Az adatrögzítő grafikonjának kiértékelése

Első nap (június 21)

Ez az egyetlen nap mikor jelentős időt töltöttem a mérőhely közelében. A sós lapályon történő gyaloglásom idejében mérsékelt „szárazköd” burkolta a tájat, gyenge légmozgással. A loggert délelőtt 10 óra 43 perckor indítottam be és már az első adatot szabályszerűnek lehet tekinteni, mivel a szenzort már jóval előtte a Barani árnyékolóba helyeztem, hogy felvegye a környezet valós hőmérsékletét. Mivel két perces, rövid időközre állítottam az adatrögzítést, a görbe a jellegzetes „fűrészes” aspektust mutatja, sok kis meredek fel-le mozgással az általános nagy hullámokon belül. A hőmérséklet rohamosan növekedett egészen 14:17-ig, mikor elérte a 47.0 fokot. Ha lassabb ütemben is, az emelkedés ezután is folytatódott, míg 15:59-kor 47.4 Celsius fokban tetőzött (egész normális evolúció). Ebben az időben az ég derült vagy részlegesen borult volt, de az észak-nyugatról érkező felhők sosem tudták elfedni a napot.

Délután negyed hat fele hagytam el a helyet, mikor a hőmérséklet már csökkenőben volt és a napot elérték a felhők kevéssel mielőtt eltűnt volna a szurdok falai mögött. Kis idő múlva, nem sokkal 6 óra után homokvihar támadt, aminek lejárta után még egyszer visszatértem, hogy leellenőrizzem a háromlábú állapotát (szerencsére nem borult fel). Ez az intervallum egybeesik egy konstans periódust követő nagyon releváns 2.3 fokos zuhanással, mikor 18:09 és 18:25 között 46.3 fokról 44.0-re csökkent a hőmérséklet.

Ezután a lefele ívelés természetesebb volt egészen 2:57-ig , mikor elérte a 39.4 fokos éjjeli minimumot. Hajnali 5 óra előtt egy meglepő emelkedés következett az eleve nagyon magas alapról, egészen 40.9 fokig, ahonnan újra csökkenni kezdett. A legalacsonyabb rögzített adat végül 38.1 fok lett kevéssel 8 óra előtt, már jó napvilágban, azonban a szurdokban ilyenkor még árnyék lehetett. Az éjszakát a szabadban töltöttem a tó közelében és a logger által memorizáltakhoz hasonló hőmérsékleteket mértem éjfél és reggeli 6 óra között (38-40 fok) a kézben tartott Greisinger műszerrel. Időközben az ég felhősebbé vált.

Második nap (június 22)

Ezen a reggelen elhagytam az Assal-tó vidékét és csak utolsó nap tértem ide vissza (26-án késő délután), hogy összeszedjem a felszerelést. Ez a második nap fura kombináció, mivel a legalacsonyabb napi maximumot (44.3 fok 15:15-kor) a két legmagasabb minimum (38.1 és 37.6 fok) fogja közre.

Ez, valamint a tény, hogy van két rövid és meredek csökkenés a kora esti periódusban (újra 6 és 7 között) jelzi, hogy újra homokvihar lehetett. Ennek ellenére az említett maximum és minimum egyaránt a várt napszakban mérődött (délután és kora reggel).

Harmadik nap (június 23)

Ezen a napon a Ghoubbet-öböl nyugati felében túráztam, tehát nem túl messze az Assal-tótól (légvonalban 25 km-re a szorostól). A reggel felhősebb, míg déltájt és kora-délután napos és nagyon forró idő volt. Kézben tartott hőmérőmmel 46 fokot mértem a fekete lávamezőn, miközben mérsékelt szél fújt.

