Blog

Karagiye mélyföld: tengerszint alatt, testhőmérséklet fölött (1/3)

Intro: tenger vagy tó?

Neve ellenére, a Kaszpi-tenger valójában egy túlméretezett tó, ugyanis minden oldalról körülzárt, nincsen kapcsolata a világóceánnal. Hatalmas mérete mellett (371000 négyzetkilométeres felületével messze földünk legnagyobb tava) egy másik érdekes sajátossággal is bír: víztükre 28 méterrel a tengerszint alatt fekszik. Noha száraz klímában található, a nagy hozamú Volga folyónak köszönhetően tartalma mégis jóval kevésbé sós az átlagos tengervíznél (kb egyharmada). A tó körül, főként az északi felében egy szárazságtűrő cserjékkel és füvekkel borított, gyéren lakott, kiterjedt síkvidék, a „Kaszpi-mélyföld” található.

„Skal’naya tropa”, Aktau sziklás tengerparti sétánya

A „tenger” keleti partján fekszik az olajiparra épült Aktau, dél-nyugat Kazahsztán Mangystau tartományának fővárosa. Nyáron az itteni klíma mediterrán jellegű (meleg, illetve forró, kevés csapadékkal), így partvidékét előszeretettel látogatják a helyiek, az ország távolabbi tájairól is sokan érkeznek ide üdülni. A nemzetközi turizmus viszont még gyerekcipőben jár, ezért jó választás azon utazók számára, akik egy rendhagyó, kevésbé zsúfolt strandélményre vágynak. A jellegzetes „szovjet alap” (széles utak, négyszögletes struktúrák, hősi emlékművek) fölött a modern Aktau igyekszik lépést tartani a nyugati világgal, s ha pezsgőnek nem is nevezhető, de meglehetősen relaxált légkör uralkodik a városban.

A célpont kiválasztása

Az extrém klímakutatással összefüggő munkamorálom viszonylatában ez az utazás nem volt egy szokásosan jó előre megtervezett, hanem inkább az utolsó pillanatban hozott döntéshez állt közelebb. Kevesebb rendelkezésre álló szabadidővel ezúttal úgy fizikailag, mint anyagilag egy valamivel „könnyebb” célpontot néztem ki magamnak.

A legmélyebben fekvő szárazföldi területekhez való, régóta tartó, szoros kötődésem nyomán a dél-nyugat kazahsztáni Karagiye mélyföld tűnt a legjobb választásnak ebben a korlátozott kontextusban. A félsivatagos klímájú medence alja 132 méterrel süllyed a tenger szintje alá, ezzel Kazahsztán, valamint a volt Szovjetúnió legalacsonyabb pontja, világviszonylatban pedig az ötödik helyen áll a Holt-tenger (Izrael-Jordánia), Assal-tó (Dzsibuti), Turfáni mélyedés (Kína/ Hszincsiang-Ujgur) és a Qattara mélyföld (Egyiptom) után.

A Karagiye mélyföld (piros nyíl) a Kaszpi-mélyföldön belül (sötétzöld terület a kép felső részén)

Noha abszolút értelemben véve, a bolygó legforróbb helyeinek versenyében nem tekinthető „élvonalbeli” területnek, ha figyelembe vesszük a relatív magas szélességi fokát (43 É), nyáron egész komoly teljesítő potenciállal rendelkezik. Mivel a régió kontinentális éghajlatú, a partok közelsége (20-40 km) nemigen befolyásolja itt a nappali felhevülést, így a sivatagból fújó, száraz keleti szél gyakran teljesen kiküszöböli a tengeri szellőt.

A mélyföld egy szovjet topográfiai térképen (közép), Aktau-t akkoriban Shevchenko-nak hívták (bal-felső sarok)

A víztömeg által mérsékelt Aktau átlagos nyári maximuma 31-32 Celsius fok, a 44 fokos rekordhőmérsékletet augusztusban mérték (Wikipédia). Mangystau belsőbb területeinek időjárási statisztikáihoz nincsen hozzáférésem, de mégcsak biztos sem vagyok benne, hogy a regionális központ kivételével léteznek-e még valódi meteorológiai állomások a közelben.

A mélyföld egy sajátos topográfiai kompozíció tartozéka, szó szerint „depresszió a depresszióban”, mivel már a szomszédos Kaszpi-tó maga is a világóceán szintje alatt fekszik, a Karagiye meg nála is jó 100 méterrel mélyebbre süllyed.

Műholdfelvétel a mérőfelszerelés helyzetével (piros pont) a medence észak-keleti felében

A pontos lokáció tekintetében egy olyan helyet néztem ki, mely egyidejűleg a lehető legtávolabb van a partoktól (37-38 km), valamint a legalacsonyabb szinten (-132 m) fekszik. Ugyanakkor igyekszem a műszertartó háromlábút homokkal borított felületre helyezni, mely picit fokozza a nappali felhevülést a kompaktabb agyag, illetve az erősen reflektáló sókéreghez (fehéres folt a fenti képen) viszonyítva.

A mélypontot legkönnyebben az Aktau-Zhanaözen útról (új, török aszfalt) indulva lehet elérni, ahonnan kb 10 km-re, dél, dél-nyugati irányban, a meredek keleti perem lábánál található.

A kutatás rövid összegzése

A repülőm augusztus 11-én kora reggel, kevéssel napkelte előtt landolt Aktau-ban. Az optimista időjárás előrejelzés arra motivált, hogy mielőbb leérjek a Karagiye aljára és kihelyezzem oda a mérőfelszerelést. Minden remekül ment, a helyiek nyitottak és segítőkészek voltak, emígy, noha nagyjából semmit sem aludtam az utazás folyamán, a futtában történő bevásárlás elégségesnek bizonyult és 9 óra tájt már le is szálltam a Zhanaözen-be tartó kocsiról, közvelenül a mélyföldre néző kilátópontnál. A fennsík kopár, sziklás pereméről hamarosan elindultam a célpontom felé.

Ereszkedőben a Karagiye depresszióba

Tíz óra előtt már meglehetősen meleg volt, az ég teljesen derült és csak gyenge légmozgás. Miután átlavíroztam a letörés meredek és erősen szabdalt szakaszán, a medence lapos fenekén folytattam az utam. Néha szilárdabb agyagos, máskor porhanyósabb, sóval kevert, általában véve gyér növényzettel fedett üledék alkotja a felszínt. Egy kis homokbuckákkal borított övezetben, 12:30 táján felszereltem az adatrögzítőt a háromlábú állványra. A pontos koordináták: 43.490923 É, 51.838903 K, a magasság -130 méter. Az érzékelő távolsága a talajtól kb 170 cm. Déli 12:42-kor a mérő-állomás beindult, első leolvasás: 36.6 Celsius fok.

A meteo-állomás a medence alján

A felszerelés közelében vártam egészen délután 5-ig, hogy élőben kövessem a hőmérsékletemelkedést a legmelegebb napszakban. A 40.1 fokos maximum 16:48-kor jelentkezett, időközben 64.3 fokot mértem a talajon a nap legnagyobb beesési szögének idejében, 13:30 körül. Mielőtt elhagytam a helyet, egy az állványra akasztott, földdarabokkal megtöltött zsákkal stabilizáltam a struktúrát, hogy az esetleges szelesebb időket is biztosan túlvészelje.

Az éjszakát egy szúnyogsátorban töltöttem a mérőhelytől kevesebb mint 1 km-re, egy kompakt, nagyméretű homokbucka szomszédságában. A derült ég ellenére, részben a légmozgás miatt, a hajnali hőmérséklet csupán 28.9 Celsius fokig süllyedt. Már félhomályban elhagytam a tábort és négy nap múlva, augusztus 16-án délután tértem vissza, hogy összeszedjem a felszerelést. Ebben a köztes időszakban Aktau mellett a Mangyshlak félsziget más vidékeit (Shetpe település, Kaszpi-partvidék) is meglátogattam, ahol hasonlóan száraz, forró és nagyrészt derült légköri állapotokat tapasztaltam.

A csúcsérték (40.1 Celsius fok) 16:48-kor állt be

Augusztus 16-án átkeltem a Karagiye mélyföldön a túlsó irányból (Kuryk út) indulva, a mérőhelyet a lapály közepén elterülő sósivatagon keresztülhaladva értem el. Az idő nagyrészt napos, de valamivel enyhébb volt, mint az első napon, noha még jó messze a kellemestől. A loggert működőképesen, a helyén találtam, a készülék memóriája sikeresen rögzítette az adatokat. Az abszolút maximum (40.6 Celsius fok) fél fokkal haladta meg az első nap csúcsértékét (egyaránt 12 és 13-án), miközben a „leggyengébb” maximum (36.0 fok) 15-ére esett. A leghidegebb 16-án reggel volt, mikor a hőmérséklet 19.3 fokra csökkent, ami nagy előnnyel a legalacsonyabb mért érték.

Sósivatag -132 méteren

A mélyföldön töltött idő alatt néhány gazellát, tevét és lovat, valamint – a növényekkel gazdagabban borított területeken – madarakat láttam. Kis gyíkok, néhány bogár és egy éjjeli pókfajta is jelen volt. Sötétedéskor a szúnyogok előjönnek, talán denevért is észleltem a hálón keresztül. Emberekkel egyáltalán nem találkoztam a Zhanaözen és Kuryk útak között.

A terepen használt műszerek

-Egy LogTag UTRED30-16 adatrögzítő, -40, +99 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.5 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással

-Egy Greisinger GMH 2710-T digitális precíziós hőmérő, -199.9, +200 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.1 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással

-Egy műszertartó szerepet szolgáló fényképezőgép állvány

-Egy spirális árnyékoló a Barani Design Technologies-tól: https://www.baranidesign.com/

Talajhőmérséklet dél körül

Folytatjuk…

Karagiye mélyföld: tengerszint alatt, testhőmérséklet fölött (3/3)

Az adatrögzítő grafikonjának kiértékelése

A 6 nap/ 5 éjszakás kutatási periódus hőmérsékleti görbéje (zúmolj a tisztább megtekintésért)

Első nap (augusztus 11)

Ez az egyetlen nap, amikor jelentős időt töltöttem a mérőfelszerelés mellett. A mélyföld aljára tartó gyaloglásom folyamán az ég teljesen derült volt, a szél (keleti) gyenge vagy közepes és ezek a feltételek megmaradtak a nap későbbi szakaszában is. A logger 12:42-kor kezdte el a folyamatos méréseket, az első érték 36.6 Celsius fok volt. Mivel két perces, rövid időközre állítottam az adatrögzítést, a görbe a jellegzetes „fűrészes” aspektust mutatja, sok kis meredek fel-le mozgással az általános nagy hullámokon belül.

Az első nap és az azt követő éjjel hőmérsékleti görbéje

Általában véve a hőmérséklet folyamatosan emelkedett egészen 16:48-ig, mikor elérte a 40.1 Celsius fokos napi csúcsot. A helyszínen tartózkodtam és szélcsendet, illetve gyenge szellőt észleltem a délután legforróbb periódusában. A nyilvánvaló csökkenés 19:30 után kezdődött és 23:30-ig tartott, mikor a hőmérséklet elérte a 29.0 fokot. Ezután a görbe szabálytalanná vált, a minimumot (28.9 C) kevéssel éjfél előtt érte el, később visszaemelkedett 31.6 fokra. Mivel felhők nem voltak (a szúnyogsátor átlátszó falán keresztül folyamatosan csillagos eget láttam) a zavart bizonyára a légmozgás okozta. Az éjszaka végső szakaszában, közvetlenül indulás előtt újra leellenőriztem a műszert, melynek kijelzője 29.9 Celsius fokot mutatott 5:10-kor.

Második nap (augusztus 12)

Ezen nap oroszlánrészét Aktauban töltöttem, 11:30 körül érkezve a városba a Zhanaözen útról (a depressziótól észak-keletre) stoppolva. Folytatódott a háborítatlan napsütés, délután meglehetősen nagy hőség volt még a tengerparton is.

A napi diagramm egész szabályosnak nevezhető, a hőmérséklet folyamatosan emelkedett míg 15:32-kor elérte a maximumot (40.6 Celsius fok), mely egyben az egész mérési időtartam legmagasabb hőmérséklete is. A kicsit korábban beálló csúcs oka az lehet, hogy a szél nem volt dominánsan keleti a délután folyamán, így a tengeri szellő picit korlátozhatta a további melegedést.

A második nap és az azt követő éjjel hőmérsékleti görbéje

A nyilvánvaló lefeleívelés újra 19:30 körül kezdődött és 23:10-ig tartott, mikor 28.7 fokig süllyedt a hőmérséklet. Ez az előbbihez nagyon hasonló nappal és éjszaka kombó, melyet az azt követő relatív szabálytalanság (bizonyára újra szél) egészít ki. A fő különbség, hogy ezúttal a minimum hajnalra (5:52) 24.5 fokig csökkent.

Harmadik nap (augusztus 13)

Ma elhagytam Aktaut és vonattal Shetbe településre utaztam, ahol ellátogattam az Ayrakty nevű tanúhegyhez. Délután 3 óra után érkeztem a térségbe, ahol egyáltalán nem láttam felhőket a nap folyamán. Instant méréssel (fejmagasságban forgatva a műszer kábelét) 38-39 fokot regisztráltam a legmelegebb napszakban 70-80 méter tengerszint feletti magasságon. A szél gyenge volt egészen estig (még a fennsíkon is), az éjszaka folyamán viszont jelentősen megélénkült. Az ég derült maradt.

A harmadik nap és az azt követő éjjel hőmérsékleti görbéje

Mivel a szél újra dél-keletire fordult, a maximum (másodjára 40.6 Celsius fok, kiegyenlítve az előző napi rekordot) 16:52-kor jelentkezett, nagyon hasonlóan az első nap esetéhez. A nyílvánvaló csökkenés ezúttal 20 óra körül kezdődött és egy 22-23 óra közti rövid zavargási intervallumot leszámítva relatív konstansan folytatódott reggelig (7:02), mikor elérte a 26.3 fokos minimumot.

Negyedik nap (augusztus 14)

Ez egy szeles (már éjjeltől) és hőmérsékletileg az előző háromnál – melyek nagyon hasonlóak – kicsit enyhébb nap volt. Shetpe környékén túráztam (Ayrakty és Sherkala), miközben szinte semmi felhőt nem észleltem. Kora-délután Aktauhoz közelebb kerültem („km 43” nevű tengerparti szakasz), ahol az ég részlegesen borult volt.

