Bevezető: A leghidegebb főváros

Mongóliát Földünk egyik leghidegebb országaként emlegetik, fővárosát, Ulánbátort pedig a legfagyosabb fővárosként tartják számon. Mínusz húsz fok alatti januári középhőmérsékletével és az esetenkénti mínusz negyveneivel ez a hely nem a nyápicoknak való. Zord éghajlata mellett a város sűrű szmogfelhőbe is van temetve, mely méginkább fokozza a hideg által okozott légzési nehézségeket. A szennyeződést a hőmérsékleti inverziónak nevezett meteorológiai jelenség okozza, amikor is a tél sűrű, fagyos levegője lesüllyed a völgyek és medencék aljára, bepréselve a füst és egyéb szilárd részecskéket a legalsó levegőrétegekbe. A szmog a hajnali és kora reggeli órákban a legintenzívebb, mikor a lehűlés a legerőteljesebb. Ez számos problémát okoz, mint például közúti balesetek, valamint repülőgép járatok elhalasztása, elmaradása. Ezen komplikációk miatt folyamatban van egy új, nemzetközi repülőtér építése, mely a várostól több, mint 50 km-re fekszik. A jelenlegi „Chinggis Khaan” (a Mongol Birodalom alapítójáról elnevezve) reptér a központtól körülbelül 15 km-re található és nyíltabb, valamint laposabb fekvéséből kifolyólag még Ulánbátornál is jelentősen hidegebb. Egy átlagos téli reggelen a hőmérsékletkülönbség a központ és a reptér között 5-6 fok körül van. Érkezésemkor egy „langyos” -25 várt. Na de erről kicsit később.

 

 

A célpont kiválasztása

Rajongom a sivatagokért. De a hidegért is. Na és mi a helyzet a leghidegebb sivataggal? Megpróbálom beazonosítani.
Mínusz ötven fok alatti évi középhőmérsékletével és esetenkénti mínusz nyolcvan alatti téli minimumaival Antarktisz belseje egyértelműen Földünk leghidegebb területe. Akár sivatagnak is tekinthető, ha az osztályozásod kizárólagosan a csapadékmennyiségen alapszik, ami itt valóban rendkívűl alacsony. Azonban ha a kritériumaid összetettebbek és a táj komponenst is magában foglalják, akkor át kell helyezni a keresést az Északi Féltekére. A kelet-szibériai Jakutföld a legfagyosabb éghajlatú vidék a boreális gömboldalon (területén vannak a leghidegebb települések is), azonban itt tundra és tajga övezet található, nyoma sincs sivatagnak. Ezért, a fent említett kérdésre a források zöme a Góbival rukkol elő, mivel ez a legnagyobb és egyben legismertebb képviselő. Viszont nem a leghidegebb is. A Góbi Mongólia legdélebbi részén helyezkedik el (átnyúlik innen déli irányban a szomszédos Kínába is), azonban létezik néhány kisebb sivatag az ország észak-nyugati felében, ahol a téli átlaghőmérsékletek sokkal alacsonyabbak, mint a híres kősivatagban.
A januári középhőmérséklet a mongol Góbiban leginkább -12 és -20 fok között van (Dalandzadgad -15, Sainshand -18 fok), a kínai részen meg főleg -8 és -15 között (Dunhuang -8, Ejin Qi -11 fok). Egész hűvös, ami azt illeti, azonban meg sem közelíti az Uvsz ajmag*-beli (helyi közigazgatási egységek) Ulángom -33 fokos csontfagyasztó hidegét. A városka a Közép Ázsia egyik leghidegebb vidékeként ismert Uvsz tó medencéjében található, nem messze a kevésbé ismert Böörög Deliyn Els homoksivatagtól. Ebben a pusztaságban bújik meg egy bizonyos Züüngobi nevű falu, ahol egész Mongólia legalacsonyabb hőmérsékletét mérték. -55.6 Celsius fok. Ez biza nagyon hideg. Ráadásul sivatagban.