Reggeltől a hőmérséklet folyamatos emelkedett 15:03-ig, mikor elérte a 47.2 fokos napi csúcsot, majd egy enyhe visszaesés után, 16:25-kor újra elérte ezt az értéket. Ezen második maximumot rögtön egy 6 percen belüli, 3 foknál nagyobb meredek zuhanás követte, miután normalizálódott a görbe. Ez időrendben egybeesik azzal, mikor a gyalogtúrám befejezéséhez közeledve fejlettebb gomolyfelhőket láttam az égen észak-nyugati irányban. Valószínűleg újra csak szél lehetett, eső nélkül. Ezen a napon megfigyelhetünk egy természetellenes 3 fokos melegedést is este 9-10 között (megint meghaladva a 40 fokot), egyértelműen khamszin okozhatta. A csökkenés csak éjfél után állt be, a legalacsonyabb hőmérséklet 35.2 fok volt kora reggel.

Negyedik nap (június 24)

Ezen a napon a hőmérséklet evolúciója normális. A 44.6 fokos maximumot egy lényeges visszaesések nélküli, folyamatos emelkedést követően érte el 15:07-kor. Délután 4 óra fele csökkenésbe váltott, s egy enyhe esti melegedést leszámítva reggelig tartotta a lefele ívelést, mikor 5:05-kor elérte a 33.3 fokos minimumot, egyben az egész kutatás legalacsonyabb hőmérsékletét. Mivel a fővárosban tartózkodtam, nincs információm a régió égboltjának akkori állapotáról.

Ötödik nap (június 25)

Ezen a napon újra túrázni voltam a Ghoubbet-öböl vidékén, ezúttal a dél-keleti felében, tehát kicsit távolabb a tanulmányozott területtől (légvonalban kb 45 km). Ma kevesebb por volt a levegőben mint a többi napon, így a fennsík meredek pereméről átláthattam a túlsó partra (épphogy, ami azt illeti).

Ezen a napon a csúcs kicsit hamarabb állt be mint általában: 44.5 fok 14:29-kor. Innen plató állapot következett délután 5 óráig, aztán beindult a nem túl egyenletes csökkenés. Ezúttal is történt egy markáns 2 fokos esti hőemelkedés és a hajnali órák sem voltak túl stabilak. A minimum 35.8 fok.

Hatodik, utolsó nap (június 26)

Ma késő délután visszatértem az Assal-tóhoz, hogy összeszedjem a felszerelést. Újra rosszabbak voltak a látási viszonyok a por miatt, épphogy ki tudtam venni néhány kisebb felhő kontúrját az égen. Az időzítés egész jó volt mivel csak 6 óra után értem a szorosba, mikor a hőmérséklet már csökkenőben volt, így addigra ennek a napnak a maximumát is rögzítette a logger.

A 46.1 fokos csúcs 15:59-kor állt be, pontosan ugyanabban a percben, mint az első nap 47.4 foka. Megfigyelhetünk a grafikonon egy reggeli 1.6 fokos hirtelen melegedést, valamint egy 2 fok feletti természetellenes visszaesést déli 1 óra után. Ezeket leszámítva többé-kevésbé konstans az emelkedés délután 4 óráig, majd csökken. Az utolsó leolvasás 43.6 fok volt 18:07-kor, mikor leállítottam a loggert.

A 6 nap/ 5 éjszakás kutatási periódus középhőmérséklete a vádiban kerek 40.0 Celsius fok, egyértelműen egy ritka magas érték. Ezen belül az átlagos maximum 45.7, az átlagos minimum 36.0 fok volt. Amíg a maximum hasonló a Földünk legforróbb vidékein lévő meteo állomásokon mértekhez (Furnace Creek, Ahvaz, Basrah, Jahra, In Salah, Reggane, Sibi, Jacobabad), addig a minimum jóval ezek fölötti, egyetlen ma is működő állomás sem közelítette meg a 35 fokot egyik hónapban sem.

Általános következtetések

• Az Assal-tó vidéke a bolygó egyik legforróbb tája, hasonló klímával rendelkezik mint az etiópiai Danakil, ahol a 34.6 fokos legmagasabb évi középhőmérsékletet mérték Dallolban 1960-1966 között.
• A napi maximumok általában délután 15-16 óra körül jelentkeznek egy reggeltől induló, többé-kevésbé folyamatos emelkedés után.
• A késő délutáni, valamint esti órákat instabilitás jellemzi meredekebb változásokkal, a szél a legaktívabb lévén ebben a periódusban.
• 2-3 foknál nagyobb hőemelkedések a sötét intervallum bármely pillanatában történhetnek, akár hajnalban is meghaladva a 40 fokot.
• A napi hőingás kicsi, kiváltképpen trópusi sivatag viszonylatában. Ezt főként a forró és száraz khamszin szél okozza, mely állandóan keveri a rétegeket. A felhők, takaróként funkcionálva megőrizhetik a napközben felhevített levegőt, fokozva ezt a jelenséget.
• Több felhő van reggel és éjjel, mint délben.

