A projektről

Üdv az idetévedőnek!

A nevem Orbán Sebestyén Zsombor (Zéró), meteorológusként dolgozom az erdélyi Nagybányán.
Gyerekkorom óta vonzanak a felfedezések, pályafutásomat kárpátokbeli túrázásokkal, barangolásokkal kezdtem. Független és különc természetemnek leginkább a magányos utazgatás imponált, eképpen nyertem betekintést a természet szabadságába és vadságába. Az élvezetes oldala mellett, ez a megközelítés felvilágosított a tevékenység veszélyeiről és kockázatairól is, nagymértékben hozzájárulva személyiségfejlődésemhez. Topográfiában és klimatológiában egyaránt érdekelt lévén, örökké atlaszokkal és utazásra ösztönző könyvekkel voltam körülvéve, előszeretettel memorizálva a távoli, exotikus országok fura településneveit, valamint a „legmagasabb-legalacsonyabb”, „legkisebb-legnagyobb” típusú táblázatokat. A főiskolai időszak kezdetén találkoztam előszőr a „topoklimatológia” kifejezéssel és rögtön tudtam, hogy ez az én területem.

Sok évnyi magányos utazás és felfedezőút után úgy döntöttem, hogy belekezdek egy olyan projektbe, amelyik a következő három alapelemet fogja egyesíteni: topoklimatológia, kutatás, végletek. Az eredmény: a világ legelhagyatottabb és legkietlenebb vidékeire fogok ellátogatni, ahol szakszerű meteorológiai méréseket fogok végezni. A célpontok és a kutatási periódus kiválasztása több forráson alapuló aprólékos szelekció lesz, melyben a WMO (Meteorológiai Világszervezet) adatbázisa, számos időjárás-előrejelző oldal, klimatológiai és topográfiai térképek, digitális terepmodellek, valamint régi jóbarátom, a GoogleEarth fognak segédezközeimül szolgálni.

A terepen több műszert fogok használni, részben a pontosság növelése, részben az utólagos következtetések letisztultsága érdekében. Eredményeim utólag össze lesznek hasonlítva az egyidejüleg, az adott ország (de nem csak) meteorológiai állomásain mért értékekkel. Az utazásokon nemzetközi és belföldi repülőjáratokat, vonatokat, buszokat és terepjárókat fogok igénybe venni, azonban minden esetben megpróbálom, hogy a konkrét terepmunkát külső támogatás nélkül végezzem el, gyalogosan és egyedül érve el a célpontot. Minden egyes „száműzetés” a következő három doménium egyikébe lesz besorolva: hőség, fagy, amplitúdó.

Megpróbálok létrehozni egy életképes ötvözetet a tudomány és a kaland között, mintegy az igazság és a szabadság eszmék iránti kettős elkötelezettségem kifejezéseként.