 

Dzsingisz Kán földje októbertől áprilisig a Szibériai Anticiklon befolyása alatt áll. Ez egy hatalmas térfogatú hideg és száraz légtömeg, mely felelős úgy a legmagasabb légnyomások, mint az Északi Félteke legalacsonyabb hőmérsékleteiért is. Valójában ennek a magasnyomású területnek a centruma tél derekán észak-nyugat Mongóliában van, ebből kifolyólag itt jegyezték fel Földünk legmagasabb (tengerszintre átszámított) légnyomását. A legtöbb internetes forrás szerint a Zavkhan ajmag-beli Tosontsengel tartja a világrekordot 1085.7 millibárral, viszont van egy hely ugyanazon ajmag nyugati felében, ahol (az Ogimeten fellelhető statisztikák szerint) még ennél is jóval magasabb értékeket is láttak, mint pl a 2016 március 9.-e reggelén mért 1098.7 millibár. Ez az eset egy különösen erős hideghullám ideje alatt történt, amikor a kis faluban országos minimumrekordot mértek ezen hónapra: -54 fokot (!) Tsetsen Uul, a „bűnös” település a Hangáj hegység nyugati felében, egy magasan fekvő medencében húzódik meg, nem messze a Nagy Tavak Medencéje felől, a Hunguj folyó és ennek (leginkább volt) mellékfolyói mentén idáig terjedő homokbuckás övezet határvonalától. Egyes helyeken a dűnék 2200-2400 méteres tengerszint feletti magasságban hullámzanak, emiatt Mongólia legmagasabban fekvő sivatagának tekinthető. Mivel ez a régió kicsit több csapadékot kap és hűvösebb nyári klímával bír, mint a tőle nyugatra fekvő alacsonyabb területek, néhol fenyőfákat is lehet látni a homokdűnék között. Ez a magasan fekvő homokos terület felkeltette az érdeklődésemet és tűnődni kezdtem rajta, hogy vajon nem-e lehetne itt az ország hidegpólusa, s ezzel egyidőben vajon nem ez-e a leghidegebb sivatag a világon?

Az anticiklon által okozott erős hőmérsékleti inverzió miatt a mongóliai telek esetében alapállás, hogy a legalacsonyabban fekvő területek egyben a leghidegebbek is. Így az Uvsz tó medencéje, ami az ország egyik legalacsonyabb vidéke (800 méter alatt) egyben az ország egyik legfagyosabb régiója is. Azonban a valóság ennél összetettebb, mivel Tosontsengel, Tsetsen Uul és Otgon települések ennél jóval magasabban (1700-2150 méteren) helyezkednek el, mégis általában hasonlóan alacsony, gyakran még alacsonyabb hőmérsékleteket jelentenek, mint az előbb említett medence mérőállomásai. A magyarázat erre az, hogy mindhárom település völgyek alján fekszik, így folyamatosan begyűjtik a környező hegyek oldalain lefolyó hideg levegőt. Valójában a viszonylagos pozíció az, ami igazán számít itt, nem maga a magasság. Mitöbb, ha kellőképpen lapos és zárt, a magasabban fekvő medencék lehetnének a leghidegebbek, mivel a ritkább levegő közegében az éjjeli kisugárzás (vagyis hővesztés) erőteljesebb. Az Uvsz medence azért annyira hideg, mert egy mély lefolyástalan terület legalját képezi, ahonnan a felhalmozott hideg levegő semerre sem tud kifolyni.
Ha ugyanez a topográfiai kompozíció egy magasabb szinten létezne, akkor ez még alacsonyabb hőmérsékleteket eredményezne.

 

Fontos megemlíteni a hóborítottság szerepét is egy adott terület lehűlési potenciáljának megítélésekor, ugyanis a friss, laza szerkezetű hótakaró jó szigetelőként viselkedik (elzárja a föld belső melegének a kiútját), valamint nagymértékben visszaveri a napsugarakat a világűrbe. Ennek ellenére, 20 cm feletti vastagságnál már nemigen van további lehűlésfokozó szerepe. Mongóliában a téli hóborítottság nagyon változó. Egyes helyek, mint pl az Uvsz tó medencéje minden évben hótakaró alá kerül, mások viszont csak egyes években. A magasan fekvő homokdűnés régió a téli hónapokban általában hóval borított, de ennek vastagsága évről évre változik. Az idei szezonban átlagon felüli a hóborítottság az országban. Ez azt jelenti, hogy a Szibériai Anticiklon erős és kemény hideghullámok vannak kilátásban. A mongoloknak van egy sajátos kifejezésük a különösen zord telekre vonatkozóan. „Dzud”-nak nevezik. Számukra (főleg a pásztorok számára) ennek egyértelműen negatív jelentése van, mivel az állatállomány csökkenésével van szoros összefüggésben. Ha a hó mélyebb, az állatok kínlódnak a táplálékszerzéssel és a fagyos klímában való éhezés
megtizedeli a nyájakat. Ez azt jelentené, hogy az én szerencsém az ő szerencsétlenségük? Ejsze…