Összehasonlítás Dzsibuti (Ambouli Repülőtér) meteo állomással

A Wunderground oldal history részlege szerint, de a sofőröm, Houmed által is megerősítve, június 21-én, (mikor a 47.4 fokos csúcsot rögzítette a loggerem az Assal-tó mellett) a fővárosban a hőmérséklet elérte a 45 fokot déli 14-15 órakor. Ez csupán egyetlen fokkal marad el a város abszolút rekordjától és minden bizonnyal a khamszin számlájára írható. Mivel Ambouli értékei mind kerekítettek, kénytelen vagyok ezekkel dolgozni: 21-én tehát 2.4 fokkal előzte meg az Assal-tó.

Június 22-én is nagyon meleg volt a fővárosban, ekkor 44 fokot mértek, szintén kora-délutáni időszakban. Mivel ekkor ott tartózkodtam, személyes tapasztalattal is alátámaszthatom, hogy valóban rekkenő volt a hőség. Ennek tetejébe ezen a napon a két helyszín csúcsértékei nagyon hasonlóak, a loggerem a legalacsonyabb maximumát regisztrálva a szurdokban: 44.3 fok.

Június 23-án a különbség jelentősebb, a város 42 fokot, míg az Assal-tó 47.2 fokot mért: 5.2 fok a mélyföld javára. Június 24-én volt a „legenyhébb” idő Dzsibutiban 37 fokos max-al (minden bizonnyal magas légnedvességgel), miközben az állomásom 44.6-ot mért: 7.6 fokos eltérés, ez a legnagyobb. Június 25-én újra kisebb a különbség, a főváros 41, a loggerem 44.5 fokot rögzített: 3.5 fok. Utolsó napon megint nagy a szakadék: 39 vs 46.1: 7.1 fok.

Az átlagos maximumok közti különbség a hat napra 4.3 fok az Assal-tó javára. Partközeli fekvése miatt Dzsibuti városában jóval nedvesebb a levegő, ezért itt 35-36 fokon is magas a hőindex. Ezzel szemben az Assal-tó vidékén sokkal aktívabb a száraz szél.

Összehasonlítás Dallollal (Etiópiai Danakil)

Mivel Dallol meteo állomása csak 1960-1966 közt működött és az adatok is eléggé megkérdőjelezhetőek, ez a párhuzam kevésbé lesz konkludens.

Ha kizárólag júniust vesszük figyelembe a táblázatban, Dallol átlagos maximuma 1 fokkal magasabb mint a hat napos kutatásomé az Assal-tónál (45.7 fok). De be kell vallanom, hogy elég komoly kétségeim vannak a volt etiópiai mérőhely adatainak helyessége felől, mivel a júniusi átlagos, valamint abszolút maximumok között feltűnően kicsi a különbség: 1-1.5 fok. Ez még akkor is gyanús, ha csak 6-7 év mérésről beszélünk. Mivel rengeteg hibás klimatológiai táblázatot láttam már életemben, jelentős eltérésekkel akár ugyanazon állomás különböző forrásokból származó adatai között is, az alapállásom az, hogy nagyon sok algoritmusokon és nem valós megfigyeléseken alapszik.

Végső kérdés: Meg tudná-e dönteni az Assal-tó mélyföldje a jelenlegi világrekordot ami a legmagasabb hőmérsékletet illeti? Nem zárhatjuk ki, de személyes véleményem, hogy a felső határ valahol 50-52 Celsius fok között lehet itt. Valószínűleg nagyobb esély lenne meghaladni a legmagasabb éjjeli minimumot, amit jelenleg az ománi Khasab tart 44.2 fokkal.