A negyedik nap és az azt követő éjjel hőmérsékleti görbéje

A diagramm nappali komponense újra egészen szabályos, a 38.1 Celsius fokos maximumot 15:50, illetve 15:58-kor érve el. Azonban a nyilvánvaló lefeleívelés ezúttal jóval hamarabb (tengeri szellő?), 17:45 körül kezdődött és 21:10-ig tartott, mikor elérte a 30.0 fokot. Innen szabálytalanabbá válik a görbe (újra szélre gyanakszom), de általában véve csökkent egészen reggelig, mikor 6:54-kor elérte a 24.5 fokos minimumot.

Ötödik nap (augusztus 15)

A parton sátorozva, másnap folytattam a túrázást a főút felé, ahonnan stoppal még délelőtt Aktauba jutottam. Nagyrészt napos idő volt, elszórtan altocumulus felhőkkel a városban, a hőmérséklet kicsit mérsékeltebb, mint korábban. A légmozgás jóval enyhébb volt, mint tegnap a Sherkala környékén.

Az ötödik nap és az azt követő éjjel hőmérsékleti görbéje

A nappali diagramm most is normális, a 36.0 fokos csúcs 15:54-kor jelentkezett, mely az egész mérési periódus „leggyengébb” maximuma. A nyilvánvaló lefeleívelés ezúttal 18:45 felé kezdődött és 22 óra tájáig tartott, mikor elérte a 28.0 fokot. Ezt követően már kevésbé szabályos a görbe, s noha az általános tendencia a csökkenés, néhány lépcsőszerű fel-le intervallum is beazonosítható. Az 5:52-kor jelentkező minimum jóval alacsonyabb, mint az előző napokéi: 19.3 Celsius fok.

Hatodik nap (augusztus 16)

Ma visszatértem, hogy összeszedjem a mérőfelszerelést, ezúttal a mélyföld túlsó oldaláról (Kuryk út/ dél-nyugat) kezdve a túrázást. Mielőtt a meteo-állomáshoz értem, a kora-délutáni órákban keresztirányban átszeltem a sósivatagot. Eközben elszórtan volt néhány felhő, de alapjában véve a napsütés dominált. A loggert 18:40-kor állítottam le, a kijelző ekkor 33.9 fokot mutatott. A délutánnak ebben a későbbi szakaszában konvektív esőfelhőket is észleltem délen, dél-keleten, melyek valószínűleg a tenger és a medence között fejlődtek ki.

A hatodik nap és az azt követő éjjel hőmérsékleti görbéje

Ennek a napnak is egész szabályos a diagrammja, azonban egy kis „sietés” azonosítható be, mivel a 36.4 fokos maximum a megszokottnál kicsit korábban (15:06) jelentkezett. Ez bizonyára újra a szélirány változásának (tengeri szellő hatása) tudható be, mely elkezdte ellensúlyozni a délutáni felmelegedést.

A hat napos mérési intervallum átlagos maximuma 38.6 C, az öt köztes éjszaka átlagos minimuma pedig 24.7 C, ami egy 13.9 fokos közepes hőingást jelent. Ez a kombó Európa legforróbb vidékeinek júliusi átlagai fölötti szintet jelent, közelebb állva a türkmenisztáni Karakum sivatag vagy dél-kelet Törökország szíriai határvidékéhez. Ezt azonban nem tekinthetjük általánosságnak, mivel ez a nyár összesítésben sok helyen jelentősen forróbb volt az átlagosnál, kiváltképpen a mediterrán övezetben.

Általános következtetések

  • Az ég túlnyomóan derült, éjszaka és nappal közötti eloszlás tekintetében lényeges különbségek nincsenek.
  • A nappali hőmérsékletemelkedés jellemzően konstans és szabályos, a maximum délután 15-17 óra között jelentkezik, korábban egy erősebb tengeri szellő behatással.
  • Az este, valamint az éjszaka első fele kevésbé szeles és egy meredekebb, folyamatosabb hőmérsékletcsökkenés jellemzi mint az éjfél utáni periódust, mikor a zavargások jellemzőbbek.
  • A napi hőingás közepes (11-17 fok) – akár kicsit kevés is száraz klímában, derült feltételek között – , ezt részben az alacsony magasság okozza, ahol a vastagabb levegőréteg több hőt tud lekötni az éjszaka folyamán.
  • A mélyföld klímája meglehetősen forró a relatív magas szélességi fokon való elhelyezkedéséhez képest (43 É), közelebb állva a szubtrópusi sivatagokéhoz.

Összehasonlítás Aktau meteorológiai állomással

Aktau klímája (Wikipédia)

Partközeli fekvése következményeként Aktaut nagyobb mérséklő hatás éri a Kaszpi-tó részéről, így napos időben a maximumok általában pár fokkal alacsonyabbak a szárazföld belsőbb területein tapasztaltakhoz képest. Ha összevetjük a Karagiye-i mérőhelyemmel (lásd az alábbi Ogimet táblázatot), a kettő közötti különbség 4.4 fok a mélyföld javára. A legnagyobb eltérés (5.7 fok) 16.-án, míg a legkisebb (2.1 fok) augusztus 13.-án volt.

Az utóbbi kis különbséget bizonyára a keleti vagy dél-keleti szél okozta, mely kiküszöbölte a tengeri szellőt még a partokon is, miközben más napokon a város légkörét a langyosabb tengeri áramlatok némileg mérsékelték. Mivel a depresszió alacsony fekvése kb 1 fokos „alapelőnyt” biztosít számára Aktau magasságához képest, a 38.5 fokos csúcsérték kb 39.5 fokot jelentene -130 méteren, ami csupán egyetlen fok távolságra van a mérőhelyemen regisztrált 40.6 Celsius foknál.

Aktau (Sevcenko) meteorológiai állomás statisztikája az augusztus 11-16 periódusra. Megjegyzés: egy nap pozitív eltolódást okoz az „elmúlt 24 órára” való utalás, így a 12. nap a 11.-et, míg a 17. nap a 16.-at jelenti (Ogimet)

Hozzáadva a 4.4 fokos előnyt Aktau átlagos júliusi, valamint augusztusi maximumaihoz (lásd a Wikipédia táblázatot) 36.3, illetve 35.3 Celsius fokos átlagot jelentene Karagiye-ban, míg a 2 fokos eltérés (keleti dominancia) hozzáadása a város 44 fokos abszolút maximumához egy 46 Celsius fok körüli hipotetikus melegrekordot jelentene a mélyföldön.

Kiegészítés: Korábban sikerült online hozzáférnem Aktau repülőterének (később már nem elérhető) időjárási statisztikáihoz a Wunderground oldal history részlegén ahol 37, 37, 39 Celsius fokos (kerekített értékek) maximumokat láttam az augusztus 11, 12, 13 napokra. Mivel kicsit távolabb van a parttól mint a város, a valamivel magasabb csúcsok érthetőek.

Összehasonlítás Európa legforróbb vidékeivel

Az extrém magas hőmérsékletek tekintetében, a megbízható meteorológiai mérések kezdetétől számítva az idei volt az egyik legdurvább nyár. A kiterjedt hőkupolák több, egymást követő sorozatban kebelezték be a mediterrán térséget úgy júliusban, mint augusztusban, rekord vagy rekordközeli szintig tolva a hőmérők higanyszálát számos helyen. A legérintettebb régiók az észak-afrikai part (Algéria, Tunézia), valamint Szardínia és dél-Spanyolország voltak, ahol a hőmérséklet időnként 45-49 Celsius fokig emelkedett.

Európa augusztus 12.-én mért maximum hőmérsékletei (Ogimet)

A hőségnek ezen mennyisége 10-15 fokkal az említett területek átlagos nyári maximumai fölött van, konkrétan a Halál-völgye, illetve az Irán-Irak-Kuweit hármashatár hírhedt régiója szintjét üti meg, melyek a bolygó legforróbb tájai. Ezt figyelembe véve, az általam tanulmányozott mélyföld és dél-Európa klímájának perdöntő összevetése a jelenlegi kontextusban nem lehetséges. A szélesebb értelemben vett nyári átlagok viszonylatában a Karagiye nagy valószínűséggel Andalúzia (így egész Európa) legmelegebb vidékeivel vetekszik, ahol 35-37 fok a júliusi és az augusztusi átlagmax, míg az abszolút rekordpotenciál valahol 46-48 Celsius fok között lehet, mely szintén nagyon hasonló.

Összesítésben, afféle „pót-tervként” beékelve, a kutatás egész sikeres volt, úgy a feltételek, mint az eredmények kielégítőnek tekinthetőek az adott kontextusban.

Jargalantyn Mukhar: a legszárazabb hideg (1/3)

A célpont kiválasztása

Kutatási terveim tekintetében összesítésben Mongólia nyújtja a legalkalmasabb feltételeket, így nem meglepő, hogy újra őt választottam. Ezen ország a nagyszerű természeti feltételek, valamint a jó utazási lehetőségek közötti ideális kombinációt jelenti számomra, méginkább mostanság, mikor néhány más, régóta a bakancslistámon szereplő másik nehezebb időkön megy keresztül.

Az erőteljes közép-ázsiai anticiklon a Földnek ezen a táján kialakuló nagy hidegek biztos alapja. Mivel észak-nyugat Mongólia ennek a domináns bárikus struktúrának a közvetlen közepét képezi, telente a felhőtlen égbolt és a stabil idő jellemzi, mely szorgalmazza a hatékony éjszakai kisugárzást és a hőmérsékleti inverziók kialakulását a völgyekben és medencékben.

This image has an empty alt attribute; its file name is ZhargMukh_topo-1-1024x469.jpg
Mongólia domborzata (DEM) a célpont helyét jelző „szem-szerű” jellel

Régóta létezik egy meghatározó vágyam a szélsőséges éghajlatokat illetően, konkrétan az a szpecifikus eset, mikor hiányzik a hótakaró, mégis rendkívüli a hideg. Mitöbb, azt mondanám, hogy az összes lehetséges meteorológiai paraméter-kombináció közül ez jelenti számomra a legérdekesebbet. A Marsra, illetve Holdra emlékeztető „földöntúli” hangulat az, ami a sajátos varázst adja neki.

Sok éve figyelemmel kísérem az időjárás elemeinek alakulását az ezzel a kontextussal kapcsolatos, legjobb potenciállal rendelkező helyeket illetően, várva az ideális konstelláció kialakulására. De ahogy az általában lenni szokott az életben, a legjobb dolgok nehezen állnak össze. Még akkor is, ha kész vagy megfizetni az árát. Viszont kétség nem fér hozzá, hogy ez a „belépő szint”. Tehát itt vagyok, megcélozva az extrém hideg és a csupasz felszín közötti kényes egyensúlyt.

This image has an empty alt attribute; its file name is ZhargMukh_Altai-1-1024x585.jpg
A Mönkhkhairkhan főgerincétől keletre fekvő száraz fennsík (vöröses terület) a tanulmányozott hellyel (piros pont)

Néhányan bizonyára felteszik a kérdést: de miért annyira nehezen megvalósítható ez? Nos, ennek két fő oka van:

Az első egyszerű fizikán alapul, a hótakaró nagymértékben elősegíti a fölötte lévő levegőréteg lehűlését, részben a paplant alkotó hópihék közötti levegőbuborékok szigetelőhatása nyomán, mely blokkolja a Föld belső hőjének kiáramlását, másfelől meg a ragyogó fehér felszín magas albedójának köszönhetően, mely visszaveri a napsugárzás jelentős részét. Dióhéjban: hó nélkül nem lehet annyira hideg.

A másik ok a természetben kialakuló időjárási mintákhoz kötődik, melyeknek saját korlátaik vannak az egyes helyzeteket jellemző hóhullás, valamint ennek olvadása/ szublimálódása közötti viszony vonatkozásában. Emígy, nagy hidegben akár az 1-2 cm-es frissen hullott hó is sokáig megmaradhat a fagyott felszínen. Mindezek együttesen komolyan leszűkítik a lehetőségek tárházát, hogy egy erre az elképzelésre igazán alkalmas körülményt találjak.

This image has an empty alt attribute; its file name is ZhargMukh_contours-1024x587.jpg
A kiválasztott magasan fekvő medence GoogleEarth-en bemért szintvonalai (5, 10, 20, 40, 60, 80 méter)

Részben konkrét időjárási és klíma-adatok, másfelől műholdfelvételek és topográgfiai anyagok alapos átfésülése után arra a következtetésre jutottam, hogy a legjobb esélyekkel nagy hideget hótakaró nélkül produkálni képes területek Nyugat-Mongóliában, valamint a Tibeti fennsík északi részén találhatóak. Ezek a régiók minimális csapadékot kapnak a téli időszakban, mindeközben szinte sarkvidéki szintre hűlnek le. Tibet a magasság, Mongólia a szélességi fok előnyével rendelkezik.

Esetleg a kettőt egyszerre megtalálni? Egy viszonylag nagy tengerszint feletti magasság, valamint egy elégségesen északi fekvésű hely közötti „kiegyezés” jelenthetné a legjobb választást. Keressünk erre rá.

Létezik néhány, a Mongol-Altaj hegylánc száraz, belső oldalán található terület ahol a magasság a 2500, néhol még a 3000 métert is meghaladja, ugyanakkor a szélességi fok már 46-47 közötti. Egy zárt medence jelenléte ebben a kontextusban bizonyára kivételes potenciálra utalna, így nagyon örültem, mikor rátaláltam néhány ígéretes negatív domborzati formára.

This image has an empty alt attribute; its file name is ZhargMukh_topo-1024x554.jpg
Szovjet topográfiai térkép: a Jargalantyn Mukhar medence a kép felső-középső tartományában jelenik meg

Legjobbnak a Khovd aimag középső részét képező, félsivatagos, vörös árnyalatú fennsíkon található Jargalantyn Mukhar nevű lefolyástalan medence tűnik. Ennek alja 2780 m tengerszint feletti magasságon, a legalacsonyabb hágótól számítva 75-80 méter mélyen fekszik és látszólag teljesen ki van száradva (csak sósmocsár, tó nincs). A második legmagasabb endoreikus struktúra egész Mongóliában, egy tőle jóval sekélyebb és kisebb szomszédja után.

Az Altaj mongol oldalán lévő meteorológiai állomások statisztikái alapján a téli hónapokban az átlagos csapadékmennyiség csupán 1 mm körüli, de Tonkhilban még a 0.5 mm -t sem haladja meg. Azt hiszem, hogy a célpontom környékén is hasonló lehet a helyzet. Minden bizonnyal esőárnyékos, illetve föhn-hatásos övezet, avagy a túlsó oldal nyeri el a csapadék oroszlánrészét.