 

Homokkal fedett területeken, a dűnék között sok zárt, homorú domborzati forma található, melyek endoreikus mélysége az 1-2 métertől az 50 méter felettiig terjed. A GoogleEarth segítségével beazonosítottam néhány hatalmas mélyedést az előbbiekben említett magasan fekvő sivatagban. Emellett beszereztem egy digitális terepmodellt (DEM) is a régióról, amely visszaigazolta, hogy az itt fellelhető negatív formák közül egyesek valójában 50-60 méter mélyek. Az endoreikus mélység a fenék és a „kifolyási pont” (a perem legalacsonyabb része) közötti magasságkülönbség. Topográfiai szempontból azonosak a karsztikus eredetű mélyedésekkel (töbrök és uvalák), amelyek jól ismertek a rendkívüli lehűlési potenciáljukról, amiért gyakran „fagyzug”-nak is nevezik őket.

 

A magasan fekvő sivatagban beazonosított mélyebb homorú részek közül kiválasztottam egyet, melynek a paraméterei (a szint és mélység közötti összefüggés) leginkább megfelelőnek tűntek a kutatási célomra. A katlan endoreikus mélysége 50 méter körüli, feneke pedig kb 1960 méter magasan található. Nagyjából kerek formájú, 1 km körüli átmérővel. Számításaim szerint a tölcsér átlagos dőlési szöge 11 fok körül van. Létezik egy „sky view factor” nevű szakkifejezés, amely egy adott topográfiai hely átlagos dőlési szögét tartja a lehűlési potenciálja legfontosabb paraméterének. A konkáv forma fontos a süllyedő hideg levegő begyűjtésében, ugyanakkor védelmet nyújt a szél keverő hatása ellen is, azonban, ha az oldalak túl meredekek, akkor az éjjeli kisugárzás egy része bentreked a medencében, csökkentve a hővesztést. Ideális egy bizonyos „középút” lenne, amit leginkább egy tányérszerű domborzati forma testesít meg: homorú, de kellőképpen nyitott is. Apropo, a 11 fok egész jó.

 

A kis negatív forma megjelenik a szovjet katonai topográfiai térképemen, azonban nincs hozzá rendelve sem pontos magasságadat sem egy konkrét helynév. Az őt magában foglaló sivatag neve „Nariyn Golyn Els” (avagy a „Nariyn folyó homokja”). Sem település, sem utak nincsenek feltüntetve a közvetlen környezetében. A legközelebbi falu, Erdenekhairkhan légvonalban 19 km-re délnyugati irányban található. Egy mellékút valamivel jobban megközelíti a célpontomat (kb 10 km-re), elérve a dűnemező déli szegélyét. Úgy vélem ez már elégségesen közel van ahhoz, hogy innen gyalogszerrel, hátizsákkal gyűrjem le a maradék távot. A Google Earth úgy mutatja, hogy a felszín homokos, ritkás növényzettel (feltételezem cserjék), valószínűleg hasonló a Kalahárihoz vagy az ausztrál sivatagokhoz. Azonban a homok színe itt drapp, nem vöröses.

 

A kis medencém az „Ulaagchiin Khar Nuur Bioszféra Rezervátum” (egy magasan fekvő homokdűnék, hegyek és kristálytiszta tavakból álló védett terület) része. A Khar tó, a Mukhart folyó meg a Senjit szikla a rezervátum fő látványosságai, de egészen biztos vagyok benne, hogy a téli időszakban nincs itt semmi turisztikai (ha egyáltalán bármiféle) aktivítás. Meglátjuk.