Eredményesnek tartom ezt a kutatást, valójában az első amikor hibátlanul és folyamatosan sikerült a tervezett periódust monitorizálni.

A legforróbb főváros

Kevéssel elmaradva a 30 fokos évi középhőmérséklettől, a szudáni Kartúmmal holtversenyben, Dzsibuti a világ legmelegebb fővárosa. Miközben az európai júliust idéző „telek” melegek, nyáron egyenesen brutális a hőség, amit a tengerpart közelsége okozta magas páratartalom csak fokoz. Még az éjjeli órák sem hoznak sok enyhülést, így az élet igazi kihívás itt, főként a nem bennszülöttek számára. Ha a zenitközelben áthaladó trópusi nap láttán úgyahogy integrálható, sötétben már-már szürreális az élmény, mintha egy gigantikus, fedetlen szauna foglya lenne az ember.

Dzsibuti városának lakossága kb 600.000 fő, melynek oroszlánrészét két kusita nyelvet beszélő törzs, a szomáliak (issa klán) és az afarok teszik ki. A volt francia gyarmat nyüzsgő, stratégiai fontosságú kikötő a Vörös-tenger déli végét képező Bab-el-Mandeb szoros közelében, ahol – érthető módon – több nagyhatalomnak is van katonai bázisa. Az „Afrika szarvában” elhelyezkedő picurka állam (Magyarország egynegyede sincs) korábban Francia Szomálipartként volt ismert, majd az 1977-es függetlenné válását követően fővárosával azonos névre lett keresztelve. Sokak számára ismeretlen lévén a turizmus még gyerekcipőben jár itt, habár az utóbbi években határozottan növekszik a tendencia. A közbiztonságot komolyan veszik, a rendőri jelenlét gyakori. Dzsibuti belvárosa afrikaiasan zajos, rengeteg a potenciális utasra vadászó, sűrűn dudálgató-leszólító zöld/ fehér taxi, valamint nyitott ajtókkal közlekedő ócska minibusz. A periférián található Ambouli Nemzetközi Repülőtér a szó legkonkrétabb értelmében véve „melegen üdvözölt” késő esti érkezésemkor, június 18-án.

A célpont kiválasztása

Mikor perzselő hőségről beszélünk, legtöbbünk a Szahara végtelen pusztaságára, nap által hevített homokdűnéire és kietlen, köves terepére asszociál. Jól ismert tény, hogy az itteni hőmérsékletek rendkívűl magasak, árnyékban is nemritkán meghaladva az 50 Celsius fokot. Álljunk meg egy percre. Tényleg igaz-e ez? Nos, csak részben. Valójában csupán néhány eset van nyilvántartásban, mikor megbízható körülmények között 50 fok feletti hőmérsékletet regisztráltak ebben a kontinens-méretű sivatagban. A 2018 július 6-án az algériai Ouargla-ban mért 51.3 fok egyike ezeknek a kivételeknek, egyben ma ez a legmagasabb, széles körben elismert hőmérséklet az afrikai kontinensen. Több régi csúcsérték, mint pl a híres, sokáig világelsőként említett, El Aziziya-i 58 fok az utóbbi években cáfolásra ítéltetett a műszerek pontosságát, valamint a mérési körülmények szabályosságát megkérdőjelező, szakszerű utóelemzések folyományaként. Röviden és velősen: természetes környezetben a +50 fok feletti hőmérsékletek jóval ritkábbak, mint azt legtöbben hiszik.

Ami személyes kutatásomat illeti, a meghatározott három nagykategória közül (Fagy, Hőség, Hőingás) a középső „került terítékre” legkésőbb. Valójában ez nem épp az első eset. Néhány éve hasonló szándékkal szerencsét próbáltam a Danakil Mélyföld etiópiai oldalán, azonban a kutatás már az elején lefulladt, mivel a kihunyt kráterben hagyott felszerelés begyűjtése komoly akadályokba ütközött a megbízhatatlan helyi kollaborátoraimnak köszönhetően. Balszerencse. Emígy bizonyára érthető az erős késztetés amit éreztem, hogy visszatérjek és befejezzem az elkezdett munkát.