Mivel az elmúlt két évtized téli műholdfelvételei gyakran teljes hómentességet jeleznek ebben a térségben, bizakodó lettem, hogy egy kis szerencsével ez a konkrét hely megadhatja, amit már régóta keresek.

A kutatás rövid összegzése

Ebben a projektben a bizonytalansági faktor jelentős volt, ezért készültem egy „B Tervvel” is arra az esetre, ha a kiválasztott helyen nem maradna meg a hómentes állapot. Ez kicsit bonyolultabb, mint első ránézésre tűnik, mivel az „A Terv” kizárólag fedetlen körülményekre van fenntartva, így egy lokális új havazás esetében a tevékenység egy egész más helyre költözne át. Ez amiatt, mivel a bizonyos „köztes állapot”, mikor egész vékony a hótakaró, semmilyen fajta kutatásra nem alkalmas, így akkor inkább olyan helyre mennék, ahol már előtte is volt hó, hogy jobb kilátásaim legyenek az alacsony hőmérsékletek kialakulására.

This image has an empty alt attribute; its file name is ZarghMukh_Eosdis-1-1024x669.jpg
Január 14-én készült műholdfelvétel középen a hómentes Jargalantyn Mukhar medencével (piros ellipszis)

Valójában volt némi esély egy kis havazásra közvetlenül a Mongóliába való érkezésem előtti napon, ezért nagyon megörvendtem mikor az isztambuli átszálláskor a legújabb műholdfelvételen megláttam, hogy a kiválasztott régióban továbbra is hómentes körülmények uralkodnak.

A gépem január 12. reggelén landolt Ulánbátorban. A rohamosan közelgő anticiklon miatt erősen sietnem kellett, hogy minél hamarabb érkezzek meg a célponthoz, így a következő éjszakát nem töltöttem Khovdban, hanem már aznap este elindultunk a terepjáróval a Möst járásban található magas fennsík felé. Kevés alvás, még kevesebb aklimatizálódás. Az út nagy részét az új, jó minőségű kínai aszfalt jelentette, csak a végső huszonegynéhány km-t kellett földúton haladnunk. Utóbbi kezdeténél a házigazda várt minket, hogy a jurta, illetve a célpontom irányába igazgasson minket az esti sötétségben. Az eredeti tervhez eltökélten ragaszkodva, miután felhúztam a sátram a közelben, 14. éjjelén sikerült megérkeznem a Jargalantyn Mukhar medence aljára.

This image has an empty alt attribute; its file name is ZarghMukh_pic1-1-1024x659.jpg
A meteo-állomás kora reggel

A pontos koordináták: 46.8586 É, 92.2189 K, a tengerszint feletti magasság 2780 m. A logger érzékelőjének talajtól számított távolsága 170 cm. Hajnali 2:26-kor a mini meteoállomás működésbe lépett, a műszer 5 percenként rögzíti az adatokat. Az első mérés -32.5 Celsius fok volt, míg kevéssel utána, távozásomkor -33.2 fokot láttam.

A telepítés után visszamentem a sátramhoz ahol kora reggelig pihentem, majd visszatértem a háromlábúhoz, hogy leellenőrizzem az éjszakai minimumot. A legalacsonyabb rögzített érték -34.1 Celsius fok volt, miközben az aktuális enyhe emelkedőben, annak ellenére, hogy felhők nem voltak és a medence alján tobábbra is teljes szélcsend honolt.

A kb 80 méterrel magasabban fekvő déli hágóban -26, -27 fok között mértem, kis szél kíséretében. Úgy tűnik, hogy az inverzió nem túl erős itt, a nagyon száraz levegő ellenére, mely megakadályozza a dér meg a zuzmara kialakulásást még -30 Celsius fok alatt is.

This image has an empty alt attribute; its file name is ZarghMukh_pic2-1024x659.jpg
Leolvasás napkelte előtt

Ezt a napot, valamint a következő éjszakát is a környéken töltöttem, reggel újra visszatérve, hogy leellenőrizzem a műszert. A minimum nem ment lennebb, de eléggé megközelítette az előző éjszakai értéket (-33.6), miközben a maximum elérte a -16.3 fokot. Az ég egészen derült maradt továbbra is, a szél viszont aktívabbá vált az éjszaka második felében.

Miután zsákba helyezett kövekkel stabilizáltam a háromlábút esetleges szelesebb időkre, január 15-én dél körül elhagytam a tanulmányozott területet és egy rövid Möst-i kocsis kiszállást leszámítva, a következő 4 napot a medencétől csupán néhány km távolságra töltöttem, jurtában aludva a helyiekkel. Ebben a periódusban az ég változóan felhős volt (időnként szeles), itt-ott gyenge hózáporokkal 16-án.

This image has an empty alt attribute; its file name is ZarghMukh_pic3-1024x627.jpg
A medence látképe déli irányból

Időközben felmentem néhány sziklás tetőre, valamint meglátogattam a Davst Nuur sós tavat, megfigyelve a nomád életvitelt (juhok, kecskék, lovak, jakok) és a vadállományt (szakállas keselyű, ibex, nyúl). Farkast nem láttam, de a helyiek azt mondják, hogy sok van belőlük a hegy túloldalán, ahonnan rendszeresen átjönnek és megtámadják a jószágokat.

Habár ottlétemkor a tanulmányozott medence üresnek tűnt, több nyájat, jurtát és motorkerékpárt is megpillantottam nem messze a sósmocsártól (2-3 km). Összesítésben, az elszigeteltség és a zord körülmények ellenére van némi emberi aktivitás az egész térségben, a legeltetés nyomai gyakran észrevehetőek.

This image has an empty alt attribute; its file name is ZarghMukh_pic4-1024x649.jpg
A sátram a hágó közelében

Január 19-én délelőtt tértem vissza, hogy összeszedjem a mérő-felszerelést. Mindent a helyén találtam, a műszer érintetlen és funkcionális, az adatok sikeresen rögzítve. A legalacsonyabb hőmérséklet megmaradt a 14.-ei, miközben a maximum elérte a -10.9 fokot január 17-én.

Egy eredményes kutatás, borítékolva.

A terepen használt műszerek

-Egy LogTag UTRED30-16 adatrögzítő, -40, +99 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.5 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással

-Egy Greisinger GMH 2710-T digitális precíziós hőmérő, -199.9, +200 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.1 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással

-Egy műszertartó szerepet szolgáló fényképezőgép állvány

-Egy spirális árnyékoló a Barani Design Technologies-tól: https://www.baranidesign.com/

This image has an empty alt attribute; its file name is ZarghMukh_pic5-1024x628.jpg
A logger teszi a dolgát az éjszakában

Folytatjuk…

Jargalantyn Mukhar: a legszárazabb hideg (3/3)

Az adatrögzítő grafikonjának kiértékelése

This image has an empty alt attribute; its file name is JargMukh_Graph-1024x465.jpg
A 6 éjszaka/ 5 napos kutatási periódus hőmérsékleti görbéje (zúmolj a tisztább megtekintésért)

Első éjszaka (január 14)

A mérő-felszerelést derült és szélcsendes körülmények között, az éjszaka második felében telepítettem a lefolyástalan medence fenekén. Az 5 perces intervallumokra beállított loggert hajnali 2:26-kor indítottam be, az első mérés -32.5 Celsius fok volt. A következő érték -33.2, mely az elkövetkező 20 percben stabilizálódott, ezért lehetséges, hogy valójában a kezdőhőmérséklet is ugyanez lehetett. Kb 2:40 körül hagytam el a háromlábút, majd visszatértem ide kora reggel. A 2.5 km-re lévő sátramtól való gyaloglásom közben -26, -27 fok között mértem a hágóban a kézi Greisinger műszerrel, némi szelet is tapasztalva ott. Az éjjeli égbolt teljesen felhőtlen maradt, a mélyponton ugyanaz a szélcsend várt, mint telepítéskor.

This image has an empty alt attribute; its file name is JargMukh_Graph1-1-1024x469.jpg
Az első (fél) éjszaka és az azt követő nappal hőmérsékleti görbéje

Ennek ellenére a hőmérséklet nem volt alacsonyabb pirkadatkor mint előtte, a műszer -32.5 fokot mutatva első leolvasáskor. Az 5:31, illetve 5:36-kor rögzített minimum -34.1 Celsius fok volt. Egy elég konstant éjjeli görbe. Azonban van két ennél jóval érdekesebb aspektus, egyik a kontextushoz mérten gyenge hőmérsékleti inverzió, mely 6, esetleg 7 fokos a hágóhoz viszonyítva, másik a dér, illetve zuzmara teljes hiánya a kitett felületekről, mely rendkívűl alacsony légnedvességre utal. Napkelte után elhagytam a medencét. Egész nap felhőtlen maradt az égbolt és még a gerinceken is csak gyengén fújt a szél. A maximum, melyet másnap reggeli lejövetelemkor láttam meg, elérte a -16.3 Celsius fokot kora délután 14:56-kor. Ez egy elég nagy amplitúdót (17.8 fok) jelent, mely várható is volt egy magasan fekvő medence esetében.

Második éjszaka (január 14-15)

A sötét periódus újból teljesen csillagos volt, de a szél megélénkült az éjszaka második felében. Az instabilitás előtt még -27 fokot is mértem a sátramban, ebből kiindulva egy még alacsonyabb minimumra számítottam az endoreikus medence alján. Mégsem így volt, az 5:21, illetve 5:26-kor rögzített érték csupán -33.6 fok volt, tehát fél fokkal enyhébb mint a tegnapi. Mivel ez az első két éjszaka jellegzetes anticiklonos állapotokat képvisel, úgy gondolom, hogy az általánosítás, mi szerint e hely hómentes kontextusban viszonylag gyenge termikus inverziót produkál eléggé megalapozott.

This image has an empty alt attribute; its file name is JargMukh_Graph2-1024x468.jpg
A második éjszaka és az azt követő nappal hőmérsékleti görbéje

Ottlétemkor, napkelte előtt megjelentek az első, nyugat felől érkező cirrus felhők. Hamarosan elhagytam a medencét, dél körül a táboromat is. A nap általában véve szép volt, időszakosan szelesebb, az eget részlegesen fedték a cirrus és cirrostratus felhők, némi vastagodással a késő délutáni időszakban. A kutatás helyszínétől kb 10 km-re délre tartózkodtam, jurtában a helyiekkel. Ezen a napon kora délután 14:06-kor a maximum elérte a -13.1 fokot, mely a hajnali minimummal párosítva egy 20.5 fokos hőmérséklet-ingadozást jelent.

Harmadik éjszaka (január 15-16)

Mostantól egészen az utolsó napig, mikor majd visszatérek, hogy összeszedjem a mérő-felszerelést, többet nem fogom meglátogatni a tanulmányozott területet, viszont ennek közvetlen szomszédságában maradok (15 km-en belül) az idő legnagyobb részében. Reggel -20.7 fokot mértem a kézi hőmérővel a jurta mellett. Az ég nagyrészt felhős volt (borús vagy részlegesen fedett), megélénkülő széllel a kora délutáni időszakban, mikor elszórtan gyenge hózáporok is kialakultak, itt-ott néhány milliméter vastagságú (inkább „vékonyságú”) friss lepellel borítva be a felszínt. A nap vége felé kitisztult az ég.

This image has an empty alt attribute; its file name is JargMukh_Graph3-1024x466.jpg
A harmadik éjszaka és az azt követő nappal hőmérsékleti görbéje

A diagram alátámasztja az instabil állapotot, emígy a görbe kevésbé szabályos, valamint kisebb hőingást mutat. A -25.6 fokos minimum reggel 9:25-kor következett be, a -18.2 fokos maximum pedig déli 13:36-kor, ezutóbbi valójában hidegebb lévén, mint az előző nap késő esti órái. A 7.4 fokos amplitúdó a leggyengébb az egész kutatási periódusban.

Negyedik éjszaka (január 16-17)

Habár első felében még derült volt, az ég befelhősödött az éjszaka folyamán. A görbe jól tükrözi ezt, emígy a -31.5 Celsius fokos minimum már este 23:16-kor el lett érve. Reggel -20.8 fokot mértem a jurtánál, felhős égbolt alatt. A nagyrészt borús állapot fennállt a nap folyamán is az egész régióban, beleértve Ulaantolgoy települést, ahova tettünk egy rövid kocsis kirándulást. Általában véve mérsékelten szeles idő volt.

This image has an empty alt attribute; its file name is JargMukh_Graph4-1024x470.jpg
A negyedik éjszaka és az azt követő nappal hőmérsékleti görbéje

A 13:56-kor bekövetkezett maximum elérte a -10.9 Celsius fokot, mely az egész kutatás legmagasabb hőmérséklete is egyben. Emellett, a napi hőingás is ma volt a legnagyobb, a 20.6 fok picivel a 14.-ei értéket is meghaladta. Azonban, az első két stabilabb nappal ellentétben ez nem tekinthető igazi endogén produkciónak, mivel a felhősödés időváltozással, emígy légtömegcserével függ össze.

Ötödik éjszaka (január 17-18)

Ez volt a legszelesebb éjszaka, pontosabban a második fele, mikor egy bizonyos időben a jurta tetőszerkezetének hangjelei is éreztették a kinti eseményeket. Reggel az ég derült volt, azonban az instabilitás miatt a hőmérséklet még az előbbi két felhős naphoz képest is kicsit enyhébb lett: -19.4 fok. A -27.5 fokos minimum ezúttal is a sötét periódus első felében, 23:21-kor lett elérve, mikor még stabilabb állapot uralkodott, míg ezután a hőmérséklet kerek 10 fokot emelkedett az éjszaka második felében, mikor a szél dominánssá vált.

This image has an empty alt attribute; its file name is JargMukh_Graph5-1024x465.jpg
Az ötödik éjszaka és az azt követő nappal hőmérsékleti görbéje

A maximum kora délután 14:16-kor következett be, ekkor a hőmérséklet -12.2 fokra emelkedett, ez lévén a kutatás második legmelegebb napja. Ragyogóan tiszta volt az égbolt (még a teljesen felhőtlen 14.-inél is transzparensebb), csupán néhány izolált orográfiai felhővel a távolabbi magas csúcsok felett. Eközben mérsékelten szeles maradt az idő, a 15.3 fokos hőingás közepesnek tekinthető.

Hatodik (utolsó) nap (január 18-19)

Ez volt messze a leghidegebb éjszaka a jurtánál. Az ég csillagos maradt és kizárólag gyenge légmozgást tapasztaltam. Reggel -26.8 fokot mértem. Ezúttal dér is képződött a kitett felületeken, tehát a légnedvesség magasabb lehetett, mint az előző napokon. Újra alacsonyabb minimum hőmérsékletre számítottam a lefolyástalan medencében (legalább -33, hogy konkrét legyek), azonban meglepő módon nem süllyedt -31 Celsius fok alá, tovább erősítve a korábbi következtetésem létjogosultságát ezen régió sajátos kontextushoz kötődő (nagy magasság + hómentesség) gyenge inverziójával kapcsolatosan.