 

A kutatás rövid összegzése

A Budapest-Ulánbátor (Moszkván keresztül) nemzetközi repülőjárattal érkeztem Mongóliába Január 15-e reggelén. A fővárosból belföldi légi járattal utaztam Uliastaiba, Zavkhan ajmag székhelyébe. A reptéren egy ulánbátori turisztikai irodán keresztül értesített magán sofőr várt rám. Előzőleg ez a cég támogatott, hogy megszerezzem a mongol vízumot a budapesti konzulátuson, valamint segített az utazás egész hosszára szóló előkészületek megszervezésében (szállás, szállítás). A japán terepjáró-tulajdonos falujába, Erdenekhairkhanba vitt a városkából (kb 110 km). Ez a legközelebbi település a célpontomhoz. A helységből egy hepe-hupás, nagyrészt homokkal borított mellékúton közelítettük meg a kutatási területet, a Nariyn Goolin Els sivatagon keresztül (kb 20 km). Légvonalban 8 km maradt, amit egyedül és gyalogszerrel, a meteorológiai és táborozó felszerelésemet hátizsákban hordva, a dűnemezőn keresztül tettem meg.

 

A vidék elhagyatott, azonban némi emberi tevékenység még a nehéz téli időszakban is van. Három jurtát, valamint több kecske meg juhnyájat láttam a vándorlásom során. Emellett felvigyázatlan lovak és tevék is legelésznek a dűnéken. A néhány ember, aki a sivatagban telel lóháton közlekedik és napi körutakat tesz az állatokkal. A jurták ebben az időszakban nem változtatnak helyet. Elszigeteltsége és zord éghajlata ellenére a sivatag felszíne telis-tele van állatnyomokkal.

 

A sátramat a konkrét tanulmányi területtől pár száz méterre, a mélyedés peremének legalacsonyabb szakaszán húztam fel, kb 2007 méteres tengerszint feletti magasságon. Az állványra csatolt, házi készítésű árnyékolóban elhelyezett adatregisztrálót a katlan legalján, GPS-em szerint 1942 méteres tengerszint feletti magasságon helyeztem el. Pontos koordinátái: 48.15.460 É, 95.52.914 K. A műszer távolsága a talajszinttől kb 160 cm volt és január 17. délutánjától egészen január 25. reggeléig folyamatosan regisztrálta a levegő hőmérsékletét. Azokon a napokon, amikor jelen voltam a terepen az alkoholos minimum hőmérőt az árnyékoló tetejére rögzítettem, hogy lemérje az éjszaka legalacsonyabb hőmérsékletét. A digitális precíziós műszert a levegő standard (járás közben fejmagasságban tartva) és talajközeli (a hófelszínre helyezve) állapotának pillanatnyi meghatározására használtam.

 

Egy napnak kitett oldal kivételével, ahol a hótakaró hiányos volt, a depresszió belsejének nagy részét hó borította, az alján kb 15 cm-es vastagsággal. Az ég legtöbbször derült vagy részlegesen pehelyfelhőkkel (cirrus) és fátyolfelhőkkel (cirrostratus) fedett volt, néha vékonyabb párnafelhők (altocumulus) is feltűntek. A szél ritka és enyhe volt, a fagyzug alján általában teljes szélcsend honolt.

A kutatási periódus nyolc egymásutáni éjszakát foglalt magában. Ebből hármat sátorban, a többit Erdenekhairkhanban, a sofőröm jurtájában töltöttem.

 

 

A terepen használt műszerek

-Egy Alpha TD80 adatregisztráló a Tempsen-től, -80, +70 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.5 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással.
-Egy Greisinger GMH 2710-T digitális precíziós hőmérő, -199.9, +200 Celsius fokos mérési intervallummal, +-0.1 fokos pontossággal és 0.1 fokos felbontással.
-Egy meteorológiai alkoholszálas hőmérő, USSR, 1988, -50, +40 Celsius fokos mérési intervallummal (az első vonalka -52.5 foknak felel meg).
-Egy műszertartó szerepet szolgáló fényképezőgép állvány.
-Egy házi készítésű, egymás fölé helyezett, alufóliával borított polisztirol tálkákból álló árnyékoló.

 

Folytatjuk…