A tektonikus eredetű, jócskán besüllyedt sivatagi medence három ország területén oszlik meg: Etiópia, Eritrea és Dzsibuti. Miközben felszínének legnagyobb része az elsőhöz tartozik, Dzsibuti birtokolja a legalacsonyabb pontját az Assal-tó partvidékén: -155 méteres tengerszint alatti elhelyezkedésével ez egész Afrika legmélyebb szárazföldi területe, a világon pedig ezüstérmes ebben a versenyszámban. *

Ha a topográfiai osztályozásban második a Holt-tenger mögött, sótartalom tekintetében megfordul a kettejük viszonya, az Assal-tó lévén Földünk legsósabb tava (nem számítva két pocsolyaméretű konkurenst), így az úszni nem tudó ember is gondtalanul lebeghet a tengervíznél tízszer töményebb oldat felszínén.

Egyik legrégibb „fétisem” a tengerszint alatti szárazföldi területek, melyek jellemzően nagyon forró klímával rendelkeznek (a kaliforniai „Halál völgye” a legjobb példa erre). Miért? Két fő oka van ennek: első az általános szabály, miszerint a magassággal a hőmérséklet csökken (átlagosan 6.4 fok/ km), másodsorban ezek a helyek nagyon száraz, sivatagi vidékek, az erőteljes párolgás döntő szerepet játszodva létrejöttükben. Ezutóbbi következménye, hogy gyakran sós mocsarak, a hajdani tavak maradványai találhatók a mélypontokon. Badwater a Halál Völgyében (-86 m), a Holt-tenger déli fele (-400 m körül), Aydingkol a Turfáni-mélyföldön (-154 m) és az Assal-tó (-155 m) negatív topográfiájuk mellett még két közös jellemzővel bírnak: sós mocsarak és extrém nyári hőség.

Dallol az etiópiai Danakilban a Föld legmagasabb évi középhőmérsékletű településeként van számontartva, itt az 1960-1966 közti rövid mérési periódus szerint 34.6 Celsius fok volt az átlag. Június a legforróbb hónap, amikor 46 fok feletti a tipikus napi maximum, a meteorológiai körökben jól ismert többi „nehézsúlyúhoz”, mint a Halál völgye, a Kuwait-Irak-Iráni határvidék a Perzsa-öböl közelében (július-augusztus) vagy a pakisztáni Sibi-Jacobabad síkság (május-június) hasonlóan. Ennek ellenére, miközben az előbb említettek mind eljutottak 52-54 fokig, egyetlen 50 fok feletti mérés sem történt Dallolban, 48.9 lévén a legmagasabb itt rögzített érték. Konkrétan egy 3 fok alatti, mondhatni természetellenesen kis ingással van dolgunk, ami a megszokott és az extrém hőmérsékletek viszonyát illeti, mégha csak 6-7 évről is van szó. A hőség „otthon van” errefele, soha sem jön máshonnan, mint a legtöbb esetben (pl szaharai eredetű Európában), ez lehet a meglepő állandóság fő oka.

Ha korábban a Danakil belsőbb részét részesítettem előnyben (Afdera tó vidéke), hogy teljesen kizárjam a tenger mérséklő hatását, mostanra már biztos voltam benne, hogy az Assal-tó nincs „túl közel” a parthoz, mivel nyáron a szél a szárazföld felől fúj (khamszin), kiszárítva és felhevítve mindent ami az útjába kerül. A két régió klímája közt különbség csak a hűvösebb periódusban van, mikor a szél keletről, avagy az Indiai-óceán felől érkezik. A bensőbb területek ilyenkor kevésbé érintettek, ergo ott melegebb van. Az Assal-tó déli partja alig 10 km-re van a Ghoubbet-el-Kharab öböltől, amely egy vulkáni gyűrűvel szinte teljesen körülzárt tengerrész az Ádeni-öböl legvégében. Valójában főszereplő sóstavunk vize is innen származik a kőzetrepedéseken keresztül, a folyamatos utánpótlás viszont nem tudja ellensúlyozni a sokkal erősebb párolgási faktort, ami a tavat 155 méterrel alacsonyabb szintre kényszerítette.

