sikerült megpillantanom a környéken.

A terepen használt műszerek

-Egy LogTag UTRED 30-16 adatrögzítő, -40, +99 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.5 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással

-Egy Greisinger G1710 digitális hőmérő, -70, +250 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.1 fokos pontossággal és felbontással, pillanatnyi kézi mérésekre

-Egy műszertartó szerepet szolgáló fényképezőgép állvány

-Egy spirális árnyékoló a Barani Design Technologies-tól: https://www.baranidesign.com/

folytatjuk…

Ugrás a fényképalbumhoz (angol nyelv)