This image has an empty alt attribute; its file name is JargMukh_Graph6-1024x467.jpg
A hatodik (utolsó) éjszaka hőmérsékleti görbéje

A legalacsonyabb hőmérséklet pirkadatkor 7:21, illetve 7:26-kor jelentkezett egy viszonylag szabályos éjszakai görbe után, egy kis instabilitással hajnali 1 és 4 óra között. Elhagyva a jurtát, a Khovd felé tartó visszaút elején lementem és összeszedtem a sósmocsár peremén álló mérő-felszerelést. Az adatrögzítőt délelőtti 10:18-kor állítottam le, ekkor a képernyő -25.4 Celsius fokot mutatott. Ebben a periódusban a cirrus és cirrostratus felhők részlegesen fedték be az eget.

A 6 éjszaka/ 5 napos kutatási intervallum középhőmérséklete -22.5 Celsius fok volt, -30.6 fokos átlagminimummal, valamint -14.1 fokos átlagmaximummal. A közepes napi hőingás 16.3 fokos.

Általános következtetések

  • A Mongol-Altáj hátoldalán elhelyezekedő magas medencék éghajlatát nagyon száraz telek jellemzik, ekkor elenyésző csapadékmennyiséget kap, nemritkán teljesen hómentesen maradva a hideg szezon java részében. Az felfödre jellemző erősebb napsugárzás és az alacsonyabb területekhez képest aktívabb szél hatására a kiszáradás csak fokozódik, szublimálva az így is vékonyka fehér lepelt. Ez párosulva a szezonálisan domináns anticiklonos körülményekkel a régiót különösen alkalmassá teszi, hogy hómentes körülmények között rendkívül alacsony hőmérsékleteket produkáljon.
  • A medencék alján kialakuló hőmérsékleti inverzió nem igazán erős, az őket határoló gerincek és oldalak is majdnem annyira lehűlnek éjjelente. Ennek oka inkább a hótakaró hiánya és nem a tengerszint feletti magasság lehet, valamint esetleg az, hogy a fennsík egészében is részben az inverziós rétegben található.
  • Alacsonyabban elhelyezkedő hasonló topográfiai körülményekhez viszonyítva a napi maximumok magasabbak (az inverzió teljesen felbomlik), miközben a minimumok közel állnak egymáshoz.
  • A levegő nagyon száraz a felföldön, néha még éjszaka is, megakadályozva a dér és a zuzmara kialakulását még az extrém fagyok esetében is.
  • Télen a szél általában nem erős.
This image has an empty alt attribute; its file name is JargMukh_Eosdis2-1024x531.jpg
A 2023 január 14-én készült műholdfelvételen nyilvánvaló hóborítottság-asszimetria figyelhető meg a Mongol-Altaj külső és belső oldalai között. A Jargalantyn Mukhar medence a piros ellipszisen belül található.

Összehasonlítás a szintén hómentes területeken található, hivatalos helyi mérőhelyek minimumjaival

Ott-tartózkodásomkor meglátogattam Möst, Mönkhkhairkhan, valamint Khovd meteorológiai állomásokat, ahol érdeklődtem ezen hidegebb periódus paraméterei felől. Khovd (Khovd aimag/ 1406 m) és Önmögobi (Uvs aimag/ 1590 m) -28.7 fokot mért 14-én, utóbbi -31.2 fokot előző napon, miközben Nogoonnuur (Bayan Ölgiy aimag/ 1480 m) -26.2 fokot, valamint -30.8 fokot 13-án. Möst (Khovd aimag/ 2020 m) -30.1 fokot ért el 14-én, valamint ennél kicsit kevesebbet 13-án és 15-én, miközben Mönkhkhairkhan -30.3 fokot 13-án és csak -28-at 14-én.

A leghidegebb település, mely ezidőben nem jelentett hóborítottságot, a lefolyástalan medencében fekvő Tsetsegnuur (Khovd aimag/ 1715 m) volt, itt -34.4 Celsius fokra süllyedt a hőmérséklet január 14-én. Ez még az általam rögzített értéknél is alacsonyabb egy kicsivel. Azonban megvizsgálva a műholdfelvételt megállapítottam, hogy aznap a Tsetseg medence jelentős részét hólepel fedte. Ez nem jelenti azt, hogy hibás adatot közvetítettek, mivel a megfigyelők kötelesek a meteo-platformon található vonalzók körüli hótakaró paramétereit közölni. A hó gyakran hamarabb eltűnik ott, míg a környező területeken még megmaradhat egy darabig.

Ulánbátorban, az országos időjárásközpontban megkérkeztem, hogy van-e nyilvántartásuk a hómentes körülmények között mért legalacsonyabb hőmérsékletekről. Nemleges választ kaptam, de ezt követően együtt rákerestünk konkrétan Tsetsegnuur állomás statisztikájára és találtunk egy bizonyos -36 fokot 2012 január 23-án. Otthon ennek a napnak a műholfelvételét is górcső alá vettem és az eredmény hasonló volt: a medence felszíne nem volt teljesen hómentes (lásd az alábbi képen).

This image has an empty alt attribute; its file name is Tsetseg_Eosdis-1024x675.jpg
A hóborítottság állapotát megjelenítő, 2012 január 23-án készült műholdfelvétel, Tsetsegnuur falu pontos helyével (piros pont)

Általános következtetésként azt mondanám, hogy Mongólia meteorológiai állomásai közül valóban Tsetsegnuur-nak lehetnek a legjobb esélyei, hogy a legalacsonyabb hőmérsékleteket mérje hótakaró nélkül. Ennek oka egyrészt a jó topográfia (magas és zárt), másfelől a nedves légtömegeket visszatartó Mongol-Altai főgerince által kialakított esőárnyékos hátoldalon való elhelyezkedése. Ugyanaz, mint a Jargalantyn Mukhar esetében.

Végső kérdés: Mekkora hideg lehet hómentes övezetben és pontosan hol van a Földön a legnagyobb esély ennek a kialakulására? Véleményem szerint Mongólia, valamint a Tibeti Fennsík északi felének egyes fagyzugaiban a hőmérséklet kevéssel -40 fok alá is lesüllyedhet a legjobb feltételek között. Mivel számításomban áll tovább kutatni ezt a kevéssé tanulmányozott doméniumot, a jövő bizonyára sok érdekességet tartogat még számomra.

This image has an empty alt attribute; its file name is JargMukh_Last-2-1024x538.jpg

Nincs hűsölés az Assal-tónál (3/3)

Az adatrögzítő grafikonjának kiértékelése

A 6 nap/ 5 éjszakás kutatási periódus hőmérsékleti görbéje (zúmolj a tisztább megtekintésért)

Első nap (június 21)

Ez az egyetlen nap mikor jelentős időt töltöttem a mérőhely közelében. A sós lapályon történő gyaloglásom idejében mérsékelt „szárazköd” burkolta a tájat, gyenge légmozgással. A loggert délelőtt 10 óra 43 perckor indítottam be és már az első adatot szabályszerűnek lehet tekinteni, mivel a szenzort már jóval előtte a Barani árnyékolóba helyeztem, hogy felvegye a környezet valós hőmérsékletét. Mivel két perces, rövid időközre állítottam az adatrögzítést, a görbe a jellegzetes „fűrészes” aspektust mutatja, sok kis meredek fel-le mozgással az általános nagy hullámokon belül. A hőmérséklet rohamosan növekedett egészen 14:17-ig, mikor elérte a 47.0 fokot. Ha lassabb ütemben is, az emelkedés ezután is folytatódott, míg 15:59-kor 47.4 Celsius fokban tetőzött (egész normális evolúció). Ebben az időben az ég derült vagy részlegesen borult volt, de az észak-nyugatról érkező felhők sosem tudták elfedni a napot.

Délután negyed hat fele hagytam el a helyet, mikor a hőmérséklet már csökkenőben volt és a napot elérték a felhők kevéssel mielőtt eltűnt volna a szurdok falai mögött. Kis idő múlva, nem sokkal 6 óra után homokvihar támadt, aminek lejárta után még egyszer visszatértem, hogy leellenőrizzem a háromlábú állapotát (szerencsére nem borult fel). Ez az intervallum egybeesik egy konstans periódust követő nagyon releváns 2.3 fokos zuhanással, mikor 18:09 és 18:25 között 46.3 fokról 44.0-re csökkent a hőmérséklet.

Az első nap és az azt követő éjjel hőmérsékleti görbéje

Ezután a lefele ívelés természetesebb volt egészen 2:57-ig , mikor elérte a 39.4 fokos éjjeli minimumot. Hajnali 5 óra előtt egy meglepő emelkedés következett az eleve nagyon magas alapról, egészen 40.9 fokig, ahonnan újra csökkenni kezdett. A legalacsonyabb rögzített adat végül 38.1 fok lett kevéssel 8 óra előtt, már jó napvilágban, azonban a szurdokban ilyenkor még árnyék lehetett. Az éjszakát a szabadban töltöttem a tó közelében és a logger által memorizáltakhoz hasonló hőmérsékleteket mértem éjfél és reggeli 6 óra között (38-40 fok) a kézben tartott Greisinger műszerrel. Időközben az ég felhősebbé vált.

Második nap (június 22)

Ezen a reggelen elhagytam az Assal-tó vidékét és csak utolsó nap tértem ide vissza (26-án késő délután), hogy összeszedjem a felszerelést. Ez a második nap fura kombináció, mivel a legalacsonyabb napi maximumot (44.3 fok 15:15-kor) a két legmagasabb minimum (38.1 és 37.6 fok) fogja közre.

This image has an empty alt attribute; its file name is LacAssal_graph2th-1024x470.jpg
A második nap és az azt követő éjjel hőmérsékleti görbéje

Ez, valamint a tény, hogy van két rövid és meredek csökkenés a kora esti periódusban (újra 6 és 7 között) jelzi, hogy újra homokvihar lehetett. Ennek ellenére az említett maximum és minimum egyaránt a várt napszakban mérődött (délután és kora reggel).

Harmadik nap (június 23)

Ezen a napon a Ghoubbet-öböl nyugati felében túráztam, tehát nem túl messze az Assal-tótól (légvonalban 25 km-re a szorostól). A reggel felhősebb, míg déltájt és kora-délután napos és nagyon forró idő volt. Kézben tartott hőmérőmmel 46 fokot mértem a fekete lávamezőn, miközben mérsékelt szél fújt.

A harmadik nap és az azt követő éjjel hőmérsékleti görbéje

Reggeltől a hőmérséklet folyamatos emelkedett 15:03-ig, mikor elérte a 47.2 fokos napi csúcsot, majd egy enyhe visszaesés után, 16:25-kor újra elérte ezt az értéket. Ezen második maximumot rögtön egy 6 percen belüli, 3 foknál nagyobb meredek zuhanás követte, miután normalizálódott a görbe. Ez időrendben egybeesik azzal, mikor a gyalogtúrám befejezéséhez közeledve fejlettebb gomolyfelhőket láttam az égen észak-nyugati irányban. Valószínűleg újra csak szél lehetett, eső nélkül. Ezen a napon megfigyelhetünk egy természetellenes 3 fokos melegedést is este 9-10 között (megint meghaladva a 40 fokot), egyértelműen khamszin okozhatta. A csökkenés csak éjfél után állt be, a legalacsonyabb hőmérséklet 35.2 fok volt kora reggel.

Negyedik nap (június 24)

Ezen a napon a hőmérséklet evolúciója normális. A 44.6 fokos maximumot egy lényeges visszaesések nélküli, folyamatos emelkedést követően érte el 15:07-kor. Délután 4 óra fele csökkenésbe váltott, s egy enyhe esti melegedést leszámítva reggelig tartotta a lefele ívelést, mikor 5:05-kor elérte a 33.3 fokos minimumot, egyben az egész kutatás legalacsonyabb hőmérsékletét. Mivel a fővárosban tartózkodtam, nincs információm a régió égboltjának akkori állapotáról.

A negyedik nap és az azt követő éjjel hőmérsékleti görbéje

Ötödik nap (június 25)

Ezen a napon újra túrázni voltam a Ghoubbet-öböl vidékén, ezúttal a dél-keleti felében, tehát kicsit távolabb a tanulmányozott területtől (légvonalban kb 45 km). Ma kevesebb por volt a levegőben mint a többi napon, így a fennsík meredek pereméről átláthattam a túlsó partra (épphogy, ami azt illeti).

Az ötödik nap és az azt követő éjjel hőmérsékleti görbéje

Ezen a napon a csúcs kicsit hamarabb állt be mint általában: 44.5 fok 14:29-kor. Innen plató állapot következett délután 5 óráig, aztán beindult a nem túl egyenletes csökkenés. Ezúttal is történt egy markáns 2 fokos esti hőemelkedés és a hajnali órák sem voltak túl stabilak. A minimum 35.8 fok.

Hatodik, utolsó nap (június 26)

Ma késő délután visszatértem az Assal-tóhoz, hogy összeszedjem a felszerelést. Újra rosszabbak voltak a látási viszonyok a por miatt, épphogy ki tudtam venni néhány kisebb felhő kontúrját az égen. Az időzítés egész jó volt mivel csak 6 óra után értem a szorosba, mikor a hőmérséklet már csökkenőben volt, így addigra ennek a napnak a maximumát is rögzítette a logger.

A hatodik nap és az azt követő éjjel hőmérsékleti görbéje

A 46.1 fokos csúcs 15:59-kor állt be, pontosan ugyanabban a percben, mint az első nap 47.4 foka. Megfigyelhetünk a grafikonon egy reggeli 1.6 fokos hirtelen melegedést, valamint egy 2 fok feletti természetellenes visszaesést déli 1 óra után. Ezeket leszámítva többé-kevésbé konstans az emelkedés délután 4 óráig, majd csökken. Az utolsó leolvasás 43.6 fok volt 18:07-kor, mikor leállítottam a loggert.

A 6 nap/ 5 éjszakás kutatási periódus középhőmérséklete a vádiban kerek 40.0 Celsius fok, egyértelműen egy ritka magas érték. Ezen belül az átlagos maximum 45.7, az átlagos minimum 36.0 fok volt. Amíg a maximum hasonló a Földünk legforróbb vidékein lévő meteo állomásokon mértekhez (Furnace Creek, Ahvaz, Basrah, Jahra, In Salah, Reggane, Sibi, Jacobabad), addig a minimum jóval ezek fölötti, egyetlen ma is működő állomás sem közelítette meg a 35 fokot egyik hónapban sem.