Az általános behatárolás megtörtént, nézzük most a kisléptékű részleteket. Nagyvonalakban a tótól, de a sós lapálytól is bizonyos távolságra szeretném a mérő-felszerelést kihelyezni, ahol a felszín az előbbiekhez viszonyítva jobban fel tud hevülni (homok vagy apró törmelék). Emellett megpróbálok beazonosítani némi topográfiai előnyt is, anélkül, hogy túl sok magasságot veszítenék (mínuszban, ezúttal). Miután alaposan átfésültem mindent a GoogleEarth-en, megtaláltam a legalkalmasabb helyet egy szurdok kijárata közelében, alig párszáz méterre a sómező szélétől. A kiszáradt folyómeder (az arab világban „wadi” vagy „oued”) neve Kadda Galeita. A kis területre jutó nagy fragmentáció miatt magasságok viszonylatában nem pontosak a műholdas adatok errefele, így a következtetésem, hogy ez a hely célomnak megfelelő lesz részben vizuális volt. Az alap „kanyon effektus” mellett (a sugárzás egy részét visszaverik a sziklafalak), a szoros konkáv hajlata épp észak-nyugat fele néz, ahonnan az erős nap verni fogja az oldalt a kora-délutáni órákban. Habár az északi féltekén vagyunk, mivel a trópusokon belüli térségről van szó, ebben a periódusban a nap a zenittől kissé északra halad át, épp június 21-én lévén a maximális ezirányú kihajlás.

Dzsibutiban a meteorológiai tevékenység korlátozott. Ha értesüléseim igaz forrásból származnak, úgy tűnik, hogy a főváros repterét leszámítva nincs is több állomásuk, tehát minden más ezzel tangens info csupán hipotetikus megközelítéseken alapszik (regionális előrejelzések és klímadiagramok egyaránt). A város eddigi legmagasabb hőmérséklete 46 Celsius fok, amit júniusban és júliusban is rögzítettek, szintén csupán néhány fokkal a nyári hónapok átlagmaximumai (40-42 C) fölött, ami az alacsony szélességi fokok jellegzetessége.

Jelenleg ipari léptékű sókitermelés folyik az Assal-tónál, emígy az utóbbi években már burkolt úton is meg lehet közelíteni. Ennek ellenére, mivel nincs tömegközlekedési lehetőség a tadzsurai főúttól és a túristák zöme leginkább csak drága dzsipes kirándulások keretén belül (esetleg taxival, az is drága) jut el ide, a vidék meglehetősen elszigetelt maradt.

*A Kineret-tó (-212 m), melyet gyakran földünk második legalacsonyabb medencéjeként emlegetnek valójában a nagyobb Holt-tenger depressziójának tartozéka. A Jordán folyó összeköti őket, így nem tekinthető különálló medencének. A második legalacsonyabban fekvő tó címet viszont nem vitathatjuk el tőle.

A kutatás rövid összegzése

Június 18-án késő este landoltunk Dzsibutiban, s két nap pihenés, valamint a város fülledt melegében történő aklimatizálódást követően, 21-én kora reggel elindultunk magánsofőrömmel az Assal-tó fele, mely kb 110 km-re nyugatra fekszik a várostól.

Miután elhagytuk az Etiópiába tartó kamionok által zsúfolt főutat, a tadzsurai ágon haladtunk tovább a Ghoubbet öblöt megkerülve, majd letértünk balra és nem sokkal 8 óra után elértük az aszfaltút végét a sóstó déli partja közelében. Innen kezdődött a gyaloglás a sós lapályon a szurdokban található célpontom fele.

Már itt kimondottan meleg volt és tikkasztóvá vált mire megérkeztem a vádi medrében található helyszínre 10 óra után. Csak néhány felhő volt az égen, de a nyáron aktív, forró és száraz khamszin szél okozta jellegzetes „száraz köd” jelen volt. Ennek ellenére, eddig a vártnál jóval kevesebb volt a légmozgás.