Általános következtetések

  • Az Assal-tó vidéke a bolygó egyik legforróbb tája, hasonló klímával rendelkezik mint az etiópiai Danakil, ahol a 34.6 fokos legmagasabb évi középhőmérsékletet mérték Dallolban 1960-1966 között.
  • A napi maximumok általában délután 15-16 óra körül jelentkeznek egy reggeltől induló, többé-kevésbé folyamatos emelkedés után.
  • A késő délutáni, valamint esti órákat instabilitás jellemzi meredekebb változásokkal, a szél a legaktívabb lévén ebben a periódusban.
  • 2-3 foknál nagyobb hőemelkedések a sötét intervallum bármely pillanatában történhetnek, akár hajnalban is meghaladva a 40 fokot.
  • A napi hőingás kicsi, kiváltképpen trópusi sivatag viszonylatában. Ezt főként a forró és száraz khamszin szél okozza, mely állandóan keveri a rétegeket. A felhők, takaróként funkcionálva megőrizhetik a napközben felhevített levegőt, fokozva ezt a jelenséget.
  • Több felhő van reggel és éjjel, mint délben.
Dzsibuti műholdfelvételei: baloldalt június 21-én „khamszin-effektussal”, jobboldalt június 11-én derült éggel

Összehasonlítás Dzsibuti (Ambouli Repülőtér) meteo állomással

A Wunderground oldal history részlege szerint, de a sofőröm, Houmed által is megerősítve, június 21-én, (mikor a 47.4 fokos csúcsot rögzítette a loggerem az Assal-tó mellett) a fővárosban a hőmérséklet elérte a 45 fokot déli 14-15 órakor. Ez csupán egyetlen fokkal marad el a város abszolút rekordjától és minden bizonnyal a khamszin számlájára írható. Mivel Ambouli értékei mind kerekítettek, kénytelen vagyok ezekkel dolgozni: 21-én tehát 2.4 fokkal előzte meg az Assal-tó.

Dzsibuti meteo állomás hőmérsékleti görbéje június 21-én (Wunderground/ History)

Június 22-én is nagyon meleg volt a fővárosban, ekkor 44 fokot mértek, szintén kora-délutáni időszakban. Mivel ekkor ott tartózkodtam, személyes tapasztalattal is alátámaszthatom, hogy valóban rekkenő volt a hőség. Ennek tetejébe ezen a napon a két helyszín csúcsértékei nagyon hasonlóak, a loggerem a legalacsonyabb maximumát regisztrálva a szurdokban: 44.3 fok.

Június 23-án a különbség jelentősebb, a város 42 fokot, míg az Assal-tó 47.2 fokot mért: 5.2 fok a mélyföld javára. Június 24-én volt a „legenyhébb” idő Dzsibutiban 37 fokos max-al (minden bizonnyal magas légnedvességgel), miközben az állomásom 44.6-ot mért: 7.6 fokos eltérés, ez a legnagyobb. Június 25-én újra kisebb a különbség, a főváros 41, a loggerem 44.5 fokot rögzített: 3.5 fok. Utolsó napon megint nagy a szakadék: 39 vs 46.1: 7.1 fok.

Az átlagos maximumok közti különbség a hat napra 4.3 fok az Assal-tó javára. Partközeli fekvése miatt Dzsibuti városában jóval nedvesebb a levegő, ezért itt 35-36 fokon is magas a hőindex. Ezzel szemben az Assal-tó vidékén sokkal aktívabb a száraz szél.

Összehasonlítás Dallollal (Etiópiai Danakil)

Mivel Dallol meteo állomása csak 1960-1966 közt működött és az adatok is eléggé megkérdőjelezhetőek, ez a párhuzam kevésbé lesz konkludens.

Dallol klimatológiai statisztikája (Wikipédia)

Ha kizárólag júniust vesszük figyelembe a táblázatban, Dallol átlagos maximuma 1 fokkal magasabb mint a hat napos kutatásomé az Assal-tónál (45.7 fok). De be kell vallanom, hogy elég komoly kétségeim vannak a volt etiópiai mérőhely adatainak helyessége felől, mivel a júniusi átlagos, valamint abszolút maximumok között feltűnően kicsi a különbség: 1-1.5 fok. Ez még akkor is gyanús, ha csak 6-7 év mérésről beszélünk. Mivel rengeteg hibás klimatológiai táblázatot láttam már életemben, jelentős eltérésekkel akár ugyanazon állomás különböző forrásokból származó adatai között is, az alapállásom az, hogy nagyon sok algoritmusokon és nem valós megfigyeléseken alapszik.

Végső kérdés: Meg tudná-e dönteni az Assal-tó mélyföldje a jelenlegi világrekordot ami a legmagasabb hőmérsékletet illeti? Nem zárhatjuk ki, de személyes véleményem, hogy a felső határ valahol 50-52 Celsius fok között lehet itt. Valószínűleg nagyobb esély lenne meghaladni a legmagasabb éjjeli minimumot, amit jelenleg az ománi Khasab tart 44.2 fokkal.

Eredményesnek tartom ezt a kutatást, valójában az első amikor hibátlanul és folyamatosan sikerült a tervezett periódust monitorizálni.

Nincs hűsölés az Assal-tónál (1/3)

A legforróbb főváros

Kevéssel elmaradva a 30 fokos évi középhőmérséklettől, a szudáni Kartúmmal holtversenyben, Dzsibuti a világ legmelegebb fővárosa. Miközben az európai júliust idéző „telek” melegek, nyáron egyenesen brutális a hőség, amit a tengerpart közelsége okozta magas páratartalom csak fokoz. Még az éjjeli órák sem hoznak sok enyhülést, így az élet igazi kihívás itt, főként a nem bennszülöttek számára. Ha a zenitközelben áthaladó trópusi nap láttán úgyahogy integrálható, sötétben már-már szürreális az élmény, mintha egy gigantikus, fedetlen szauna foglya lenne az ember.

Dzsibuti városának lakossága kb 600.000 fő, melynek oroszlánrészét két kusita nyelvet beszélő törzs, a szomáliak (issa klán) és az afarok teszik ki. A volt francia gyarmat nyüzsgő, stratégiai fontosságú kikötő a Vörös-tenger déli végét képező Bab-el-Mandeb szoros közelében, ahol – érthető módon – több nagyhatalomnak is van katonai bázisa. Az „Afrika szarvában” elhelyezkedő picurka állam (Magyarország egynegyede sincs) korábban Francia Szomálipartként volt ismert, majd az 1977-es függetlenné válását követően fővárosával azonos névre lett keresztelve. Sokak számára ismeretlen lévén a turizmus még gyerekcipőben jár itt, habár az utóbbi években határozottan növekszik a tendencia. A közbiztonságot komolyan veszik, a rendőri jelenlét gyakori. Dzsibuti belvárosa afrikaiasan zajos, rengeteg a potenciális utasra vadászó, sűrűn dudálgató-leszólító zöld/ fehér taxi, valamint nyitott ajtókkal közlekedő ócska minibusz. A periférián található Ambouli Nemzetközi Repülőtér a szó legkonkrétabb értelmében véve „melegen üdvözölt” késő esti érkezésemkor, június 18-án.

Mecset a régi városközpontban

A célpont kiválasztása

Mikor perzselő hőségről beszélünk, legtöbbünk a Szahara végtelen pusztaságára, nap által hevített homokdűnéire és kietlen, köves terepére asszociál. Jól ismert tény, hogy az itteni hőmérsékletek rendkívűl magasak, árnyékban is nemritkán meghaladva az 50 Celsius fokot. Álljunk meg egy percre. Tényleg igaz-e ez? Nos, csak részben. Valójában csupán néhány eset van nyilvántartásban, mikor megbízható körülmények között 50 fok feletti hőmérsékletet regisztráltak ebben a kontinens-méretű sivatagban. A 2018 július 6-án az algériai Ouargla-ban mért 51.3 fok egyike ezeknek a kivételeknek, egyben ma ez a legmagasabb, széles körben elismert hőmérséklet az afrikai kontinensen. Több régi csúcsérték, mint pl a híres, sokáig világelsőként említett, El Aziziya-i 58 fok az utóbbi években cáfolásra ítéltetett a műszerek pontosságát, valamint a mérési körülmények szabályosságát megkérdőjelező, szakszerű utóelemzések folyományaként. Röviden és velősen: természetes környezetben a +50 fok feletti hőmérsékletek jóval ritkábbak, mint azt legtöbben hiszik.

Ami személyes kutatásomat illeti, a meghatározott három nagykategória közül (Fagy, Hőség, Hőingás) a középső „került terítékre” legkésőbb. Valójában ez nem épp az első eset. Néhány éve hasonló szándékkal szerencsét próbáltam a Danakil Mélyföld etiópiai oldalán, azonban a kutatás már az elején lefulladt, mivel a kihunyt kráterben hagyott felszerelés begyűjtése komoly akadályokba ütközött a megbízhatatlan helyi kollaborátoraimnak köszönhetően. Balszerencse. Emígy bizonyára érthető az erős késztetés amit éreztem, hogy visszatérjek és befejezzem az elkezdett munkát.

A tektonikus eredetű, jócskán besüllyedt sivatagi medence három ország területén oszlik meg: Etiópia, Eritrea és Dzsibuti. Miközben felszínének legnagyobb része az elsőhöz tartozik, Dzsibuti birtokolja a legalacsonyabb pontját az Assal-tó partvidékén: -155 méteres tengerszint alatti elhelyezkedésével ez egész Afrika legmélyebb szárazföldi területe, a világon pedig ezüstérmes ebben a versenyszámban. *

Dzsibuti domborzata, középső részén az Assal-tóval (a zöldes-kék szín a tengerszint alatti területeket jelzi)

Ha a topográfiai osztályozásban második a Holt-tenger mögött, sótartalom tekintetében megfordul a kettejük viszonya, az Assal-tó lévén Földünk legsósabb tava (nem számítva két pocsolyaméretű konkurenst), így az úszni nem tudó ember is gondtalanul lebeghet a tengervíznél tízszer töményebb oldat felszínén.

Egyik legrégibb „fétisem” a tengerszint alatti szárazföldi területek, melyek jellemzően nagyon forró klímával rendelkeznek (a kaliforniai „Halál völgye” a legjobb példa erre). Miért? Két fő oka van ennek: első az általános szabály, miszerint a magassággal a hőmérséklet csökken (átlagosan 6.4 fok/ km), másodsorban ezek a helyek nagyon száraz, sivatagi vidékek, az erőteljes párolgás döntő szerepet játszodva létrejöttükben. Ezutóbbi következménye, hogy gyakran sós mocsarak, a hajdani tavak maradványai találhatók a mélypontokon. Badwater a Halál Völgyében (-86 m), a Holt-tenger déli fele (-400 m körül), Aydingkol a Turfáni-mélyföldön (-154 m) és az Assal-tó (-155 m) negatív topográfiájuk mellett még két közös jellemzővel bírnak: sós mocsarak és extrém nyári hőség.

Szovjet 500K léptékű topográfiai térkép a Tadzsura-öböl vidékéről, az Assal-tó baloldalt, középen látható

Dallol az etiópiai Danakilban a Föld legmagasabb évi középhőmérsékletű településeként van számontartva, itt az 1960-1966 közti rövid mérési periódus szerint 34.6 Celsius fok volt az átlag. Június a legforróbb hónap, amikor 46 fok feletti a tipikus napi maximum, a meteorológiai körökben jól ismert többi „nehézsúlyúhoz”, mint a Halál völgye, a Kuwait-Irak-Iráni határvidék a Perzsa-öböl közelében (július-augusztus) vagy a pakisztáni Sibi-Jacobabad síkság (május-június) hasonlóan. Ennek ellenére, miközben az előbb említettek mind eljutottak 52-54 fokig, egyetlen 50 fok feletti mérés sem történt Dallolban, 48.9 lévén a legmagasabb itt rögzített érték. Konkrétan egy 3 fok alatti, mondhatni természetellenesen kis ingással van dolgunk, ami a megszokott és az extrém hőmérsékletek viszonyát illeti, mégha csak 6-7 évről is van szó. A hőség „otthon van” errefele, soha sem jön máshonnan, mint a legtöbb esetben (pl szaharai eredetű Európában), ez lehet a meglepő állandóság fő oka.

Ha korábban a Danakil belsőbb részét részesítettem előnyben (Afdera tó vidéke), hogy teljesen kizárjam a tenger mérséklő hatását, mostanra már biztos voltam benne, hogy az Assal-tó nincs „túl közel” a parthoz, mivel nyáron a szél a szárazföld felől fúj (khamszin), kiszárítva és felhevítve mindent ami az útjába kerül. A két régió klímája közt különbség csak a hűvösebb periódusban van, mikor a szél keletről, avagy az Indiai-óceán felől érkezik. A bensőbb területek ilyenkor kevésbé érintettek, ergo ott melegebb van. Az Assal-tó déli partja alig 10 km-re van a Ghoubbet-el-Kharab öböltől, amely egy vulkáni gyűrűvel szinte teljesen körülzárt tengerrész az Ádeni-öböl legvégében. Valójában főszereplő sóstavunk vize is innen származik a kőzetrepedéseken keresztül, a folyamatos utánpótlás viszont nem tudja ellensúlyozni a sokkal erősebb párolgási faktort, ami a tavat 155 méterrel alacsonyabb szintre kényszerítette.

A tótól nyugatra fekvő sómező műholdfelvétele, a piros pont a szurdokban elhelyezett adatrögzítő helyét jelzi

Az általános behatárolás megtörtént, nézzük most a kisléptékű részleteket. Nagyvonalakban a tótól, de a sós lapálytól is bizonyos távolságra szeretném a mérő-felszerelést kihelyezni, ahol a felszín az előbbiekhez viszonyítva jobban fel tud hevülni (homok vagy apró törmelék). Emellett megpróbálok beazonosítani némi topográfiai előnyt is, anélkül, hogy túl sok magasságot veszítenék (mínuszban, ezúttal). Miután alaposan átfésültem mindent a GoogleEarth-en, megtaláltam a legalkalmasabb helyet egy szurdok kijárata közelében, alig párszáz méterre a sómező szélétől. A kiszáradt folyómeder (az arab világban „wadi” vagy „oued”) neve Kadda Galeita. A kis területre jutó nagy fragmentáció miatt magasságok viszonylatában nem pontosak a műholdas adatok errefele, így a következtetésem, hogy ez a hely célomnak megfelelő lesz részben vizuális volt. Az alap „kanyon effektus” mellett (a sugárzás egy részét visszaverik a sziklafalak), a szoros konkáv hajlata épp észak-nyugat fele néz, ahonnan az erős nap verni fogja az oldalt a kora-délutáni órákban. Habár az északi féltekén vagyunk, mivel a trópusokon belüli térségről van szó, ebben a periódusban a nap a zenittől kissé északra halad át, épp június 21-én lévén a maximális ezirányú kihajlás.

Dzsibutiban a meteorológiai tevékenység korlátozott. Ha értesüléseim igaz forrásból származnak, úgy tűnik, hogy a főváros repterét leszámítva nincs is több állomásuk, tehát minden más ezzel tangens info csupán hipotetikus megközelítéseken alapszik (regionális előrejelzések és klímadiagramok egyaránt). A város eddigi legmagasabb hőmérséklete 46 Celsius fok, amit júniusban és júliusban is rögzítettek, szintén csupán néhány fokkal a nyári hónapok átlagmaximumai (40-42 C) fölött, ami az alacsony szélességi fokok jellegzetessége.

Jelenleg ipari léptékű sókitermelés folyik az Assal-tónál, emígy az utóbbi években már burkolt úton is meg lehet közelíteni. Ennek ellenére, mivel nincs tömegközlekedési lehetőség a tadzsurai főúttól és a túristák zöme leginkább csak drága dzsipes kirándulások keretén belül (esetleg taxival, az is drága) jut el ide, a vidék meglehetősen elszigetelt maradt.

*A Kineret-tó (-212 m), melyet gyakran földünk második legalacsonyabb medencéjeként emlegetnek valójában a nagyobb Holt-tenger depressziójának tartozéka. A Jordán folyó összeköti őket, így nem tekinthető különálló medencének. A második legalacsonyabban fekvő tó címet viszont nem vitathatjuk el tőle.

A kutatás rövid összegzése

Június 18-án késő este landoltunk Dzsibutiban, s két nap pihenés, valamint a város fülledt melegében történő aklimatizálódást követően, 21-én kora reggel elindultunk magánsofőrömmel az Assal-tó fele, mely kb 110 km-re nyugatra fekszik a várostól.

Miután elhagytuk az Etiópiába tartó kamionok által zsúfolt főutat, a tadzsurai ágon haladtunk tovább a Ghoubbet öblöt megkerülve, majd letértünk balra és nem sokkal 8 óra után elértük az aszfaltút végét a sóstó déli partja közelében. Innen kezdődött a gyaloglás a sós lapályon a szurdokban található célpontom fele.

Khamszin okozta „szárazköd” a sómezőn

Már itt kimondottan meleg volt és tikkasztóvá vált mire megérkeztem a vádi medrében található helyszínre 10 óra után. Csak néhány felhő volt az égen, de a nyáron aktív, forró és száraz khamszin szél okozta jellegzetes „száraz köd” jelen volt. Ennek ellenére, eddig a vártnál jóval kevesebb volt a légmozgás.

A hullámpapír-szerű alufólia által szigetelt adatrögzítőt (a műszer kijelzőjét dél fele állítottam), valamint a Barani-féle árnyékolót, ami alá ennek szenzorát helyeztem, hamarosan felszereltem a háromlábú állványra, melyet az itt bőségben lévő kövekkel is stabilizáltam.

A mérőhely a szurdokban

A pontos koordináták: 11.686346 N, 42.341225 E, a magasság kb -130 méter. A szenzor távolsága a talajtól 160-170 cm. Délelőtt 10 óra 43 perckor a mini meteoállomás működésbe lépett. Első adat: 42.4 Celsius fok.

Az árnyékban megbújva vártam itt egész késő délutánig, időközönként rápillantva a kijelzőre. Egy kis szerencsével sikerült kifognom a legmagasabb rögzített adatot élőben: 47.4 Celsius fok 4 óra tájt, valamint 73.9 fokot mértem a homokfelszínen 1 óra körül. Az ég részlegesen borult volt a legforróbb napszakban, de az észak-nyugat felől érkező felhők soha sem tudták elfedni a napot.

A mai nap, s egyúttal az egész kutatás legmagasabb levegő hőmérséklete

Egy a táboromat estefelé szétkapó homokvihar után az éjszakát (terv szerint) a szabadban töltöttem, visszagyalogolva reggelig az aszfaltúthoz, ahol a sofőröm felvett. Az este és az éjszaka rendkívül forró volt, ez a jelenség még a nappali extrém kánikulát is felülmúlta különlegesség tekintetében.

Semmit nem tudtam aludni (de még pihenni sem) egészen hajnalig, mivel a hőmérséklet soha nem esett az emberi testhőmérséklet alá és a szél csak fokozta a hevülési érzetet. Időközben befelhősödött. Ezen az éjszakán az éjjeli minimum 39.4 (!) fok volt a szurdokban.

Egy visszahajló sziklafal nyújtotta természetes menedékem

A következő éjszakákon a városban aludtam, időközben két külön túrát hajtottam végre a Ghoubbet-el-Kharab öböl környékén, helyi járatokat véve igénybe. Az első kirándulás helyszíne az öböl nyugati felében lévő vulkanikus övezet lávamezeje volt, a másodiké meg a dél-keleten található magasabb fennsík. Az óceán közelsége miatt a fővárosban sokkal magasabb a légnedvesség, emiatt a hőérzet is ugyanazon a fokon. Amíg itt folyamatosan le vagy izzadva, addig az Assal-tónál célirányosan mumifikál a khamszin. „Aszaló tó”? Így már értem.

Utolsó nap, 26-án késő délután tértem vissza, hogy lebontsam a mini állomást (újra porral telt a légkör). Örömömre helyén találtam a háromlábút, a felszerelés érintetlen, a logger működik. A kutatás sikeres volt, minden adat rögzítődött a memóriában. Az első nap 47.4-es maximumát nem haladta meg utólag, de 23-án jól megközelítette 47.2 fokkal. A legalacsonyabb napi csúcsérték 44.3 volt 22-én, míg a hat napos intervallum minimuma 33.3 Celsius fok 25-én reggel.

Egypúpú tevék legelésznek a porral burkolt kietlenségben

Az Assal-tónál töltött időm folyamán nem láttam vadállatokat, leszámítva a képen látható négy tevét és egy éleshangú madárfajtát (ezt csak hallottam) a szorosban. A növényzet teljesen hiányzik a sós lapályon és a homokos-köves terepen is nagyon szegényes. Itt nincsenek akáciák sem, csak kis izolált, pamacsszerű fűcsomók. Az aszfaltút végében néhány ifjú afar tartózkodik, akik kősót és másféle ásványokat árulnak szuvenirként, s van némi aktivitás egy kínai sókitermelőnél. Túristákkal nem találkoztam, mivel holtidény van a hőség miatt.

A terepen használt műszerek

-Egy LogTag UTRED30-16 adatrögzítő, -40, +99 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.5 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással

-Egy Greisinger GMH 2710-T digitális precíziós hőmérő, -199.9, +200 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.1 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással

-Egy műszertartó szerepet szolgáló fényképezőgép állvány

-Egy spirális árnyékoló a Barani Design Technologies-tól: https://www.baranidesign.com/

Talajhőmérséklet mérése a Greisinger precíziós műszerrel

Folytatjuk…

Burgastyn Els, Mongólia legmagasabb sivataga (3/3)

A mérések kiértékelése

 

Első terepmunka (január 12-13)

A háromlábúra felszerelt minimum hőmérő délután 5 óra körül volt elhelyezve a medence alján. Az ég derült, szélcsend és még napsütés volt abban az időben. A műszer alkoholszála -28 fokot mutatott. Kicsit később a berendezés árnyékba került és a hőmérséklet gyorsan csökkenni kezdett, így 17:40-kor, mikor elhagytam a katlant -33.5 foknál tartott. Felszínközelben -36 fokot mértem.

Az éjszaka első fele teljesen derült és szélcsendes volt a sátramnál. Hajnali 3 után (majdnem telihold volt) cirrus, majd cirrostratus felhőket figyeltem meg. Pirkadatkor -17 fokot mértem a táboromban fejmagasságban és -23 fokot talajközelben. A mérőhelyen -35 fok volt kora reggel (a hófelszínen -37), miközben az éjjeli minimum elérte a -41.9 Celsius fokot. Egyúttal ez marad az egész kutatási periódus legalacsonyabb értéke. Ugyanazon éjjel Tsetsen Uul (a térség legreprezentatívabb meteo állomása) -38.4 fok hideget mért.

 

Az idei kutatás legalacsonyabb hőmérséklete: -41.9 Celsius fok

A január 13-17 intervallum

A tanulmányozott területet január 13. reggelén hagytam el. Mivel nincs loggerem, hogy rögzítse a hőmérsékleti görbét, visszatértemkor az egyetlen, a szakterülettől elvárt pontosságú adat a távolléti periódus minimum hőmérséklete lesz. Másodjára január 17. délutánján tértem vissza a mérőhelyre, mikor is -38.5 foknál találtam az alkoholszál pálcikáját. Nem tudhatom biztosra, hogy ezt az értéket melyik éjszaka generálta, még a távozási reggel egy későbbi szakaszát sem zárhatom ki teljesen. Talán leginkább a január 14-ről 15-re átmenő éjjel történhetett, mikor Tsetsen Uul -37.2 fokot mért.

Második terepmunka (január 17-18)

A délután folyamán változó volt az ég állapota, néha egészen derült, néha felhősebb (cirrus-cirrostratus, némi altocumulus lenticularis-al) és enyhébb mint 12.-én (-21 fok körül). Az este jól indult, csillagos és szélcsendes volt, de az éjjeli órákban egyre szelesebbé vált. Semmi felhősödés egész reggelig, azonban a fokozódó légmozgás teljesen megsemmisítette a medence inverzióját. Eképpen a hőmérséklet több mint 20 fokot emelkedett napkeltéig (-40.9-ről -20 fok fölé). Ugyanez a minta figyelhető meg Tsetsen Uul statisztikájában is, ahol az éjfélkörüli -36 fokról reggel nyolcra -19 fokig melegedett a levegő.

A január 18-22 intervallum

18. reggelén hagytam el a mérőhelyet és 22. délutánján tértem ide vissza. Ekkor -39.6 foknál találtam az alkoholszál pálcikáját. Ez szinte biztos, hogy január 19. reggelén történhetett, mikor Tsetsen Uul -35.6 fokot mért.

Harmadik (utolsó) terepmunka (január 22-23)

Egész nap jó idő volt, egyúttal jóval melegebb is, mint az előző két terepmunka folyamán. Délután -16 fokig melegedett a levegő. Csupán enyhe lengedezések jelentkeztek néha, viszont vékony cirrus és cirrostratus felhők folyamatosan jelen voltak az égen. Ez az állapot folytatódott az éjszaka folyamán is, mikor az ég csillagos, de enyhén fakó volt. Semmi szél egész reggelig. Sátram közelében -17 fokot mértem, ami egy meglehetősen magas érték, figyelembe véve, hogy ugyanott -19 fok volt még a kora esti órákban (!). A lefolyástalan medencében -36.8 foknál volt beállva a pálcika, miközben a pillanatnyi hőmérséklet is ehhez közeli, kb -36 fok volt. Ez egy jó éjszaka volt, nagy valószínűséggel a jellegzetes hőmérsékleti görbét produkálhatta, de mivel túl magas volt a kezdőhőmérséklet, a 20 fokos ingás ellenére sem juthatott igazán mélyre.

Azonban a legmegkapóbb történés az volt, mikor lementem egy dűnék közti hajlatba, közvetlenül a táborhelyem közelében. Bizonyára nem több, mint 10 méter mély és gyűjtőterülete sem lehet nagyobb egy futbalpályáénál. Nem kis meglepetésemre, ennek a banális konkavitásnak az alján kerek 20 fokkal volt alacsonyabb a hőmérséklet reggel 8 órakor (-37 fok) mint az innen még 50 méterre sem lévő gerincen! Tehát itt még a fő mérőhelyemnél is kicsit hidegebb volt, ami ennél sokkal mélyebb és több százszor nagyobb a gyűjtőterülete is. Eközben -39 fok volt felszínközelben.

 

Általános következtetések

Tsetsen Uul-hoz viszonyítva, a Burgastyn Els sivatag mind az öt fentebb taglalt intervallumban alacsonyabb minimum hőmérsékleteket ért el. A legkisebb 1.1, a legnagyobb 4.9, az átlagos 3.0 fokos különbség. Az ötből ez három alkalommal nagyobb volt 3 foknál. Az Ogimet statisztikája szerint Tsetsen Uul-ban ebben a periódusban csak 8 cm volt a hóvastagság, míg a mérőhelyemen jó 20 cm. Véleményem szerint ez adhatott „nekem” egy 1-2 fokos előnyt, viszont nem 3 fok felettit.

Megfigyelhető, hogy a három legnagyobb különbség egybeesik a fagyzug három leghidegebb napjával, miközben a két kevésbé jelentős eltérést azok a napok adták, mikor a mérőhelyemen kevésbé volt kemény a fagy. Tsetsen Uul legalacsonyabb hőmérsékletét szintén január 13.-án mérte, azonban itt 3.5 fokkal enyhébb volt az éjszaka, mint a magaslati sivatagban.

 

Január 13.-ának minimum hőmérsékletei Közép Ázsiában (forrás: Ogimet). A térképen megjelenő helyszínek közül egyik sem ért el alacsonyabb értéket mint az én mérőhelyem. Megjegyzés: nem minden mongóliai meteo állomás van feltüntetve a térképen. Megbízható forrásból hallottam, hogy Otgon település -43 fokot (Mongóliában a legalacsonyabbat) regisztrált ezen a napon

A legmeredekebb konklúziót a táborhely melletti kis töbör és az ennél jóval nagyobb és mélyebb lefolyástalan medence összehasonlítása adja. Igaz, hogy csupán egyetlen éjszakáról van szó, viszont, mivel a két hely egymás szomszédságában található, a hótakaró megegyező vastagságú és állagú, valamint a légköri feltételek specifikusak voltak, erősen hajlok affelé, hogy nagyon hasonló eredményre jutnánk bármelyik másik jó inverzió-potenciálos éjjel folyamán. Emellett azt gondolom, hogy a legtöbb, a szóban forgó kis medencéhez hasonló formájú és méretű másik helyszín (ilyenből nagyon sok van ebben a sivatagban) hőmérsékletprofilja nagyvonalakban követné az általam megfigyeltét.