A hullámpapír-szerű alufólia által szigetelt adatrögzítőt (a műszer kijelzőjét dél fele állítottam), valamint a Barani-féle árnyékolót, ami alá ennek szenzorát helyeztem, hamarosan felszereltem a háromlábú állványra, melyet az itt bőségben lévő kövekkel is stabilizáltam.

A pontos koordináták: 11.686346 N, 42.341225 E, a magasság kb -130 méter. A szenzor távolsága a talajtól 160-170 cm. Délelőtt 10 óra 43 perckor a mini meteoállomás működésbe lépett. Első adat: 42.4 Celsius fok.

Az árnyékban megbújva vártam itt egész késő délutánig, időközönként rápillantva a kijelzőre. Egy kis szerencsével sikerült kifognom a legmagasabb rögzített adatot élőben: 47.4 Celsius fok 4 óra tájt, valamint 73.9 fokot mértem a homokfelszínen 1 óra körül. Az ég részlegesen borult volt a legforróbb napszakban, de az észak-nyugat felől érkező felhők soha sem tudták elfedni a napot.

Egy a táboromat estefelé szétkapó homokvihar után az éjszakát (terv szerint) a szabadban töltöttem, visszagyalogolva reggelig az aszfaltúthoz, ahol a sofőröm felvett. Az este és az éjszaka rendkívül forró volt, ez a jelenség még a nappali extrém kánikulát is felülmúlta különlegesség tekintetében.

Semmit nem tudtam aludni (de még pihenni sem) egészen hajnalig, mivel a hőmérséklet soha nem esett az emberi testhőmérséklet alá és a szél csak fokozta a hevülési érzetet. Időközben befelhősödött. Ezen az éjszakán az éjjeli minimum 39.4 (!) fok volt a szurdokban.

A következő éjszakákon a városban aludtam, időközben két külön túrát hajtottam végre a Ghoubbet-el-Kharab öböl környékén, helyi járatokat véve igénybe. Az első kirándulás helyszíne az öböl nyugati felében lévő vulkanikus övezet lávamezeje volt, a másodiké meg a dél-keleten található magasabb fennsík. Az óceán közelsége miatt a fővárosban sokkal magasabb a légnedvesség, emiatt a hőérzet is ugyanazon a fokon. Amíg itt folyamatosan le vagy izzadva, addig az Assal-tónál célirányosan mumifikál a khamszin. „Aszaló tó”? Így már értem.

Utolsó nap, 26-án késő délután tértem vissza, hogy lebontsam a mini állomást (újra porral telt a légkör). Örömömre helyén találtam a háromlábút, a felszerelés érintetlen, a logger működik. A kutatás sikeres volt, minden adat rögzítődött a memóriában. Az első nap 47.4-es maximumát nem haladta meg utólag, de 23-án jól megközelítette 47.2 fokkal. A legalacsonyabb napi csúcsérték 44.3 volt 22-én, míg a hat napos intervallum minimuma 33.3 Celsius fok 25-én reggel.

Az Assal-tónál töltött időm folyamán nem láttam vadállatokat, leszámítva a képen látható négy tevét és egy éleshangú madárfajtát (ezt csak hallottam) a szorosban. A növényzet teljesen hiányzik a sós lapályon és a homokos-köves terepen is nagyon szegényes. Itt nincsenek akáciák sem, csak kis izolált, pamacsszerű fűcsomók. Az aszfaltút végében néhány ifjú afar tartózkodik, akik kősót és másféle ásványokat árulnak szuvenirként, s van némi aktivitás egy kínai sókitermelőnél. Túristákkal nem találkoztam, mivel holtidény van a hőség miatt.

A terepen használt műszerek

-Egy LogTag UTRED30-16 adatrögzítő, -40, +99 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.5 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással

-Egy Greisinger GMH 2710-T digitális precíziós hőmérő, -199.9, +200 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.1 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással

-Egy műszertartó szerepet szolgáló fényképezőgép állvány

-Egy spirális árnyékoló a Barani Design Technologies-tól: https://www.baranidesign.com/

Folytatjuk…