Ez az eset különösen érdekes, mivel a hely közvetlenül a nyeregben található, nem pedig az inverziós légtömeg belsejében, valahol a nagy medence endoreikus szektorában. Nagy bizonyossággal ezt a rendkívüli rétegződést a kis léptékű topográfia adja önmagában. Emellett a konkavitásnak nincs is különösen jó sky view factor-a, lejtőinek jelentős százaléka 20 foknál nagyobb átlagdőléssel rendelkezik.

 

Felszínközeli hőmérséklet a kis medencében

Három fő megállapításom van a fentiekben említettekkel kapcsolatosan:

-Első, hogy (a gyűjtőterület viszonylatában) a méret nemigen számít.

-Második, hogy egy 8-10 méteres mélység elegendő az inverzió maximális potenciáljának megközelítéséhez. A vertikális hőcsökkenés hirtelenebb fog végbemenni, mint a mélyebb medencékben.

-Harmadik, hogy a gyengébb sky view factor ellenére, a relatív meredek oldalak is alkalmasak (esetleg szükségesek?) a hatékony hideglégtó képződéshez.

 

Összegzésként ez a szezon kicsit szerényebb volt, egyetlen igazán jó éjszaka nélkül a kutatási periódusban, viszont az utolsó tanítása visszatérítette a „mínuszhiányt”. A projekt egy másik szezonban való folytatása (remélhetőleg minden szükséges kellékkel ezúttal) valószínű.

 

Burgastyn Els, Mongólia legmagasabb sivataga (1/3)

A célpont kiválasztása

Újra Mongólia. Összesítésben, a terveim viszonylatában a legjobb potenciállal rendelkező ország. A szibériai anticiklon központjának hazájaként télen a legalkalmasabb feltételeket nyújtja az erős és tartós hőmérsékleti inverziók kialakulásához. A terület hatalmas, a helyszínek izoláltak, vadak és a modern civilizáció által még viszonylag érintetlenek maradtak. A természeti előnyök hatékony érvényesülését a megfelelő szociálpolitikai háttér biztosítja, eképpen az utazók itt valódi szabadságot tapasztalhatnak meg.

 

A magaslati sivatag az Ulaagchiin Khar tóval, az Erdenekhairkhanból induló útvonallal (piros görbe) és a mérőhellyel (piros pont)

Két évvel ezelőtt, miközben az Erdenekhairkhantól északra fekvő homokdűnéket tanulmányoztam nagy szerencsém volt egy erőteljes hideghullám kifogásával, mikor is egy hatvan méter mély katlan alján az adatrögzítőm -53 fokot, a műszereim által eddig látott legalacsonyabb hőmérsékletet mért.

Ezen év terve a meteorológiai kellékek egy másik, az előbbitől észak-nyugati irányban még valamivel távolabb, a hegyek lábánál fekvő lefolyástalan medencében való elhelyezése. A sivatagnak ezt a legkeletebbi, egyben legmagasabb szegletét „Burgastyn Els”-nek („bokros sivatag”) nevezik. Mivel a pusztaságban bokrok nemigen találhatóak, nevét valószínűleg a szomszédságában emelkedő, részben ilynemű növénytakaróval borított hegységről kaphatta, mely a térképeken szintén a „bokros” jelzővel van asszociálva. A kiválasztott konkavitás a régebben kutatottnál kb kétszer sekélyebb, viszont annál jóval nagyobb gyűjtőterülettel rendelkezik. Közel 2200 méteren lévő aljával, a számottevő mélységgel rendelkező (20 méter feletti), homokkal fedett medencék között a legmagasabban fekvő.

A homok szó szerint „megmássza” a hegyet, a dűnék a hágókon keresztüljutva folytatják a kelet felé tartó útjukat, elérve és „belegázolva” a túloldalon található Ulaagchiin Khar édesvízű tóba. Még a 2600 méter magas tetőt is homoklepel fedi.

 

A választott lefolyástalan medence a GoogleEarth-en kiszámított (1, 5, 10, 15, 24 méter) szintvonalakkal

 

A kutatás rövid összegzése

Alig néhány nappal az ázsiai útazás előtt az adatrögzítőm érzékelője meghibásodott. A rossz időzítés lehetetlenné tette eme fontos alkatrész megjavítását vagy helyettesítését, emiatt kényszerülve voltam a Barani árnyékolót is otthon hagyni és mostantól már leginkább az alkoholos minimum hőmérőre hagyatkozhattam a közelgő tudományos munkásságom tekintetében. Sem hőmérséklet-görbék, sem napi maximumok nem lesznek, a mért értékek közül kizárólag a minimumok fognak a szakterülettől elvárt pontossággal megörökítődni. Szerencsére ez a legfontosabb aspektus, így legyünk pozitívak. Ugyanakkor kedvenc helyszíni kellékem, a pillanatnyi méréseket biztosító digitális műszerem is velem lesz.

Január hetedikének reggelén, a Budapest-Ulánbátor Isztambulon keresztüli török járatával érkeztem Mongóliába. A fővárosból belföldi légi járattal utaztam Uliastaiba, Zavkhan ajmag székhelyébe. A reptéren egy ulánbátori turisztikai irodán keresztül értesített magán sofőr várt rám. Előzőleg ez a cég támogatott, hogy megszerezzem a mongol vízumot a budapesti nagykövetségen, valamint segített az utazás egész hosszára szóló előkészületek megszervezésében (szállás, szállítás).

A Toyota Land Cruiser tulajdonosa Gobi Altai tartományból érkezett és a délelőtt folyamán Erdenekhairkhanba, a célpontomhoz legközelebb fekvő településbe vitt (kb 85 km). A helységből egy hóval fedett, télen alig használt mellékúton közelítettük meg a kutatási területet (kb 30 km), nem messze a Mukhart folyó forrásától, egy egyedi geomorfológiával rendelkező természeti látványosságtól. Innen légvonalban 13 km maradt, amit egyedül és gyalogszerrel, a meteorológiai és táborozó felszerelésemet hátizsákban hordva, a dűnemezőn keresztül tettem meg.

 

A Burgastyn Els sivatag

Habár a vidék elhagyatott, némi emberi tevékenység fellelhető a téli időszakban is. A Nariyn Golin Els sivataggal ellentétben jurtákra itt egyáltalán nem akadtam, csupán két magányos lovast láttam a hat egésznapos terepjárás folyamán. Viszont elég sok ló és jak legel felügyelet nélkül a dűnék között, jópár kilométerre a legközelebbi lakott területektől.

Elszigeteltsége és zord éghajlata ellenére a legtöbb részen a pusztaság felszíne telis-tele van csapásokkal. Valójában az egyetlen háziállatok tevékenységétől mentes régió épp az általam tanulmányozott fagyzugos medence volt. A déli hágótól kezdve már alig voltak nyomok, ezek is valószínűleg szarvasokéi.

 

A medence látképe a déli peremről

Ezen déli peremvidéken, a kutatási területtől légvonalban kb 1 km-re, 2250 méteres tengerszint feletti magasságon húztam fel a sátram. A háromlábúra felszerelt minimum hőmérőt a medence alján, 2194 méteres magasságban (GPS-es mérés a helyszínen) helyeztem el. A második út alkalmával az északi nyerget is meglátogattam, mivel ez jelenti a katlan kifolyási pontját. Méréseim szerint a lefolyástalan rész mélysége 28-30 méter (kb 5 méterrel több, mint azt a GoogleEarth mutatja).

A mérőhely koordinátái: 48.286 É, 96.005 K. A hőmérő a talajszintnél kb 160 cm-el volt magasabban. Az eszköz január 12.-ének délutánjától január 23.-ának reggeléig mérte a minimum hőmérsékletet. A precíziós digitális műszert a pillanatnyi léghőmérséklet (járás közben fejmagasságban tartva) és a talajközeli állapot meghatározására (a hófelszínre helyezve) használtam.

 

A háromlábú a minimum hőmérővel

Mongol viszonylatban átlagosan elég nagy volt a hó a sivatagban, elérve a 20-25 cm-t a fagyzug alján. Az idő túlnyomórészt jó volt, inkább derült vagy részben pehely és fátyolfelhővel borított, viszont néha elég szeles, rövid és gyenge havazásos intervallumokkal tarkítva. A hőmérsékletek tekintetében ez a szezon egy „gyenge-közepes” volt, a teljesen derült és szélcsendes feltételek egyetlen éjjelt sem fedtek le egész hosszában.

A kutatási periódus tizenegy egymásutáni éjjelt foglalt magában. Ebből hármat sátorban, a többit Erdenekhairkhanban, jurtában töltöttem.

 

A terepen használt műszerek

-Egy Greisinger GMH 2710-T digitális precíziós hőmérő, -199.9, +200 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.1 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással
-Egy meteorológiai alkoholszálas hőmérő, USSR, 1988, -50, +40 Celsius fokos mérési intervallummal
-Egy műszertartó szerepet szolgáló fényképezőgép állvány

 

Hófelszín hőmérséklet

 

Folytatjuk…

Cseppfolyós fagy: Sangiyn Dalai mélyhűtött tavai (3/3)

Következtetések a sós tavakat illetően

Hazatérésem után összevetettem az új felfedezéseimet a sós lapályon történt korábbi megfigyeléseimmel. Egy ideje már voltak bizonyos feltételezéseim, de csak most tisztult ki számomra a kép teljesen. Elemezzük ki részenként:

Első eset:

Mikor előszőr látogattam meg a területet 2011 januárjában, megtaláltam egy jókora méretű tócsát, melyet előzetesen beazonosítottam/ kiválasztottam egy részletes műholdfelvétel segítségével. A felvétel 2010 május 27-én készült, tehát kevesebb, mint 1 éves volt ottlétem idejében. A kör alakú, több mint 10 méter átmérőjű tó mélységét (csak részlegesen vol befagyva) 2 méter fölöttinek saccoltam. A felső réteg hőmérséklete mínusz 21 fokos volt. Kb 10 nap múlva visszatértem ide és egy partközeli piciny részt leszámítva, a tócsát befagyva találtam. A kis lékben mínusz 22 fokot mértem.

 

A sósmocsár egyik legnagyobb tava, jelenleg már nem létezik (2011 január)

Következő télen, 2012 januárjában újra ellátogattam ide, ekkor vastag sós jégtakaróval fedve találtam az állóvizet. A jég olyan masszív volt, hogy biztonságosan járkálhattam a felszínén és néhány segédeszköz igénybevételével nyugodtan tanulmányozhattam az alatta elhelyezkedő víztömeget. A jég alatt -23 fokos volt a sós víz. Ez egy várható hőmérséklet volt, mivel az alant lévő folyadék még sűrűbbé vált, így fagyáspontja még lejjebb csúszott. Az viszont kicsit meglepett, hogy egyetlen helyet sem találtam, ahol a tócsa mélysége meghaladta volna a 130-140 cm-es mélységet. Úgy gondoltam, hogy ezt a fagyáspont-csökkenéssel/ besűrűsödéssel járó még több, tó alján kicsapódott só okozhatja.

Ezt a bizonyos tócsát nem látogattam meg az elkövetkező években, csak ezen a télen, 2019 februárjában tértem vissza ide. Nagy meglepetésemre nem találtam ott a tavat. Otthon leellenőriztem és újra összevetettem a koordinátákat a műholdfelvétellel, de az eredmény változatlan: ez a tócsa eltűnt.

Második eset:

2014 januárjában újra a sósivatagban voltam. Ezúttal teljesen véletlenszerűen felfedeztem egy új tavat, melyet ott helyben felismertem, mint a 2010-es műholdfelvétel egyik szembetűnőbb víztömegét. A 8 méter átmérőjű, kerekded tócsa befagyatlan volt és mínusz 23 fok Celsius alatti hőmérsékletet mértem a felszínközeli rétegekben. A partjai meredekek voltak, s nagy mélysége miatt (2 méter feletti lehetett) a tófenék nem volt látható.

 

Ez a tó most is létezik, de már nem olyan mély (2019 február)

2016 februárjában visszatértem, hogy megfigyeljem a tavat. Ez egy különosen hideg tél volt, január végén -46 fokig süllyedt a hőmérséklet Zavkhan meteo-állomáson. A tócsát most egy vastag sós latyakréteg fedte, viszont hőmérséklete érdekes módon az előbbi, befagyatlan állapotúnál néhány fokkal magasabb, mínusz 18 fokos volt. Lehet, hogy megváltozhatott a felső réteg összetétele? Vagy a február végi magasabb napállás lenne az oka? Nem tudom. Lemértem a tó mélységét a sátram rúdjai segítségével és kiderítettem, hogy a tófenék nagyon egyenetlen. Egyes helyeken másfél méter mély, míg másokon (néha csak egy picivel arrébb) 1 méternél is kevesebb. Viszont sehol sem közelítette meg a 2 métert.

Harmadik eset:

2014 januárjában a szilárd halmazállapotú, teljesen megfagyott sóoldatokat kerestem, így ezúttal a nagyon sekély tócsák kötötték le a figyelmem. Ennek ellenére furcsálltam, hogy nem találtam rá egy mélyebb állóvízre is, mivel határozottan emlékeztem, hogy a 2010-es felvételen volt errefele egy olyan is. Habár láttam itt pár tócsát, ezek mélysége távol maradt az általam várttól (fél méter alattiak mind).

 

Az újonnan felfedezett tó a sósmocsár egy olyan szektorában fekszik, ahol a régi felvételen több, változó mélységű állóvíz is feltűnik, viszont ő 2010-ben még nem volt ott

Ezen a télen, 2019 februárjában felfedeztem ezt az új, 2 méter mélységű hipersós tavat (ahol végrehajtottam a merülést), s azt hittem, hogy biztos az lehet, amelyiket 2014-ben nem találtam meg. Hazatértemkor, a koordináták pontos kielemzése és a műholdfelvétellel való alapos összevetés után kiderítettem, hogy az új tócsa nincs épp azon a helyen, ahol a felvételen a mélyebb állóvíz látszik. S a formájuk is más. A légifelvételen megjelenő tó meg már nincs is ott a valóságban. Ennek az új tónak mínusz 22 Celsius fok körüli a „latyak-hőmérséklete”, alján pedig meglepően „meleg”: +2 fokos. Mivel ez a 3 méteres kábellel rendelkező érzékelő egy új szerzeményem, nincs információm a korábbi kutatási évekből más állóvizek fenék-hőmérsékleteiről. Azért gyanítom, hogy a mélyebb tócsák esetében hasonló lehet a rétegződés.

Negyedik eset:

Ezen a télen, 2019 februárjában felfedeztem egy kb 4 méter átmérőjű, részlegesen befagyott tócsát, melynek felszínközeli hőmérséklete mínusz 24 fok volt. Hazatértem után megbizonyosodtam affelől, hogy ezeken a koordinátákon a 2010-es felvételen nem jelenik meg semmiféle állóvíz, még egy kisméretű sem. Pedig 0.5 méteres felbontása lehetővé teszi, hogy még ennél kisebb formák (pl lovak, tevék) is beazonosíthatóak legyenek. Semmi kétség: abban az időben ez a tó nem létezett.

 

Az „újszülött tócsa”

Figyelembe véve a fentebb említett tényeket, geomorfológiai/ hidrológiai szempontból a fő következtetésem az, hogy ezeknek az állóvizeknek az élettartama meglehetősen rövid (általában kevesebb, mint egy évtized), folyamatosan jönnek létre a sókéreg alatti források tevékenysége által (földalatti erózió/ oldás) és tűnnek el a tófenéken végbemenő új sólerakódások következményeként (evaporitokkal való feltöltődés).

 

A sósmocsár légifelvétele 2010 május 27-én: a fekete nyíl az „Első eset tócsa” felé, a sárga nyíl a „Második eset tócsa” felé, a türkiz nyíl a „Harmadik eset tócsa” felé, míg a piros nyíl (+jel) a „Negyedik eset tócsa” (ezen pont koordinátái) felé mutat. A kék háromszög a sátram helye 2019 februárjában   Nagyíts a jobb rálátásért

A vízhőmérsékletet illetően, megfigyeléseim szerint a felszíni réteg általában mínusz 20 és mínusz 25 Celsius fok között éri el a latyakos állagot, leggyakrabban mínusz 21 és 22 között. Léteznek kissebb méretű tócsák, ahol még mínusz 29-hez közeli értéket is észleltem. Mivel az állóvizek nincsenek messze egymástól (gyakran csak néhány méter van köztük), úgy vélem, hogy az oldatot alkotó komponensek közti arány (majdnem) azonos kell legyen és a fagyáspontok közti lényegesebb különbségért az abszolút koncentráció és nem a különböző részelemek közötti viszony változása felelős.

Egy másik dolog, amit megemlítenék, hogy mikor a felszíni réteg eléri a latyakosodási állapotot, a mélyebb részek fagyáspontja még alacsonyabb kell legyen, mivel sós vizek esetében a sűrűség folyamatosan nő a hőmérséklet csökkenésével. Tehát, ha a mélyebben lévő, befagyatlan rétegek még így is nehezebbek mint a felső, akkor ezek fagyáspontja még alacsonyabb kell legyen. Emellett még azt is jelenti, hogy a felső, latyakosodó réteg soha nem érheti el az illető oldat maximális sűrűségét.

 

Megjegyzés: Miután megkapom a vízminta elemzésének eredményeit Budapestről (remélhetően hamarosan), frissíteni fogom ezt a részt.

 

Cseppfolyós fagy: Sangiyn Dalai mélyhűtött tavai (1/3)

Bevezető: Fagyáspontcsökkenés

Ez a fejezet egy kicsit különbözni fog a „hagyományos száműzetésektől”, mivel a kutatás középpontjában nem levegő, hanem víz áll, valamint tartalmaz egy személyesebb/ filozófikusabb leírást is. Mivel azonban az egész szorosan kötődik a helyi klíma jellegzetességeihez, helyet kapott itt egy új részként.

Mint tudjuk, a víz 0 (nulla) Celsius fokon fagy meg. Gyakorlati szinten egy jégből és vízből álló keverék (jégkása) hőmérséklete mindig ugyanennyi, nincs rá befolyással a légnyomás, mint a forráspont esetében, ahol ez magas hegyekben igen jelentős csökkenést okoz. Eme tulajdonság csak a tiszta H2O-ra érvényes. Ha ebben különböző anyagokat (főleg sókat) oldunk fel, a fagyáspont csökkenni kezd. Maximális sűrűségű NaCl (konyhasó) esetében (23.3%) -21.1 fokra süllyed. Néhány sófajta (CaCl, MgCl) ezt képes még lennebb is tolni. Hagyjuk most el a laboratóriumot és nézzük meg mit találunk a természetben.

 

A hőmérséklet és a sótartalom összefüggése NaCl oldat esetében

A tergervíz kb 3.5% sót tartalmaz és -2 fokon fagy meg. Ez az állandó hőmérséklete az arktikus és antarktikus vizeknek a jég alatt. Vajon léteznek-e a Földön olyan szélsőséges körülmények, amelyek ennél messzemenően jobban is képesek lehűteni a folyadékokat?

 

A célpont kiválasztása

Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy két alapfeltételre van itt szükségünk: 1. rendkívül magas sótartalmú vizekre, 2. nagy hidegre. A kettő együttes jelenléte elengedhetetlen.

A természet/ klíma esetében az első feltétel nagyrészt a szárazsághoz kötődik, ahol a csapadékhiány és az erőteljes párolgás következtében a medencék alján található állóvizek sótartalma folyamatosan nő, a második pedig a tartós szezonális hideghez, ahol ezek a besűrüsödött folyadékok hosszú ideig nagyon alacsony hőmérsékleteknek vannak kitéve. A Holt-tenger és Szibéria keresztezése? Úgy biza.

Alapos mérlegelés után meghatároztam, hogy az antarktiszi Száraz-völgyeket (ahol ezt az ökoszisztémát már tanulmányozták: https://en.wikipedia.org/wiki/Don_Juan_Pond ) leszámítva, észak-nyugat Mongólia éghajlata nyújthatja a legjobb feltételeket ezen jelenség létrejöttéhez.

 

 

Itt léteznek területek, amelyek olyan kevés csapadékot látnak, mint a kaliforniai Halál Völgye, miközben az átlagos téli hőmérsékleteik a közép-szibériaiakhoz hasonlóak. Uvs tartomány Zavkhan járása egy igencsak jó példa a szélsőségek eme együttműködésére: itt az átlagos évi csapadékmennyiség 50-60 mm között van, a januári középhőmérséklet mínusz 28 Celsius fok alatti.

Emellett itt a tél a száraz évszak, ezért a havazás ritka és gyenge (1 mm alatti januári és februári átlagokkal), a hótakaró vastagsága általában 0-5 cm között mozog. A helyiek „nagy hóként” emlékeznek a 4-5 cm-es esetekre.

 

 

Száraz klímája miatt az nyugat-mongóliai Nagy Tavak Medencéjében számos sós tó és mocsár található, melyek jelentős ásványtartalmuknak köszönhetően télen jóval a tengervíz fagyáspontja alatti hőmérsékletekre is lehűlhetnek.

Az Uvs tartomány déli határvidékén, kb 1030 méter tengerszint feletti magasságon fekvő Sangiyn Dalai tavat övező sósmocsarat választottam idei kutatásom színhelyéül, ahol úgy vélem, hogy igencsak jó esélyeim vannak természetes feltételek között kialakuló, rendkívül alacsony hőmérsékletű folyadékok meglelésére.

 

A Sangiyn Dalai sósmocsár helye Mongólia térképén (piros pont)

 

A kutatás rövid összegzése

Február 9. délutánján jutottam el a sósmocsárhoz és ennek felszínén állítottam fel a táborom. Jóideje ismerem a területet (többször is voltam már itt az elmúlt telek folyamán) és egy részletes műholdfelvétel meg GPS segítségével számos kis és közepes méretű (1-20 méteres átmérőjű) tócsát és tavacskát azonosítottam be, melyek mínusz 30 foknál alacsonyabb léghőmérsékletek esetében is megőrzik cseppfolyós állagukat.

 

Műholdfelvétel a tóról és az ennek nyugati partján elterülő sósmocsárról (barna rész)

Ez a szezon eddig közepes volt. Most viszont épp lehűlőben van, így a napi maximum mínusz 25 fok alatt maradt és kilátásban van egy mínusz 40 körüli éjszakai minimum. Az ég derült, a levegő mozdulatlan. A mongóliai tél jellegzetes hőmérsékleti inverziója. A hótakaró vastagsága 3-4 cm a környező területeken, a sókéreggel fedett szektorokon viszont csak részleges.

 

A sátram a sósivatagban

A bizonyos tavat, amelyik befagyatlan állapotában leginkább reménykedtem, most pár cm vastag latyakréteg fedte, így a tófenék domborzata nem volt látható.  A folyadék hőmérséklete, bár nem sokkal, de -20 fok fölött volt. Nem messze tőle viszont rátaláltam egy másik, kisebb méretűre, amelyik csak részlegesen volt befedve és az előzőnél hidegebb volt (mínusz 20 alatt a felszín közelében).

Kevéssel a sátor felhúzása után felfedeztem egy új tavat, amelyik szintén a ma látott néhány, befagyatlan állapotban lévő víztömeg közé tartozik. Azonban ez sokkal megkapóbb a többinél, mivel jóval nagyobb (8-10 méter hosszú) és feltűnően mély (kb 2 méter) a méretéhez képest.

 

Az újonnan felfedezett, befagyatlan sóstó

A legfelső réteg rendkívül hideg, mínusz 21-22 fokos volt, viszont (nagy csodálkozásomra) az alján 0 fok fölött mértem (+1.8-at, a pontosság kedvéért). Ez a „meleg” fenék még a mínusz 40-es éjszaka folyamán is csak nagyon kevet hűlt: a műszer kijelzője reggel +1.2 fokot mutatott.

Miközben a felszínt egy vékony, sós-jégkéreg fedte, a legmeredekebb part közelében egy piciny rész befagyatlan maradt. Véleményem szerint ezt a fura jelenséget egy a sóágy alatti erőteljes forrás okozhatja.

 

Hőmérsékletmérés egy másik tavacskában. Ez Fahrenheit-skála, Celsius-ban -24.5 lenne

Mégha a levegő hőmérséklete nem is emelkedett -30 fok fölé, délre a szilárd jégkéreg egy pépszerű latyakréteggé változott. Begyűjtöttem fél liter sósvizet ebből a tóból, hogy hazatértem után majd kiderítsem az oldat pontos vegyi (és esetleg mikrobiológiai) összetételét.

 

A leghidegebb merülés

„Hideg-fanatikus” lévén régóta volt egy nagy álmom, konkrétan mióta véletlenszerűen rátaláltam a mélyhűtött oldatokra az Uvsz tó egyik hajdani öblében: „minden idők, ember által végrehajtott leghidegebb megmártózása”. Ez az óhaj később a „megvalósítani a leghidegebb merülést” formát nyerte el, mint az előbbinek egy méginkább kiforrott verziója. És ezt minden külső támogatás/ felügyelet nélkül, egyedül akarom végrehajtani a vadonban. Sok év tervezés, küzdelem és sérülések, valamint nem megfelelő időjárási feltételek okozta kudarcok után február 10. kora-délutánján végül eljött az időm.

 

A mínusz negyvenes éjszaka után még ez a különleges tó is befagyott

Ennek az újonnan felfedezett állóvíznek úgy a mérete, mint a mélysége ideális volt a tervemhez, a jelenlegi körülmények pedig a lehetséges leghidegebb határán voltak, mivel a víztömeg nagyrészét egy vékony latyakréteg borította. Itt vagyok, fizikailag, logisztikailag és pszihikailag egyaránt felkészülve. Csináljuk meg.

Konvergenciának tudnám ezt nevezni.

Miután átköltöztettem a sátrat a tó mellé és minden kelléket úgy rendeztem el, hogy segítségemre legyen ebben a cselekvésben, 13:30-kor készen álltam. Fürdőnadrág, búvár kesztyű/ zokni, úszószemüveg és sapka. Csupán a minimális védelem a rám váró extrém körülményekre. A testem legnagyobb része közvetlen kapcsolatba fog kerülni a mélyhűtött folyadékkal. A sós latyak által képviselt felső réteg hőmérséklete mínusz 22 Celsius fokos.

NAGYON kevés időd van itt. Az ügyetlenkedés vagy a rossz számítás biztos nem lesz megbocsájtva. A tested 25-30-szorosan gyorsabban veszti a hőt vízben, mint levegőn és ezeken a szélsőséges hőmérsékleteken a folyadék fagyási sérüléseket okozhat még 30 másodpercnél (!) is rövidebb idő alatt, messzemenően a hipotermia beállta előtt, gyakorlatilag még a hiperventilációs fázis alatt. A fagyás egyértelműen a legnagyobb veszély itt. Nagyon jól tudom, hogy mire képes ez a közeg, mivel nem első alkalom, hogy kiteszem magam ezeknek az elemeknek.

 

A mélyhűtött tóban

A merülés tervszerint ment. Jó tapadás a szélen, egyetlen testrészem sem érintette a sóágy alját vagy oldalát, egy csepp sósvíz sem jutott be az úszószemüvegbe és 15 (de talán inkább 10) másodpercen belül sikerült kijönnöm a tóból.

 

A hőmérő közelképe: -7.3 Fahrenheit fok -21.8 Celsiusnak felel meg (az érzékelő a sós latyakban)

A sebesség miatt szinte semmit nem láttam a víz alatt, egyetlen összehangolt mozgás-sorozat egymást gyorsan követő pillanataiban érve el a túlsó oldalt, ragadva meg a partot és emelve ki magam a természet eme gyorsfagyasztójából. A leghidegebb érzet közvetlenül a felbukkanás után, a kiszállás idejében jelentkezett, mivel ekkor az egész testem átszelte a mínusz 20 fokos latyakréteget. Valószínűleg az emberi szervezet által tapasztalt eddigi legnagyobb hűtési sebesség.

 

A kísérlet folyamán használt felszerelés

Miután kint voltam a vízből tudtam, hogy az igazi veszélynek vége. A sátram belsejének erős üvegházhatása várt rám. A hőmérséklet-különbség ebben a napszakban 20 fok feletti lehetett.

Biztos sokan úgy gondolják, hogy vizesen kint lenni -30 fokban semmit sem csökkent még a veszélyskála fokozatán, viszont én bátran állíthatom ez és más hasonló tapasztalatok alapján, hogy déli napsütésben, teljes szélcsendben néhány percig biztonságban vagy, mondani kellemes az egész érzet. Természetesen ezt nagymértékben elősegíti az adrenalin és endorfin áramlás, az ezeket megelőző dopamin-özön és az utólagos szerotonin-kibocsájtás. Egy tömény és komplex biokémiai koktél. Valódi katarzis.

 

Küldetés teljesítve

 

A terepen használt műszerek

-Egy LogTag Tred30-7R adatrögzítő, -40, +99 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.5 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással.
-Egy Greisinger GMH 2710-T digitális precíziós hőmérő, -199.9, +200 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.1 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással.

 

A LogTag adatrögzítő az állóvíz aljának hőmérsékletét méri

Folytatjuk…